Forma-1;Force India;

2018-08-23 16:27:00

Veszélyben a Force India indulása

Bár úgy tűnhetett, a nyári szünetben rendezi sorait a csődeljárás révén tulajdonosváltáson átesett Force India, Spába érkezve kiderült, áll a bál a gárdánál.

A problémát az jelenti, hogy korábbi többségi tulajdonos páros, Vijay Mallya és Subrata Roy pénzügyi és jogi problémái miatt 13 hitelező indiai bank is bekerült a Force India tulajdonosi körforgásába, és az összes pénzintézet jóváhagyása kellett volna a csapat teljes eladásához.

A Williams-pilóta Lance Stroll édesapja által vezetett konzorcium viszont csak speciális módon tudta megszerezni a csapat értékeit. Csak az értékeket adták át egy másik tulajdonosnak, maga a csapat nem cserélt gazdát, így az indulási jog nem került hozzájuk. Azzal, hogy a Force India új tulajdonoshoz került, a többi csapat jóváhagyása kellene, hogy megtarthassák az idén szerzett pontjaikat, ami alapján a pénzdíj egy részét osztják a csapatoknak az idény végén. A McLaren, a Williams és a Renault viszont ehhez nem járul hozzá.

Eközben a korábbi társtulajdonos Subrata Royhoz köthető Sahara neve már kikerült a csapat nevéből, és a spái paddockban eltávolították a Force India logókat is, valamint Vijay Mallya vállalatai, a UB Group és a Kingfisher cégéreit is. Lawrence Stroll azonnali hatállyal menesztette az eddigi csapatfőnök-helyettest, Bob Fernleyt, a monzai hétvégére pedig versenyzőt is cserélhet.