Franciaország;Szíria;Emmanuel Macron;

2018-08-27 15:38:50

Trumpnak és Putyinnak is üzent - Európa új védelmezőjeként lépett fel Macron

Nem számíthatunk kizárólag Amerika erejére, vállalnunk kell az önvédelem felelősségét – mondta hétfői beszédében a francia elnök. Emmanuel Macron európai rendezést sürgetett a szír válság ügyében is.

Európai védelmi programot dolgoz ki a következő hónapokban Francaország - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron Párizsban, a a nagykövetek hagyományos éves értekezletének megnyitóján.

A beszédével európai parlamenti választási kampányát is megalapozó  francia elnök szerint többé nem számíthatunk az Egyesült Államok kizárólagos védelmére, az európai országoknak maguknak kell vállalniuk a felelősséget és szavatolni a biztonságot, azaz az európai szuverenitást-idézi Macron álláspontját az MTI.

  „Le kell vonnunk minden következtetést a hidegháború végéből” - tette hozzá, jelezve, hogy a kérdésről valamennyi európai partnerrel és Oroszországgal együtt közösen kell gondolkodni.

A határozott elnök fellépésnek Trump világkereskedelmi háborúja, uniós országokra is kirótt védővámjai ágyaztak meg.

Macron ugyanakkor nem csak európai védelmi politikában, de a közel-keleti helyzet rendezésében is gondolkodik: erre utal kijelentése is, hogy "végzetes hiba" lenne posztján hagyni Bassár el-Aszad szír elnököt, a menekültválság és a szíriai vérontás kirobbantóját

„Ki az oka a menekültek ezreinek? Ki mészárolta le a saját népét? Nem Franciaország dolga kijelölni Szíria új vezetőit, de a mi feladatunk és érdekünk biztosítani azt, hogy a szíriai nép olyan helyzetbe kerüljön, hogy azt meg tudja tenni” - mondta Macron, aki szerint a szír rezsim újabb humanitárius katasztrófa megteremtésével fenyeget Idlib tartományban, és semmilyen szándékot nem mutat arra, hogy hajlandó lenne bármilyen politikai átmenetről tárgyalni.

A hét éve tartó szíriai konfliktusban több mint 300 ezren vesztették életüket és 5,6 millióan menekültek el a szomszédos vagy az európai országokban. Macron bejelentése arra utal, hogy európai szövetségesek segítségével mozdítaná el az Aszad-rezsimet, de ekkor óhatatlanul szembe kerülne a szír elnök fegyveres-gazdasági támogatójának számító Oroszországgal. 

A francia diplomácia átfogó európai reformokra készül, ide értve az eurózónába tartozó országok együttműködését, a közös védelmi politikát vagy a menekültügy közös jogharmonizációját. A Macron-kabinet terveiket több tényező is veszélyezteti, például a nehézkes Brexit-tárgyalások, Angela Merkel politikai súlyvesztése vagy éppen a kelet-európai és olaszországi kormányok nacionalizmusa, populizmusa.  

Épp ezért új szövetségeseket keresnek: Emmanuel Macron  kedden háromnapos európai turnéra indul Dániába, majd Finnországba, hogy egy szövetséget hozzon létre a jövő májusban esedékes európai parlamenti választások előtt a bevándorlásellenes és euroszkeptikus erőkkel szemben.