Közlekedés helyett vesszőfutás

A szoros menetrendre hivatkozva nem engedett felszállni néhány hete egy kerekes székes férfit az M3-as pótlóbuszra a sofőr – azt mondta, túl sokáig tartana, amíg felküzdi magát a járműre, erre se neki, se az utasoknak nincs ideje.

Egy másik esetben egy másik buszvezető egyszerűen levegőnek nézte a peronon várakozó mozgáskorlátozottat, és villámsebesen rácsukta az ajtót, de olyan történet is akad a közelmúltból, amikor a kertvárosi megállóban egyedül várakozó elektromos székes lánynak meg sem állt az érkező járat. Hiába a sok akadálymentesített megálló és alacsonypadlós jármű, a mozgáskorlátozottaknak még mindig rémálom a tömegközlekedés.

Sajnos meg kell várniuk a következő járatot – mondta magát többször exkuzálva a 15-ös busz vezetője, amikor fel szerettük volna tolni a járműre a babakocsinál alig nagyobb, speciális gyerek-kerekesszéket. „Van már fent egy másik babakocsi is, és kettő nem fér el biztonságban” – nyomatékosított a sofőr, ám amikor rákérdeztünk, hogy sima babakocsiból felengedne-e kettőt, már ingerülten sziszegte: „Megmondtam, hogy nem, miért nem értik?” S bár még bőven akadt első ajtós felszálló, demonstratíve, nehogy észrevétlenül felcsempésszük a 8 éves, fogyatékkal élő gyereket a buszra, becsukta a leszállóknak kinyitott középső ajtót. A következő járaton akkora tömeg volt, hogy reménytelen lett volna próbálkozni is, harmadikat pedig nem vártunk, hanem elindultunk gyalog.

A Tiszta szívvel című Till Attila-film főhőse, Fenyvesi Zoltán is a „gyaloglásra” esküszik – igyekszik mindig úgy kikalkulálni az utazási időt, hogy ha egy mód van rá, ne kelljen igénybe vennie a tömegközlekedést. Bár elismeri, hogy az utóbbi időben rengeteg minden történt a városban az akadálymentesítés érdekében, úgy érzi, hogy az emberi tényező még mindig komoly gátja a mozgáskorlátozottak egyenjogú közlekedésének. „Tisztelet a kivételnek – mondja –, de a gépjárművezetők többségének a hozzáállása talán még rosszabb, mint korábban volt. Egyszer azért tagadta meg egy sofőr, hogy elvigyen, mert kitalálta, hogy kísérő nélkül nem utazhatok. Miután az utasok segítségével mégiscsak sikerült felszállnom, tíz percig álltunk a megállóban. Mindenki síri csöndben várta, hogy elindulunk-e vagy sem, majd a sofőr közölte, hogy ez az utolsó alkalom, hogy elvisz, mindezt olyan hangsúllyal, mintha szívességet tenne velem.”

A sofőr dönt

Bár a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly elég alaposan és sok mindenre kitérően módosította üzletszabályzatát, melynek egyik legfontosabb eleme az akadálymentes közlekedés újraszabályozása, nem segíti a mozgásukban korlátozott utasokat, hogy a szabályzattal a gépjárművezetők zöme vagy nincs tisztában, vagy visszaél azzal, hogy az utasok nem elég tájékozottak. Létezik ugyan a BKK-nak egy állandóan hívható diszpécserszolgálata, amely a kétes esetekben azonnali segítséget nyújt, igazán nincs mit tenni azzal a minden egyes pontra kiterjedő kitétellel, hogy a „biztonságosság szem előtt tartásával adott esetben a sofőr dönt”. Ezt a választ kapta az a kerekes székes férfi is, akit az M3-as metrópótló nem akart elvinni, és ezzel szerelték le azt a mozgáskorlátozott hölgyet, Erikát is, akit elektromos mopedjével nem engedtek buszra szállni. Kérte a sofőrt, hogy hajtsa ki a rámpát, ő azonban valamilyen homályos kormányrendeletre hivatkozva, mely szerint tilos mopeddel autóbuszon utazni, megtagadta a kérést. Erika megfogta az első ajtónál lévő kapaszkodót, és rendőri feljelentéssel fenyegette meg a sofőrt, aki végül, jobb a békesség alapon, mégis elvitte. Egy másik alkalommal azonban, egy másik buszvezető nem volt ennyire „rugalmas”: egy hasonló szituáció után a sofőr elegánsan hátratolatott, majd kifordult a megállóból. A gondviselésen múlt, hogy nem rántotta le a nőt a mopedjéről.

Mopeddel tilos?

Rendszeresen megesik mozgássérült emberekkel, hogy hiába alacsonypadlós a busz vagy akadálymentes a peron, mégsem tudnak feljutni a járművekre vagy egyszerűen otthagyják őket. Pedig ma már a fővárosi autóbuszok több mint fele és a belföldi Volán-járatok nagy része is alacsonypadlós, a vonalaknak pedig a 97 százaléka részlegesen vagy teljesen akadálymentes – állítja a BKK –, így a megújult peronokkal és a teljesen akadálymentes 4-es metróval együtt szinte 100 százalékosan megkönnyíthetnék a mozgássérült emberek dolgát. Azért a feltételes mód, mert bár tényleg egyre jobbak az adottságok, a működés imitt-amott még hibádzik, minthogy sok esetben a hozzáállás is: legtöbbször nyűgként kezelik a sofőrök, ha egy sérült ember ténylegesen élni szeretne a számára kialakított lehetőséggel. A budai fonódó villamosvonalon például közlekednek alacsonypadlós járművek, épp csak nem mindegyik megállóból lehet felszállni rájuk, és ha a szándék is hibádzik, jön a minden szabályzatot felülíró bűvös mondat: „nem biztonságos, nem vihetem el…”.

Amint a BKK sajtóosztályától megtudtuk, a mopedek és elektromos kerekes székek szállítását nem tiltja a tavaly frissített üzletszabályzat, hiába próbálja egy-egy gépjárművezető ezzel az egyszerűnek tűnő érvvel leszerelni az utasokat. Annyit tartalmaz, hogy a mozgást segítő eszközöket biztonságosan kell elhelyezni a járműveken, hogy azzal se az eszközt használó, se a többi utas testi épsége ne kerülhessen veszélybe, illetve, hogy az utazás csak akkor kezdhető meg, ha az eszköz befér a számára kialakított helyre, valamint a mozgásában korlátozott személy és eszközének együttes tömege nem haladja meg a 250 kg-ot. Ezzel együtt a BKK szabályozása lehetőséget biztosít a közlekedési szolgáltatóknak (BKV Zrt., Volánbusz Zrt., VT-ARRIVA Kft.), hogy további belső szabályokat alkossanak. Ironikus, hogy a legújabb és legkorszerűbb buszokat üzemeltető VT ARRIVA, amely honlapján büszkén hirdeti, hogy a Budapesten forgalomban lévő járműveinek 100 százaléka alacsonypadlós, belső szabályzata megtiltja a gyógyászati mopedek szállíthatóságát.

48 óra rákészülés

Ferenc szerint, aki rendszeresen vonattal járja a Dunakeszi–Budapest útvonalat, a MÁV-nál, hozzáállásban legalábbis, sokkal jobb a helyzet, leszámítva, hogy minden utazásra rá kell készülni, és a spontaneitást mint olyat mozgáskorlátozottként jobb elfelejteni. „A kerekes székes emberek közlekedése a logisztikáról szól, mindig előre kell tervezni és gondolkodni – mondja. – Bár az agglomerációt érintő vonalak nagy részét felújították az elmúlt években, és az állomások alkalmasak alacsonypadlós villanyvasutak fogadására, sok helyütt épp ezek a bizonyos villanyvasutak hiányoznak. A motorvonatok széle 30 centiméterre van a perontól, ami túl nagy egy kerekes széknek – csak segítséggel lehet feltolni rá. Vannak, akik saját rámpával járnak, ami egy cseppet kényelmetlen ugyan, viszont legalább nincs meglepetés” – meséli mosolyogva. Aki nem a megszokott útvonalon és a begyakorolt protokoll szerint vonatozik, annak 48 órával indulás előtt be kell jelentenie a MÁV-nál, hogy kerekes székkel vagy mopeddel kíván utazni. A vasúttársaságnak vannak ugyan speciális vagonjai, illetve az egyes állomásokon mobil emelőkkel segítik a kerekes székeseket, viszont annak a megszervezése, hogy adott vonaton legyen ilyen vagon, vagy az utazáskor álljon rendelkezésre olyan ember, aki kezelni tudja az emelőt, még manapság is 2 napos előkészületet igényel. És bár nemet a MÁV soha nem mond, olyan olykor-olykor (nem is ritkán) előfordul, hogy elfelejtődik az emelő, vagy hogy még sincs felkapcsolva a speciális vagon. Ilyenkor marad a kevésbé biztonságos külső tér, ami egyfelől átjáróház, másfelől, télen például, fűtetlen és hideg.

Megjelent a Vasárnapi Hírek 2018. augusztus 24.-i lapszámában.