régészet;szobor;Dabas;

2018-08-16 08:14:00

Emberi csontok hevernek a dabasi Jézus-szobor mellett

A területen régóta ásatások folynak, ám félbemaradtak a munkálatok. A telek tulajdonosa kerítést ígér.

Emberi csontok hevernek szanaszét a Dabason megépített hatalmas Krisztus-szobor tőszomszédságában. A telek tulajdonosa azt mondja: régóta folynak ásatások a területen, ahol egy régi temető volt, de a munkálatok félbemaradtak – írja az Index.

A tíz méter magas Krisztus-szobrot egy helyi egyesület emeltette adományokból és önkormányzati segítséggel, a szobor aljában most épül egy szentély. A portál figyelmét egy olvasója arra hívta fel, hogy a félkész szentély mögött egy félig feltárt, láthatóan sorsára hagyott, sok-sok ember maradványait tartalmazó tömegsír fekszik.

„Tíz éve ásatások folynak”

Ronga József, a szobor felállítását kezdeményező Áldos Hagyományőrző Kulturális Egyesület vezetője az Indexnek azt mondta: a csontokkal teli gödrök már nem az ő területükön állnak, ők csak a szobor és a szentély építésére kaptak ott helyet. Ők is végeztettek régészeti feltárást, hiszen ezen a területen korábban egy árpádkori templom és mellette egy temető állt.

A szomszédos telek tulajdonosai úgy látták, érdemes folytatni a régészeti feltárást, ez azonban hetek óta félbeszakadt. A telek egyik tulajdonosa a portállal közölte:

Bevallása szerint már eddig is sok millió forintot költött Dabas múltjának kutatására, ezek azonban néhány hete leálltak, mert nem talált megfelelő szakembereket a folytatáshoz. Azt mondta, az árkok tavaszig biztosan nyitva maradnak, akkor tudják folytatni a munkát. Kosztolányi Gyula hozzátette: szeretnék végigvinni a kutatást, az ásatásokon már elérték a legrégebbi szintet, a terület alja már fel van tárva. Ezek alapján szerinte több arra utaló jel van, hogy Dabas nem 750 éves, hanem régebbi.

Kosztolányi elismerte, már a szobrot emelő egyesület is kérte, hogy takarja le vagy temesse be a csontokkal teli gödröket, de ő ezt nem teheti meg, mert azzal lelőhelyrongálást követne el. Azt mondta. hiába írták ki, hogy ez magánterület és régészeti feltárás zajlik, ezt sokan nem veszik figyelembe.