búcsúztatás;Székhelyi József;

2018-08-26 18:47:56

Végső búcsút vettek Székhelyi Józseftől

A Jászai Mari-díjas színművésztől a Kozma utcai izraelita temetőben köszöntek el szerettei.

Családtagok, kollégák és tisztelők kísérték utolsó útjára Székhelyi Józsefet a Kozma utcai temetőben: a színészt augusztus 26-án temették el, a búcsúszertartáson beszédet mondott Gyémánt László festőművész, Szacsvay László színész, és  Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke is 

A színésznél tavaly novemberben diagnosztizáltak tüdőrákot, a betegséget pedig a többszöri kemoterápiás kezelés sem tudta megfékezni. A búcsúztató szertartás előtt Székhelyi József kedvenc dalai szóltak, a művész erről még maga rendelkezett.

Székhelyi 1971-ben végzett Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházban kezdett dolgozni. 1979-ben átszerződött a fővárosi Nemzeti Színházba, 1983-ban a Madách Színház, 1992 és 1994 között az Arizona Színház tagja lett, majd 1994-től Sopronba szerződött. 1998 óta a Soproni Petőfi Színház és a budapesti Nemzeti (2000 óta a Pesti Magyar Színház) munkatársa. 2003 és 2008 áprilisa között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja – írja életrajzi összefoglalójában a Wikipedia.