Ahogy régen

Épp harminc évvel ezelőtt úgy lettem középiskolai tanár, hogy Ibi néni - három nappal később: Ibi igazgató kolléga - augusztus végén ráébredt a régi iskolámban, hogy több az osztály, mint az angolos. Így aztán ötödévesen ott álltam a katedrán, és miközben három osztályt teljes felelősséggel tanítottam, csendben abszolváltam az egyetemen kötelező tanítási gyakorlatot is. 
Igaza van tehát a Klik-elnök Hajnal Gabriellának, amikor azt állítja, hogy természetes jelenség a betöltetlen tanári állás a tanév előtti utolsó percekben, mert valóban, mindig volt ilyen. Az viszont nagy bátorságra vall, hogy egyúttal azt is kijelenti, nincs országos pedagógushiány. Egyrészt, mert ha valaki, éppen ő tudhat pontos számokat, ezeket viszont a hivatala valamiért nem hajlandó elárulni; másrészt, mert a tapasztalatok pont ellenkező tendenciára utalnak. Jelesül, hogy a Fidesz nyolc év alatt csak a hőzöngő deklarációk szintjén tette vonzóvá a pedagóguspályát, a valóságban semmivel sem jobb a helyzet, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt.
Mert sikernek azért csak nem nevezhető, hogy tizenöt éve már lasszóval fogták az országban a fizikatanárokat, és most sincs belőlük egy darab sem; vagy hogy a potenciális nyelv- és informatikatanárok vidáman elmennek asszisztensnek meg programozónak, mert ott van pénz és perspektíva. A belengetett életpályamodell kiszámítható jövedelem növekedést, a teljesítmény honorálását ígérte a tanároknak, de egy pillanat alatt lelepleződött a hazug szólam, amikor az alapbérüket nem kötötték a minimálbérhez, és már a második évben nem kapott elég pénzt a Klik a költségvetéstől.  
Ötvenedszer is át lehet bútorozni a NAT-ot, és persze lehet naponta tornázni, énekelni, gombot varrni is akár, de a lényeget nem lehet megspórolni. Jó iskola nem létezik elégedett, a hivatásukra bizalommal tekintő tanárok nélkül.
Szerző
N. Kósa Judit

Blöffölnek

Műholdfelvételekből kitűnik, Észak-Korea leállította a leszerelés folyamatát. Bár Donald Trump azt állította a júniusi szingapúri csúcstalálkozó után, hogy Kim Dzsong Un hitet tett a nukleáris leszerelés mellett, mára kiderült, ez csak a szokásos szemfényvesztés volt. Nemhogy arra nincs kilátás, hogy nukleárisfegyver-mentessé váljon a Koreai-félsziget, Phenjan a rakétaprogramjáról sem mond le.
Az akkori csúcsnak egy értelme volt: elmúlt a háború közvetlen veszélye. Trump és Kim Dzsong Un egy időre elásta a csatabárdot. Már az is eredmény, hogy az észak-koreai vezetőt sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni, és előzőleg a békemegállapodás megkötését ígérte Dél-Koreának. Ehhez mindenképpen hozzájárult az amerikai adminisztráció fenyegetésre épülő politikája. Trump tavaly katonai csapással fenyegette meg Phenjant, egyúttal az ENSZ BT szokatlanul kemény megszorításokkal sújtotta az országot. Az amerikai adminisztrációban most újra erősebbek azok a hangok, amelyek szerint miután Észak-Korea újfent bizonyította, mennyire megbízhatatlan partner, így ismét ideje megfenyegetni. Csakhogy nem biztos, hogy ez most bármilyen eredményre vezetne. 
Phenjant ugyanis elsősorban nem az esetleges amerikai katonai csapás rémítette meg, hiszen Észak-Korea is megtanulhatta, Trumptól nem állnak távol a blöffök, hanem az, hogy a nemzetközi büntetőintézkedésekhez Kína is kőkeményen tartotta magát. Azóta azonban jelentősen megváltozott a politikai széljárás, a Washington és Peking közötti koalíció csak rövid ideig tartott. Az Egyesült Államok ma már importvámokkal sújt kínai termékeket, ami miatt fagyossá vált a két ország viszonya. És ezzel Észak-Korea járt jól: Peking már messze nem olyan szigorú a sztálinista kistestvérrel szemben, ismét virágzik a két ország közötti feketekereskedelem.
Trump egyelőre nem tesz semmit Észak-Koreával szemben. Jövőre azonban már eredményt kell felmutatnia, hiszen ha nem sikerül, a sikertelenséget a fejére olvashatják a következő amerikai elnökválasztási kampányban.
Észak-Korea jól járt: Peking már messze nem olyan szigorú a sztálinista kistestvérrel szemben

Frissítve: 2018.08.27. 08:41

Hadak útján

Felvesszük a kesztyűt a kormány által terjesztett sötétséggel szemben – olvasható a Migration Aid közleményében, melyben a menekülteket segítő szervezet bejelenti, Éjjeli Őrség néven párttá alakul, így kerülve ki a bevándorlási különadót, melyet a „migrációt támogató” civil szervezeteknek kellene befizetniük az államkasszába. 
A NAV-nál szombatig kellett regisztrálnia magát minden érintettnek, s cseppet sem meglepő módon nem omlott össze a hivatal szervere a túlterheltség miatt. A szóba jöhető, a kormány és médiája által évek óta Soros-bérencezett és bevándorlást támogatónak titulált szervezetek közül egyik sem iratkozott föl önszántából a listára. Álláspontjuk egyszerű: nem felelnek meg a törvényi kritériumoknak, azaz nem vonatkozik rájuk a jogszabály. Mely kissé elnagyoltra sikerült, hiszen miután nemzetközi nyomásra a Stop Soros!-ból kihúzták ezt az ötletet a törvényhozók, alig maradt idő beszuszakolni az adótörvények közé. Pontos szabályozás helyett így fércmunka született, a kormányzat által levadászni vágyott civilek pedig köszönték, és akkora kiskaput találtak, hogy anno a kalandos kedvű Botond is büszke lett volna rájuk Bizáncnál. A törvény ugyanis a bevándorlás támogatásáról szól, amire a civilek az igazsághoz híven rávághatják, ők bizony semmi ilyet nem tesznek, csak a menekülteket segítik. Kész, kéz leporol, alany elégedetten hátradől. Elvileg.
A gyakorlatban azonban elképzelhetetlen, hogy a civilek vegzálására és a nem létező bevándorlás elleni harcra évek óta kampányt építő, arra sokszor tízmilliárdot elégető hatalom némi fejvakarás után tanácstalanul széttárja majd a karját, és beletörődik a buktába. Első lépésként minden bizonnyal a NAV indul harcba a civilek ellen, ha a hivatal komolyabb ellenállásba ütközik – ami borítékolható -, segédcsapatként érkezhet a Kehi, némi rendőrségi segítséggel. Mondjuk, megjelenhet a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya. Láttunk már ilyet, négy éve, a Norvég Alap elleni hadjárat során olyan vehemenciával rohanták le az Ökotárs irodáját, mintha Al Capone, de legalábbis Kaya Ibrahim vagy Josip Tot bujkált volna a szobákban.
Ezek alapján tehát nehéz pillanatok várnak a civil szervezetekre, melyek már előre jelezték: bármiféle vegzálás esetén jogi útra terelik az ügyet. Ami egyfelől reménykeltő, hiszen példák sora igazolja, hogy a bíróságokon valós az esély igazuk érvényesítésére, másrészt veszélyes, hiszen a kormány ilyen esetekben a carpe diem elvet követi, vagyis a dózer nem áll meg, legfeljebb néhány év múlva bebizonyosodik, hogy törvénytelenül jártak el. Csak éppen ha addigra beszántottak egy szervezetet, fékezett habzású siker a jogi diadal. 
A megtámadottak akár külföldre is menekülhetnek, követve a Nyílt Társadalom Alapítványokat, bár ez esetben végzetes vereséget szenvedne a civil társadalom, és helyrehozhatatlan károk érnék az országot. A Migration Aid példáját másolva még pártokká is alakulhatnának. A sötétség úgyis akkora, hogy az Éjjeli Őrség egymaga nehezen hozza el a világosságot.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2018.08.27. 08:41