Letört áramszedő: akár 80 percet is késnek a vonatok a debreceni és békéscsabai vonalon

Publikálás dátuma
2018.08.29. 14:17
Illusztráció
Fotó: Getty Images
A felsővezeték megrongálódása miatt jelentős késésekre kell számítani szerda délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel. Több helyen pótlóbuszok járnak.
Urbán Attila tájékoztatása szerint a felsővezeték sérülését az okozta, hogy a szajoli állomáson áthaladó egyik gyorsvonat áramszedője letörött. Emiatt a békéscsabai vonalon Szajol és Tiszatenyő között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, a debreceni vonalon pedig Szolnok és Törökszentmiklós között pótlóbuszok szállítják az utasokat a helyreállítás ideje alatt.
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon utazóknak 20-60, néhány járat esetében 60-80 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.
Szerző

Kirúgták a Hír TV-től Puzsért

Publikálás dátuma
2018.08.29. 13:46

Fotó: Lakos Gábor
„Politikai leszámolás volt, és ezt nem is próbálták tagadni” – közölte a Facebook-oldalán.
„Hír TV. Délelőtt megbeszélés. Természetesen kirúgtak”

– írta szerdán Puzsér Róbert.

Hozzátette, hogy szerette a Sznobjektívet, és legalább nem alakoskodtak, nem hazudoztak, nem kerestek érveket, hogy miért is kell megszüntetni egy független, kiegyensúlyozott és nézett műsort.
„Politikai leszámolás volt, és ezt nem is próbálták tagadni. Talán büszkék is rá”

– jelentette ki.

Az Azonnalinak azt is elmondta, hogy ha megkapta volna azt az ajánlatot, hogy ugyanolyan függetlenül, autonóm módon folytathatja a műsorát, mint korábban, nem lett volna semmi oka, hogy ne folytassa, de végül semmilyen ajánlatot nem kapott a csatornától. Arra a felvetésre, hogy folytatná-e a Sznobjektívet valamilyen formában a jövőben, úgy reagált: lehetséges, hogy ezt YouTube-on fogja megtenni.
Szerző
Frissítve: 2018.08.29. 13:51

Konténerbe gyűjtik a haltetemeket Pilisvörösváron

Publikálás dátuma
2018.08.29. 12:52

Fotó: Google Earth
Üzembe helyeztek egy levegőztető vízforgatót, a minták vizsgálati eredménye még nem érkezett meg.
Kedden megérkezett a konténer és elkezdődött a haltetemek összegyűjtése – közölte honlapján a Pilisvörösvári Horgász Egyesület. Mint írják, a Nébih küldött egy levegőztető vízforgatót, melyet üzembe helyeztek, és remélhetőleg a Jetskivel is sikerült a víz oxigén tartalmát növelni. „Sok önkéntes felajánlást kaptunk mindenféle segítségnyújtás tekintetében, melyeket ezúton is nagyon köszönünk. A bevitt víz- és halminta vizsgálati eredménye még nem érkezett meg” – fűzték hozzá. Kedden mi is beszámoltunk arról, hogy általános horgászati tilalmat rendeltek el a Nagy tavon, és az egyesület rendőrségi bejelentést tett és értesítette az illetékes szerveket a hétfőn észlelt halpusztulás miatt. A katasztrófavédelem a helyszínen megmérte a Nagy tó vizének oxigén és nitrát tartalmát. A nitrát tartalom megfelelt, de a víz oldott oxigén tartalma 2,33 mg/liter volt. Egyes források szerint az „élővizek” ideális oldott oxigén tartalma 6,5 mg/liter, és a 4 mg/liter már kritikusan alacsony értéknek számít.
Szerző
Frissítve: 2018.08.29. 12:56