Imádat

Nem a zászlóval van baj, amit az ünnepen a Parlamentre függesztettek. Nem is a kereszttel, ami ott volt rajta. Még csak azzal sem, hogy úgy tettek, mintha ez valamilyen történelmi ereklye lenne, holott nem az. A Kormányszóvivői Iroda pedig kétségkívül igazat állít, amikor megemlíti, hogy Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét. Ez ugyan még nem válasz arra, hogy akkor honnan ez a zászló és miért, bár sokatmondó. A zászló, a kereszt és az Alaptörvény önmagában nem tehet semmiről.

Hanem az a baj, hogy még mindig itt tartunk. Hogy a XXI. század második évtizedében újra és újra visszaköszön a múlt. Félreértés ne essék, a történelem fontos alkotóeleme minden országnak. Ismerni kell, és tanulni belőle. De éppen emiatt kellene szakítani a rossz, a káros hagyományokkal. Vagyis azzal, hogy a hatalom különféle jelképekkel igyekszik magához láncolni az embereket.

Szakítanak az átkos időkkel, és betiltanak önkényuralmi jelképeket. Aztán pedig alkotnak maguknak újakat. Csak azért, hogy a népnek legyen igazodási pontja. Elítélik - érthetően és joggal - azokat a rendszereket, amelyekben szimbólumokat kellett - gyakran kötelezően - imádni. Eközben teremtenek másokat, hogy nyilvánvalóvá tegyék, itt most ők az urak, és ezért joguk van meghatározni, mi és hogyan legyen. Akinek pedig ez valamiért nem tetszik, arról nemcsak hogy megvan a véleményük, de még széles körben - a médiájuk segítségével - terjesztik is.

Dúl a demokrácia. Ahogy azt ők elképzelik és helyesnek tartják. A vélemény szabad, mindenki kifejtheti a magáét, legfeljebb nem kap megfelelő teret, és az ellenvélemények elnyomják. Bárki bármit imádhat, de jobban teszi, ha igazodik a központi elvárásokhoz. És majd a hatalom megmondja, kit vagy mit, és főleg miért kell imádni.

Az állami ünnepen pontosan ez történt.