Nick Thorpe;

2018-08-19 17:42:28

Nick Thorpe: A Fidesz nem tud megállni, még több hatalmat akar

Már 35 éve tudósít Budapestről, és úgy érzi, visszatértek a régi idők: olyan gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző.

„Úgy tűnik, mintha a politikai elit újra úgy vélné, az újságíró feladata a hatalom kiszolgálása. Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a 'vagy velünk, vagy ellenünk' gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző” – mondta a HVG-nek adott portréinterjúban a BBC 35 éve Magyarországon élő tudósítója, Nick Thorpe. „Paranoia uralkodik, úgy érzem, amikor a Fidesz van hatalmon, egy pillanatra sem áll meg, hogy élvezze, amit elért: folyamatosan úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne, még több hatalmat és befolyást akar” – fogalmazott az író-újságíró.

„Aggasztó, hogy olyan országban élek, ahol úgy lehetett megnyerni a választást a menekültellenességgel, hogy közben senki sem akar ide jönni: a migránsok nem állnak sorba a kapuknál” – mondta Thorpe, aki ennek ellenére is nagyon szereti az országot és a magyarokat. szerint egy „nagyon cinikus politikai játék zajlik Magyarországon, aminek az egyetlen célja a választások megnyerése”.

 

„A Fidesz kinyitotta Pandora szelencéjét, nem tudom, mi lesz a vége. Aggódom a magyarországi belső békéért, hiszen végül is mindannyian valamennyire idegenek vagyunk a többiek számára” – fogalmazott a tudósító, aki szerint senki nem lesz boldogabbak, ha fenyegetésként tekint más emberekre. Azt mondta: szeretne Magyarországon maradni, de „nagyon nehéz olyan országban élni, ahol növekvőben van az idegengyűlölet”.