Attól kezdve, hogy a Záray Márta, Vámosi János házaspár műsorára tűzte magyar nyelven, G. Dénes György szövegével – "Úgy koppan az eső" –, a pesti bárok és zenés presszók legnépszerűbb sztenderdjeinek egyike lett a Just Walking in the Rain.
Volt hol játszani, hiszen csak a Nagykörúton olyan (szórakozó) helyek sorakoztak, mint a Sziget, a Luxor, a Bonbon, a Tavasz, a Savoy, az Abbázia, a Mosoly, a Halló, a Pálma, a Gong, a Hungária kávéház vagy az Emke, hogy a Béke és a Royal Szállóról ne is beszéljünk.
A dal egyébként már Zárayék feldolgozása előtt is megjelent 78-as fordulatszámú Qualiton lemezen (fogy. ár: 15 Ft), mégpedig Len Hughes és a Martiny együttes előadásában. A szám angolul szólt, mert Hughes brit trombitás volt, aki 1936-ban tavaszi vendégszereplésre érkezett Magyarországra, aztán évtizedeket töltött Budapesten, itt is hunyt el 1971-ben. Első közös korongját harminc esztendővel korábban készítette a Martiny zenekarral, amelynek már széles körű nemzetközi tapasztalatai voltak, mert 1930-tól (Blue Boys, aztán Smiling Boys néven) Koppenhágában, Dortmundban, Düsseldorfban, Bázelben, Lausanne-ban muzsikált. A társulat – megszakításokkal – nyolc éven át turnézott külföldön, majd hazatért, Martiny Lajost pedig besorozták. Amint azt Jávorszky Béla Szilárd, a dzsessz-beat-rock avatott krónikása felidézte, az ifjú zenekar-alapító közkatonaként 1944 októberében amerikai fogságba esett, de amint kiderült, hogy muzsikus, a zongorához ültették, és – bár meg nem szökhetett – szabadon szárnyalhatott...
Hazatérése után a Gellért és az 1969-ben átadott Intercontinental helyén álló Bristol (majd Duna) Szállóban nyomta a szvinget kvintettjével, és megannyi "modern tánclemez" felvételén működött közre. A Just Walking in the Rain első hazai változatát 1957-ben prezentálta, miután 1956-ban Johnny Ray – egy másik Ray, a massachusettsi Ray Conniff zenekarának kíséretében – világszámmá avatta a dalt. A teátrális stílusa miatt "Prince of Wailsnek" (a sírás hercegének) nevezett oregoni énekes feldolgozásában a szám a második helyre került a Billboard amerikai magazin listáján, míg Nagy-Britanniában '56 novemberétől hét héten át letaszíthatatlan első volt.
S most tessék figyelni!
A nóta eredetijét két börtöntöltelék írta, és rabok vették először lemezre a kicsiny, ám annál híresebb memphisi Sun Recordsnál. A dallamot az erőszakos bűncselekményért elítélt Johnny Bragg komponálta, a szöveget pedig a tolvaj Robert Riley körmölte papírra a Tennessee állami fegyházban 1952-ben. Aztán a számot a stimmelő nevű Prisonaires rögzítette – Bragg szólóénekével – 1953-ban. A hangszerelést ugyancsak volt idő megálmodni, és arra nyilván vigyáztak, hogy – mondjuk – a klarinétot ne Riley fújja meg...
Ha ezt az előéletet idehaza sejtik, akkor az adaptációk egyike sem kerül lemezre, az biztos. Merthogy a korabeli kínálatban olyan szolid slágerek szerepeltek, mint a Régi óra halkan jár (Kovács Erzsi) vagy a Huszka Jenő Szabadság, szerelem című, 1955-ben bemutatott – Jókai Mór Politikai divatok című regénye alapján készült – daljátékából származó Doktor úr, a maga szíve sose fáj? (Csákányi László). E betétdalt minden előadás alkalmával meg kellett ismételni a Fővárosi Operettszínházban, ahol a premier esztendejében 114,6 százalékkal túlteljesítették az előirányzott bevételi tervet, így az intézmény megnyerte a budapesti teátrumok gazdasági versenyét. Az idő tájt nagy siker volt még a Nevet a zenekar, amelyet – jellegénél fogva – a szokottnál harsányabban adott elő a pályáját Hurricane-ként kezdő, de ettől a névtől 1947-ben megszabaduló Harsányi énektrió (Harsányi Béla, Várhelyi Endre, valamint Dézsi Károly, majd helyette Antalffy Albert): "Nevet a klarinét, a hangja felszalad, / nevet a hegedű, a húrja megszakad, / a zongorám nevet le rám, / kacag a nagy trombita, ha-ha-ha-ha, / sose volt ily vidám szám."
Olykor nem kell sokáig vándorolni a sírás megtestesítőjétől a hahota hármasáig.
