Jártak a miniszternél

Nem született megállapodás a termelők és a feldolgozók között almaügyben. A termelők igényei és az osztrák tulajdonú feldolgozó konkrét ajánlata között óriási a különbség: a termelők a 13 forintos kilogrammonkénti ár helyett annak dupláját kérik, míg a légyártó cég maximum 2 forintos emelést ajánl. A patthelyzetből békésen nehéz lesz kilépni.

Az almaügy Magyarországon 25-30 éve súlyos piaci, foglalkoztatási és nem kis részben szociológiai problémákkal viselős. Ahhoz kétség nem fér, hogy termőhelyi adottságaink, ebben az ágazatban valóban meglevő évszázados tapasztalataink és kutatási eredményeink a legnagyobb tömegben itthon termelt gyümölcsöt értékes belföldi és export termékké emelik. Van viszont baj vele elég. Fagy, aszály, betegségek tehetnek keresztbe a gazdálkodóknak, de úgy nagy átlagban hatszázezer tonna körüli ipari áru szinte biztosan megterem mifelénk. Külön kategória az, amit mi étkezési almának hívunk, ez a produktumnak csak töredéke. Versenytársaink az étkezési tonnákat speciális hűtőházakban, kímélő csomagolásban tartják az értékesítés utolsó fázisáig, és még így is bőven megéri nekik. Az, amiről most a magyar termelők vitáznak a felvásárlóval, ipari alapanyag, lényegét tekintve alig különbözik a széntől, acéltól. Nagyon sok tonnát beviszünk az üzembe, kifelé pedig ennek töredéke távozik sűrítmény formájában. Lesz belőle üdítő ital, cukrászati adalék, állománydúsító (tömegnövelő) adalék ezerféle élelmiszerben.

Az alapanyag előállításának azonban van egy nagy buktatója is. Ez pedig a szezon maga. Lehet egy darabig vitatkozni, de a termék mégiscsak ott rohad a fán. Pletykák jönnek-mennek az ágazatban arról, hogy az Agrárkamarán belül etikai vizsgálat indulhat a felvásárló osztrák cég ellen. Ez ugyan nem hangzik elsőre olyan ijesztően, de ha sokszor mondják valakiről, hogy egy etikátlan gazember, aki becsapja a partnereit, az előbb-utóbb annak üzletvitelében is meglátszik.

De kár lenne a stájereken elverni a port, mert a mi termelőink sem makulátlan lovagok. Egy kutató kiszámolta, hogy az első igazán problémás almaipari év, 1996 óta csaknem százmilliárd forint uniós felzárkóztatási, később jelentős vidékfejlesztési, időközben árkiegészítő, illetve normatív támogatás érkezett ebbe a szektorba. Csakhogy értsük: az almába. És ebből közben nem lett sem érdemi fajtaváltás, sem technológiai korszerűsítés, sem hatékonyabb érdekképviselet.

A termelők mindenesetre igyekeznek politikai terepre nyomi az ügyet. Jártak a miniszternél is. Ott megkapták a szükséges útmutatást: a kormány támogatja őket, de szükség volna a hosszú távú összefogásra. Meglebegtette, hogy esetleg egy széles körű gazdálkodói integráció esetén az állam is támogatná egy úgynevezett „árbázis-generáló", közös termelői tulajdonú, nagy feldolgozóüzem létesítését. Tanácsokat is adott. Bizonyára olyasmiket, hogy lengő teher alá ne álljanak, a konnektor nem játék, amúgy pedig a gazdálkodás bizony sok felelősséggel jár.

Mert amúgy ne legyen senkinek illúziója. Előbb-utóbb valamilyen kompromisszum lesz. Ami azonban már most látszik: a politikai akciókat a Fideszhez kötődő gazdaköri érdekképviselet intézi, a lépések adminisztrációs háttérmunkája a kormánynál a kamara dolga. E szervezetek egymással folyamatosan egyeztetnek – több csatorna, egységes irány. Orbáné. Ezt pedig előbb-utóbb vélhetően az osztrák cég is észreveszi. Aztán vagy enged, vagy elkullog.

De minek ehhez miniszter, meg minisztérium?