Seymour az alkotmányt olvassa

Publikálás dátuma
2018.08.30. 14:00
A trió tagjai balról jobbra: Jeff Ballard dobos, Brad Mehldau zongorista és Larry Grenadier bőgős
Fotó: MARC BONELLI / GENT JAZZ FESTIVAL
A középnemzedék első számú jazz-zongoristájának tartott Brad Mehldau új triólemezén egyszerre állít emléket Philip Seymour Hoffman színésznek, s mondja el véleményét az amerikai demokrácia állapotáról.
A 48 éves Brad Mehldau nem érzi túl jól magát a jelenlegi amerikai elnöki rendszerben, de a globális világban tapasztalható tendenciák sem boldogítják. Az új lemezéhez mellékelt, szépirodalmi igényességű, de keményen fogalmazó esszéjének mottójául az Ószövetségből, Hóseás próféta könyvéből választott néhány verset: „Eljön a büntetés ideje, eljön a megtorlás ideje. Majd megtudja Izráel, bolond-e a próféta, eszelős-e a lélek embere? Mivel sok a bűnöd, nagy a gyűlölködés.” Magát is korunk egyfajta szerény prófétájának tartja – ez a zenéjére kétségkívül igaz lehet –, aki mélységesen megveti „a hazudozó öreg bohóc üresfejű Twitter-üzeneteit.” A lemez címét pedig azzal magyarázza, hogy Philip Seymour Hoffman ugyan nem volt a barátja és nem dolgoztak együtt, de úgy érzi, szerepformálásaiban (a Capote-ban, a Charlie Wilson háborújában, Az éhezők viadala-szériában) még a legdurvább körülmények között is megjelent a humanizmus, a szeretet. A különös címadás ennél konkrétabb életeseményre utal. 2014. január közepén Mehldau azt álmodta, hogy Philip Seymour Hoffmannal ülnek egy vidéki kastély könyvtárszobájában, és Hoffman a maga jellegzetes hanghordozásával, prozódiájával, egy-egy fontos passzusnál meg-megállva felolvassa az amerikai alkotmányt. Amikor Mehldau felébredt, az álomra részletgazdagon emlékezve megalkotta a Seymour Reads the Constitution című kompozíció 16 ütemes alaptémáját. Furcsa és szomorú (bár ehhez a zongorista nem fűz kommentárt), hogy alig két héttel később érkezett Hoffman halálhíre. Mehldau az esszében úgy fogalmaz: az álmoknak mindig nagy jelentősége volt előadói, de főként zeneszerzői pályáján, ezért teljesen indokoltnak tartotta, hogy koncertalbumot készítsen Hoffman emlékére. Ehhez négy évre volt szüksége – igaz, közben szólóban és trióban is megjelentek más lemezei. A Seymour Reads... zenéjét nem könnyű hallgatni – aki mostanában kezdi a jazz műfajával való ismerkedést, annak nem is ajánlanám. Valójában sokkal inkább kamarazene: saját szerzeményeiben Mehldau a vezéregyéniség, de a feldolgozásokban egyenrangú szerepet ad jól bevált triója tagjainak (Larry Grenadier, Jeff Ballard). A címadó kompozíció mellett még két, bonyolultabb szerkesztésű Mehldau-tétel (Spiral, Ten Tune) és öt feldolgozás került a lemezre. A klasszicizálódó popzene felől érkezett Paul McCartney 1997-es szerzeménye (Great Day) és a Beach Boys alapítója, Brian Wilson dala (Friends). A jazz-standardek világát Mehldau szintén két kompozícióban – Elmo Hope: De-Dah (1961), Sam Rivers: Beatrice (1964) – fogalmazza teljesen újra. Nyolcadikként pedig a legendás American Songbookban is megtalálható örökzöldet – Frederick Loewe: Almost Like Being in Love – szedi szét apró mozaikkockákra, majd rakja össze az eredetitől teljesen eltérő felfogásban, mégis jól felismerhetően, stílusosan.

A Brad Mehldau Trio

Brad Mehldau szinte minden interjúban elmondja, hogy sikereiben oroszlánrészt vállalt triójának ritmus-szekciója, a nála néhány évvel idősebb Larry Grenadier (bőgő) és Jeff Ballard (dob). „Viszonylag későn, 2005-ben kezdtünk együtt játszani, de azonnal éreztem, hogy ők lesznek azok, akikkel tökéletesen meg tudom valósítani minden zenei elképzelésemet” – mondta előző lemezük, a 2016-os Blues and Ballads megjelenésekor a Downbeat című szaklapnak.

Témák
zene

Nincs idő a sírásra, mikor Ryan Gosling a Holdra indul

Publikálás dátuma
2018.08.30. 12:00

Fotó: UNIVERSAL PICTURES
A korunk talán legnagyobb filmrendező zsenijének tartják Damien Chazelle-t. Alkotása, Az első ember, ha nem is a csillagokig, a Holdra repíti a nézőit.
Álmos, már-már ijesztően álmosan indult a 75. Velencei Filmfesztivál nyitónapja: a Lidón található fesztiválpalota környékén sokkal több volt a katona-rendőr-csendőr, mint a fesztiválozó. Persze lehet, ez annak is betudható, hogy idén még szigorúbbak a biztonsági előírások: többszörös biztonsági kordonok, táskák átvizsgálása és fémdetektoros köszöntés-simogatás a rendezvénytől bő ötszáz méterre kötelező kanyarban. Szerda reggel ez még ráérősen ment, a katonáknak még arra is volt érkezésük, hogy halálosan komoly arccal közölték, a szendvicseim bizony náluk maradnak. Aztán, amikor látták, hogy hiszek nekik, jóízűen kiröhögtek. Ám, amikor sorba kellett állni az Oscar-díjas Damian Chazelle új mozijának, Az első ember sajtóvetítésére, már érezhető volt, vagyunk már egy páran: ha gond nélkül be akart jutni az ember, fél órát kellett a tűző napon sorba állnia. Ahogy várható volt, Damien Chazelle nagyot álmodott. Mondjuk, muszáj is neki. A Whiplash és a Kaliforniai álom után mindenki a következő remekművet várja a korunk talán legnagyobb zsenijének tartott ifjonctól, mindenki óriási elvárásokkal ült be a vetítőbe. Az általános első benyomások, amiket el tudtam kapni kifelé menet: jó volt, de sokkal jobb is lehetett volna. Első körben egyet is tudtam érteni, a film borzasztó hosszúnak tűnt, de már néhány óra elteltével már egyre jobb a véleményem a látottaktól. De mitől ez az ambivalencia? Mindannyian prekoncepcióval ültünk be – miképpen mindenki más is így fog tenni –, és ha Neil Armstrong tesztpilóta és űrhajós karrierje téma, amelynek kapcsán átéljük a Holdra szállást is, sok mindenkinek van ott a fejében az Apollo 18-tól a Gravitációig sokféle filmélmény. 
Ezzel persze Chazelle is így van, csak éppen ő formát bont. Nem érdekli a gyors tempó, inkább a dráma szintjén teremt feszültséget. Foglalkozik az űrhajósok (a Gemini program és az Apollo projekt résztvevőinek) életével, nem csak Armstrong itt a hős. Sőt. Inkább egy vagabund pasas, aki sokszor a saját bőrét is kockáztatja. Rá lehet bízni a halálosnak tűnő missziókat, mégis ő élte meg, hogy ő legyen az, aki elsőként a Holdra lép. Chazelle ábrázolásában Neil Armstrong egy igen szikár és érzelmeit kimutatni képtelen ember, aki tesztpilótaként eljutott az atmoszféra „végéig” és látta, ott egy egészen más világ van már, és ez megváltoztatta az életét. Felfedezni akar, minden áron. A földi élet neki fájdalommal teli: az egyik kislányát elvesztette a rákkal szemben. Bármilyen meglepő is: ez a szerep nagyon jó áll a minimalizmust lelkesen alkalmazó Ryan Goslingnak. Armstrong utazása a Holdra egyfajta spirituális beteljesülés is, amit Chazelle egy gyönyörű szimbólummal old meg a Hold felszínén. Amikor Armstrong jelentkezik a Gemini projektbe, a felvételin megkérdezik tőle: a kislánya halála nem lesz rá a jövőben befolyással? „Az lenne a fura, ha nem így lenne”. Ez egy gyönyörű kör, amit Damien Chazelle ide álmodott a holdfelszíni lezárással. Nem, nem a híres mondatok az izgalmasak. Már ezért is látni kell Az első embert. Ezen a ponton megbocsátjuk neki a kissé enervált családi jeleneteket és a feleség, Claire Foy olykor túlzásba vitt agóniáit. Ami még mindenképpen újdonság a tucat hollywoodi művek mellett: az Chazelle érzékeny kamerája. A tragikus pillanatoknál pontosan érzi, mennyi az a minimum, amit mutatnia kell, illetve a tudományos fantasztikus esetében is inkább a fantáziánkra bízza a látványplánokat. Amikor az űrben vagyunk, ott kuporgunk az űrhajósokkal, átéljük azt a borzasztó klausztrofóbiát, ami a munkájukkal jár. Ha az ember figyelmesen nézi a kompozíciókat, akkor egyértelművé válik: számos apró csoda van elrejtve. Például, amikor Gemini 8 kilövésére várunk Armstrong ölében kvázi, és kinézünk az ablakon, látjuk, amint egy madár elsuhan. Vagy egy-egy elkapott kézmozdulat, pillantás is sokkal többet mond, mint mondjuk Alfonso Cuarón Gravitációja esetében, ahol 3D-ben pörögve láttunk esni egy bázist, a dráma hevében pedig Sandra Bullock röhejesen elsírta magát. Az első ember viszont olyan mozi, amelyben a pont a dráma miatt nem érnek rá sírni a történet hősei. A látvány kapcsán érdemes megemlíteni még egy szándékolt tettet: jelesül, hogy Chazelle Az első embert Nathan Crowley látványtervezővel, Christopher Nolan állandó munkatárásával közösen készítette. Így nem véletlen, hogy kevés a CGI (számítógépes animáció) – sokkal több az analóg, épített díszlet –, és az sem, hogy olykor eszünkbe jutnak olyan filmek, mint a Dunkirk vagy a Csillagok között.

Gosling: Nem vagyok amerikai hős

A vetítés utáni sajtótájékoztatón Ryan Goslingnak szegezték a kérdést, mennyire élvezte, hogy egy igazi amerikai hőst alakíthatott és ennek kapcsán mit gondol a pátoszról. „Kanadai vagyok” – szabadkozott a színész. Majd Damien Chazelle hozzátette gyorsan: ő is félig francia, félig kanadai. Majd mindketten egyetértettek abban: egyiküket sem a pátosz érdekelte, hanem a „földöntúli” emberi teljesítmény.

Frissítve: 2018.08.30. 16:05

Zöld utat adtak Zuglóban az ARC plakátkiállításnak

Publikálás dátuma
2018.08.30. 11:04

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A helyszaínnel kapcsolatban hónapok óta zajlottak a tárgyalások.
„Ma délelőtt Zugló önkormányzatának illetékes bizottsága támogatta a polgármester által előterjesztett területfoglalási kérelmünket. Köszönjük! Lesz 18. ARC kiállítás az Örs Vezér tértől háromszáz méterre, az Örs Vezér úton!”

– írták Facebook oldalukon a szervezők.

Igyekeznek megnyugtatni a környék lakóit.
„A környéken élők nyugalma érdekében kérünk mindenkit, hogy közösségi közlekedéssel közelítse meg majd a területet! A kiállítás esti, éjszakai megvilágítását a hagyományainkhoz képest korlátozni fogjuk, így minden érintett napon csak 23:30-ig lesznek megtekinthetőek a képek. ”

– egészítették ki az információt a szeptember 21. és október 7. között zajló plakátkiállítás szervezői.

Mint arról a Népszava is többször írt, a Városliget Zrt. februárban jelezte a szervezőknek, hogy a Liget projekt miatt kiállítás nem rendezhető meg hagyományos helyszínén, a városligeti 56-osok terén. A Városliget Zrt. az új Néprajzi Múzeum építésének felvonulási területeként nem tartja alkalmasnak a helyszínt a kiállítás megrendezésére. Az Örs vezér útján vélték megtalálni az ARC új helyszínét, ám a XIV. kerületi önkormányzat tulajdonosi és közbeszerzési bizottsága nem támogatta, hogy az ARC plakátkiállítást itt rendezzék meg, arra hivatkozva, túl közel van a lakókörnyezethez. Most azonban végleg eldőlt, hogy megkapják a nagyjából 300 négyzetméteres helyet. A 18. ARC plakátkiállítás a pályamunkáit az „UNFAKE! Vedd észre, leplezd le, mutasd meg!” felhívásra várták a szervezők, és 1000-nél többen küldték be munkájukat.
Szerző
Témák
ARC Zugló
Frissítve: 2018.08.30. 13:42