Irán;kémek;

2018-08-30 10:00:00

Nyugati kémektől tart Irán

Több tucatnyi nyugati kémet tartóztatott le az iráni elhárítás, olyanokat, akik az állami intézményekbe beépülve dolgoztak, jelentette be kedden Mahmúd Alavi, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter.

A tárcavezető sem azt nem közölte, hogy mely országoknak kémkedtek a gyanúsítottak, sem azt, hogy a letartóztatások mikor, milyen periódusban történtek. Azt viszont elmondta, többük rendelkezett kettős állampolgársággal.

Nem egyedi esetről van szó. Amióta az Egyesült Államok felmondta az Iránnal megkötött nukleáris egyezményt és bejelentette a szankciók újbóli bevezetését, a perzsa állam nehezen tudja kezelni a társadalmi-gazdasági feszültségeket, így egyre gyakrabban vizionál külső hatást a belső nehézségek mögött, a külső ellenség felmutatásával próbálja elterelni a figyelmet a gondokról. Látványosan megnőtt a letartóztatott kettős állampolgárok száma. A Reuters szerint mindez azután, hogy Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vallási vezetője arról beszélt: nyugati ügynökök épültek be az iráni közigazgatásba. A hírügynökség szerint mintegy 30 kettős állampolgárt tartóztattak le Iránban ügynökváddal az utóbbi időben.

A perzsa szakminiszter azt is állította, júliusban az iráni biztonsági erők letartóztatták az Iszlám Állam (IS) egy aktivistáját és felszámolták a szunnita terrorcsoport egyik helyi sejtjét az ország északi felében.

Az iráni hadsereg eközben változatlanul jelen van Szíriában, sőt egyre tartósabban rendezkedik be a háborús országban. A teheráni hadügyminiszter a napokban katonai együttműködési egyezményt írt alá Damaszkuszban, a tárcavezető Basár el-Aszad elnökkel is tárgyalt. A megállapodás tartalmát nem hozták nyilvánosságra, az izraeli média szerint azonban vélhetően az iráni haderő hosszú távú szíriai berendezkedéséről szól, mintegy bizonyítva, hogy Benjamin Netanjahu, még Vlagyimir Putyin közbenjárásával sem tudta azt megakadályozni.