Felüljáró alá szorult egy kamion, lezárták a ferihegyi gyorsforgalmit

Publikálás dátuma
2018.08.28. 13:08
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A műszaki mentést már befejezték, újra zavartalanul halad a forgalom.
Beszorult egy kamion egy felüljáró alá a főváros XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton – írja a police.hu. A műszaki mentés idejére a Ferihegyi repülőtérre vezető utat teljes szélességében lezárták. A műszaki mentést már befejezték, az útlezárást feloldották, így a forgalom ismét zavartalanul halad. A bakesetben senki sem sérült meg.
Szerző
Témák
Budapest kamion
Frissítve: 2018.08.28. 14:20

Játékfegyverrel akart kirabolni egy zuglói patikát, nyolc év után fogták el

Publikálás dátuma
2018.08.28. 12:58
illusztráció
Fotó: Shuttestock
Idén újra megvizsgálták a rendőrök a felfüggesztett nyomozás bizonyítékait.
Nyolc évvel ezelőtt kísérelt meg kirabolni egy zuglói gyógyszertárat egy most 43 éves férfi. Az illetékes kerületi ügyészség egyezséget kötött vele, majd az alapján nyújtott be vádiratot a bíróságra – derül ki az ügyészség közleményéből. A vádirat szerint a férfi még 2010. decemberében kifejezetten abból a célból vásárolt egy valódinak látszó játékpisztolyt, hogy azzal a későbbiekben rablást kövessen el. Ezt követően, december 23-án nappal bement egy XIV. kerületi gyógyszertárba, és a nyitva tartás felől érdeklődött, majd távozott. Nem sokkal zárás előtt a korábban beszerzett pisztollyal visszament a patikába. A férfi az egyik pénztárhoz lépett és kért egy doboz C-vitamint. Miközben az alkalmazott beütötte a termék árát a pénztárgépbe, elővette a valódinak látszó fegyvert, fenyegetően ráfogta a sértettre és a bevételt követelte. Az alkalmazott nem engedelmeskedett és megnyomta a pánik gombot. Ezután megszólalt a szomszéd irodában a telefon, ezért közölte a vádlottal, hogy felveszi, majd így is tett, átment a szomszéd helyiségbe. Mialatt telefonált, a férfi pénz nélkül, káromkodva elhagyta a gyógyszertárat, az elkövetéskor viselt egyes ruhadarabjait – kabátot, sapkát, kesztyűt – pedig hátrahagyta a helyszín közelében. Az ismeretlen tettes miatt felfüggesztett nyomozás bizonyítékait a rendőrök idén újra megvizsgálták, és az ekkor elvégzett DNS vizsgálat eredményt hozott: a helyszínen hagyott tárgyakról biztosított minta egyezést állapított meg egy, a nyilvántartásban szereplő férfi – a vádlott – DNS-profiljával. A közlemény szerint – az új büntetőeljárási kódex adta lehetőségeket kihasználva – a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bűncselekményt beismerő terhelttel egyezség megkötését kezdeményezte. A terhelt és a védője elfogadta a megállapított feltételeket, mely szerint az ügyészség 6 év 6 hónap fegyházbüntetés, valamint 7 év közügyektől eltiltás kiszabását veszi tudomásul, így létrejött az egyezség.
Szerző

Gyöngyösi gyilkosság: fellebbezett a felmentés ellen az ügyészség

Publikálás dátuma
2018.08.28. 11:40
illusztráció
Fotó: Shutterstock
Új eljárás lefolytatását indítványozzák a brutális emberölés ügyében.
A Heves Megyei Főügyészség közel 40 oldalban adta részletes írásbeli indokolását annak a szóban már korábban bejelentett fellebbezésnek, melyben vitatja az Egri Törvényszék felmentő ítéletének megalapozottságát a brutális gyöngyösi emberölés ügyében – írja közleményében az ügyészség. A törvényszék korábban a megismételt elsőfokú eljárásban bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól azokat a terhelteket, akiket a főügyészség azzal vádol, hogy évekkel ezelőtt megöltek egy 81 éves férfit Gyöngyösön, majd a holttestre rágyújtották a házat azért, hogy így tüntessék el a nyomokat a gyilkosság helyszínén. Az időközben felmerült bizonyítékokra tekintettel módosított vádirati tényállás szerint a sértett lakásába éjjel besurrant két büntetett előéletű férfi. Ezalatt egyikük élettársa a szobában elterelte az idős férfi figyelmét, aki viszont észrevette a betörést, ezért az egyik férfi egy ismeretlen eszközzel nyakon szúrta, majd a másik megfojtotta. Egy fiatalkorú lány ez alatt a közelben, az utcán figyelt. A bíróság 2015-ben, első fokon felmentette a vádlottakat, de az ítéletet a Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, ezért került sor a megismételt eljárásra, melyben ismét felmentő ítélet született. A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a lefolytatott bizonyítás alapján kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani azt, hogy a vádlottak részt vettek az egyébként vitathatatlanul megtörtént, kiemelkedő tárgyi súlyú és joggal közfelháborodást kiváltó bűncselekmény elkövetésében. A Heves Megyei Főügyészség álláspontja ezzel ellentétes. Fellebbezésében az ügyészség – az egyes bizonyítási eszközöket részletesen elemezve – rámutatott, hogy a bíróság tévesen következtetett a bizonyítottság hiányára, emellett egyes megállapításai iratellenesek. A vádhatóság továbbra is fenntartotta azokat a bizonyítási indítványait, melyeket a bíróság korábban elutasított. A Heves Megyei Főügyészség a fellebbezésében arra tett indítványt, hogy a másodfokú bíróság helyezze hatályon kívül a felmentő ítéletet, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.
Szerző
Frissítve: 2018.08.28. 11:47