Paks;Madocsa;

2018-08-16 07:40:00

Madocsai kavicsbánya – A népszavazási eredmény ellenére sem adja fel a vállalkozó

A polgármester is meglepődött, amikor megkapta az önkormányzat a kiegészített hatástanulmányt.

Madocsán június 11-én tartottak helyi népszavazást, és a lakosok elsöprő többsége nemet mondott a kavicsbányára. A létesítmény építését tervező vállalkozó azonban nem adja fel: a Bet-Bau Kft ügyvezetője hiánypótlást nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz, amelyben a korábban egy közmeghallgatáson feltett kérdésekre válaszolt. A hatósághoz és az önkormányzathoz is elküldtek egy kiegészített hatástanulmányt, amelyben végül arra jutottak a szakemberek, hogy a tervezett tevékenység a szabályok betartása mellett nem okoz visszafordíthatatlan károkat a környezetben, a természetben – írja a hvg.hu.

A portál szerint még Madocsa polgármestere is meglepődött, amikor egy fővárosi tanácsadó cég eljuttatta az önkormányzathoz a kiegészített hatástanulmányt, amelyet feltehetően a hatóságoknak is elküldött. 

A helyi népszavazáson egyébként két kérdésre kellett válaszolniuk a helyieknek, és az egyikben azt kellett eldönteniük, hogy az önkormányzatot kötelezik-e arra, hogy alkosson olyan jogszabályokat, amelyekkel lényegében örökre megtiltja ezt a tevékenységet a falu közigazgatási területén. Ebben is a bányatelepítés ellen szavaztak a lakosok, de a polgármester szerint a rendezési terv módosítása némi „szakmunkát” is igényel, így megbíztak egy szakembert.

Úgy véli, a rendeletet még ősszel meg tudják alkotni, így nem lehetséges a bányanyitás, legfeljebb akkor, ha a bányát a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja Paks II miatt, ami viszont még a helyi népszavazást is felülírhatja, így akkor az állam kisajátíthatja a területeket.

Ezt már korábban maga a vállalkozó kilátásba is helyezte, azt mondta a madocsai földtulajdonosoknak, ha nem adják el a cégnek a felkínált magas áron a területeket, akkor majd annak töredékéért kisajátíthatja azt az állam.

Féltik a falu környezetét a földtulajdonosok

A hvg.hu felidézi, hogy a Paks II beruházás helyszínéhez közeli településen, Madocsán homok- és kavicsbányát építeni a vállalkozás, ehhez negyven hektárra lenne szüksége a cégnek, melynek legfeljebb harmadán, negyedén működne a bánya. A vállalkozó levélben kereste meg korábban a helyi földtulajdonosokat, hogy a piaci ár sokszorosáért adják el számára a területet, a földtulajdonosok viszont nem álltak kötélnek. Részben azért, mert továbbra is gazdálkodnának, részben pedig azért, mert féltik a falu környezetét és tartanak a kavicsbányák sokak által feltételezett talajvízcsökkentő hatásától is. A helyi önkormányzat még tavaly úgy módosította a rendezési tervet, hogy az ne legyen akadálya az építkezésnek, de a lakók nyomására visszavonta ezt a határozatát.