– Ön a múlt héten felhívást tett közzé, amelyben arra kér egyházakat, szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket, hogy közösen tegyenek valamit a magyar–szerb határon éheztetett menedékkérőkért. Volt ennek bármi foganatja?
– Hatszázan írták alá a felhívásunkat, és néhány nap alatt több mint 4 millió forint adomány érkezett. Van köztük százezres tétel, de sok a 300 forintos pénzadomány is.
– A felhívás az egyházaknak is szólt, bármelyikük reagált már rá?
– Az egyházak lassabban szoktak reagálni, úgyhogy még nem tették. De nincsenek illúzióim. Az ilyenfajta együttes cselekvésre ritkán adnak pozitív választ. A 2006-os libanoni háború idején egy Slomi nevű észak-izraeli településre vittünk segélycsomagokat. Rengetegen aggódtak akkor a palesztin gyerekekért, ahogy mi is, de úgy gondoltuk, hogy a háború miatt kiürült izraeli városka gyerekei legalább akkora traumaként élik meg a helyzetet. Ezért felhívtuk a többi magyarországi egyházat, hogy „az Izrael iránti szeretetüket ne csak a bibliai Izraellel szemben éljék meg, hanem a ma élőkkel szemben is”. Erre a körlevélre egyetlen válasz érkezett, hogy én ne oktassam ki őket, hogy ebben a helyzetben mit kellene tenniük. Két évvel ezelőtt a röszkei határra vittünk élelmiszert, amikor észrevettük, hogy a senki földjén várakozóknak nincs vécéjük. Én akkor is kiabálni kezdtem, hogy ez elfogadhatatlan, mert fertőzésveszélyes és méltatlan is az emberhez. Volt akkor éppen egy egyházvezetői tanácskozás, ahol megszólítottam a kollégákat, hogy atyám fiai, én vinnék vécét, gyertek velem! Senki nem jött. De egy kicsit úgy jártunk, mint most, amikor minket nem engedtek be ugyan a tranzitzónába, de végül adtak enni a menedékkérőknek. Odavittünk 12 mobilvécét, amiket persze nem engedtek felállítani. Viszont néhány nap múlva mind a két oldalon lett vécé.
– Ennek ellenére úgy gondolja, hogy az egyházaknak van feladatuk ebben a helyzetben?
– Úgy gondolom, hogy Isten szolgálóinak mindaddig feladatuk van ebben a helyzetben, amíg a magyar állam fel nem emelkedik a jog- és kultúrállamok azon szintjére, ahol kötelesség gondoskodni ezekről az emberekről. Nemrég Németországban jártam, ahol egy kis evangélikus falucska befogadott kétszáz menekültet. Az egész falu segített: előkerültek a régi biciklik, kiságyak, volt, aki németül tanította őket, mások enni adtak nekik. Miközben pontosan tudták, hogy mind a kétszázat ki fogják utasítani, mert nem felelnek meg a menekültstátusz követelményének. A falu lelkésze azt mondta: ha elmennek, megsiratják őket. Ennyit kellene megtenni, nem többet. Amíg közöttünk vannak, annyit tenni értük, amennyi tőlünk telik. Ez az emberség alapja.
– Azt mondja, mi, magyarok, nem vagyunk szolidárisak?
– A szolidaritás mindig terhekkel jár. A szolidaritás hiánya pedig szerintem nevelésbeli hiányosságokra vezethető vissza. Itt vagyunk mi, magyarok, akik soha nem szántunk kellő energiát másra, mint hogy sajnáljuk önmagunkat, ahelyett, hogy az elmúlt száz évnek a kisiklásait, bűneit, hibáit rendbe tegyük. Lehet, hogy ez huszonöt évbe telik, de ha ma elkezdenénk, akkor talán huszonöt év múlva lenne eredménye. Ezt a szemétdombot nem lehet sokáig magunk előtt tolni. Ha valaki nekiveselkedne, hogy eltakarítsa, az persze az elején népszerűtlen volna. Talán döglött patkánnyal meg tojással dobálnák az embert, de – a miniszterelnök kedvenc sportját példaként véve – ha valaki azt mondja, hogy azért nem megy fel a pályára focizni, mert bele fognak rúgni a sípcsontjába, az tényleg ne menjen fel focizni. Miközben az ember gólt is rúghat, és győzhet is a csapata.
– Úgy tűnik, az ellenzéki politikusok sem törik össze kezüket-lábukat, hogy elszenvedjék ezeket a rúgásokat. Mit gondol, ennek mi az oka?
– Az ellenzék ma pótcselekvéssel van elfoglalva: megpróbálják felfalni magukat és egymást. Ennek pedig az az oka, hogy a mai napig nem találják az okát a választási vereségüknek. Pedig van néhány ügy, amelyben meg lehetne szólalni, amely mentén meg lehetne indulni. Ez például ilyen. A 65 ellenzéki képviselő, egymást váltva mindennap lemehetne a határra és vihetne élelmet egészen addig, amíg meg nem oldódik ez a probléma. Persze kormánypártiak is jöhetnének, de őket másfajta kötelmek szorítják. Tudom én, mert olvasok újságot, nézem az internetet, hogy az ellenzéki oldalon sem túlságosan népszerű a menekültügy. Az rövid távú gondolkodásra vall, hogy olyasmit csináljunk, ami népszerű. Az igazság ritkán az. Én lelkész vagyok, és mondhatni, érintett a Biblia mindkét kötetében. A próféták jelentős része sem természetes halállal halt meg. Azt mondták, hogy olyan nekik az igazság és az emberség képviselete, mintha „a csontjaikba lenne a tűz belerekesztve”.
– Gyurcsány Ferenc például támogatásáról biztosította önt. Nem zavarja, hogy egy platformra kerül egy olyan politikussal, akivel a politikai paletta nagy része egy asztalhoz sem hajlandó leülni?
– Engem nem zavar, hogy egy platformra kerülök bárkivel, aki hallgat a lelkiismeretére és cselekszik. Gyurcsány Ferenc ugyanúgy karaktergyilkosság áldozata, mint én. Nemrég a Magyar Hírlap azt írta: én vagyok az az Iványi Gábor, aki Soros Györgyöt Nobel-díjra javasolta és aki bekísérte Gyurcsány Ferencet az ügyészségre. Valóban én voltam, aki bekísértem, amikor véleményem szerint teljesen méltánytalanul és igazságtalanul behívták, hogy kihallgassák Sukoró ügyében. És az is én voltam, aki bekísérte a börtönbe Császy Zsoltot, amikor szintén szerintem alaptalanul és törvénytelenül börtönbüntetésre ítélték. Többször elmondtam már: ha Orbán Viktort hurcolnák hamis indokok alapján az ügyészségre, én vele is bemennék.
– Ehhez képest van egy magát kereszténynek nevező kormányunk, amely – úgy néz ki – évekre vagy akár évtizedekre berendezkedett, és mindehhez a menekültkérdést használja érvként.
– Úgy látom, a cél nem az, hogy a kérdés megoldódjék, hanem hogy a konfliktus minél tovább fennmaradjon. Miközben az otthonaikat elhagyni kényszerülő afrikaiak vagy ázsiaiak alig 6-7 százaléka jön át Európába, itt azzal ijesztgetik az embereket, hogy milliók szabadulnának az országra, ha nem zárnánk be a kapukat. A menekültügyben végig az volt a kérdés, hogy vajon képesek vagyunk-e szakmailag és emberileg segítséget nyújtani Európának. Mi pedig ahelyett, hogy bizonyítottuk volna, vannak használható ötleteink arra, hogy lehet szűrni egy ekkora emberáradatot, mit kellene tennie Európának azért, hogy kevesebben induljanak el, ehelyett a kormány hihetetlen demagógiával és hamissággal győzködte az embereket arról, hogy egy bűnöző hordától védik meg az országot. Én végignéztem, ahogy 2015-ben gyorsvonati sebességgel hajtották át az embereket a határon Nyugat-Európa felé, és azt is, ahogy ráterelték ezeknek az embereknek egy részét Budapestre. Ezt erkölcstelennek és méltatlannak tartom. Most pedig nem adunk enni embereknek, hogy inkább forduljanak vissza, egy anyát pedig csak azért bilincsben viszünk el, hogy demonstrálhassuk: főbenjáró bűn, terrorizmus illegálisan belépni Európának ebbe a szerencsésen csendes zugába. Egy ideig lehet a félretájékoztatott embereket abban a hamis tudatban tartani, hogy mi hősiesen megvédjük a határainkat, de az igazság előbb-utóbb ki fog derülni. Magyarország nem a világ szívcsakrája, de arra nagyon is alkalmas volna, hogy megmutassuk a világnak, hogyan kell emberségesen, kulturáltan, jogszerűen kezelni ezt a kérdést. Ehelyett jövünk az új kereszténységnek nevezett maszlaggal, ami lényegében nem más, mint hogy csak akkor akarunk Európához tartozni, ha Európa hajlandó a mi illiberális felfogásunk szerint intézni az ügyeit.
– Amit ön most elmond, az eddig sem volt titok, de az emberek valamiért mégsem ezt akarják hallani. Ne felejtsük el, hogy ez az ország – akármilyen torz választási rendszer alapján is, de – egymás után kétszer ezt a kormányt, ezt a gondolkodást választotta újra.
– Az emberek befolyásolhatók. De abban azért egyetértünk, hogy primitív, rosszindulatú feltételezés, hogy valaki terroristának születik, mert a föld egy bizonyos pontján látta meg a napvilágot. Akit gyűlöletbe mártogatnak, az jó eséllyel gyűlölni fog. Akit megtanítanak a jóra, az jó eséllyel jó döntéseket fog hozni. Itt van a politikusok felelőssége. Egy népet tisztességes tájékoztatással, tisztességes érveléssel rá lehetne venni, hogy másképp álljanak a dolgokhoz. Én nem gondolkozhatok stupid, rosszindulatú politikusoknak a fejével. És ha ezt ön vagy más reménytelennek gondolja, akkor a reménytelen utat kell járnom.
