A hónap végén megjelenő új Harari-könyvnek a jövő oktatásával foglalkozó fejezetét a Wired magazin közölte szerkesztett formában. Ebből szemezgetünk, a teljes fordítás pedig a Ténygyár oldalán olvasható.
Az emberiség példátlan forradalmak korát éli, minden ismert történetünk omladozik, és egyelőre még nem bukkantak fel azok, amelyekkel helyettesíthetnénk őket. Hogyan készíthetnénk fel magunkat és gyermekeinket a példátlan átalakulások és radikális bizonytalanságok világára? Mit kellene neki tanítanunk ahhoz, hogy segítsük túlélni és kiteljesedni 2050-ben vagy akár a 22. században? Szerencsétlenségünkre nem ismerjük a biztos válaszokat. Annak, amit a gyerekek ma tanulnak, a jelentős része valószínűleg irreleváns lesz 2050-ben.
Semmire sincs kevesebb szükségük a diákoknak, mint még több információra. Már így is túl sok van belőle. Ehelyett inkább az kellene, hogy megtanuljanak értelmezni, hogy különbséget tudjanak tenni lényeges és lényegtelen között, legfőképpen pedig arra, hogy a széttartó információmorzsákból egységes képet tudjanak formálni az őket körülvevő világról. Szóval, mit kellene tanítanunk? Ahhoz, hogy lépést tarthass 2050 világával, nem lesz elég pusztán új ötleteket és termékeket kitalálni – legfőképp arra lesz szükséged, hogy újraalkosd magad. Aztán megint újra és újra.
Az emlékezet előtti időktől kezdve életünk két részre oszlott: egy tanulási és egy munkafolyamatra. A 21. század közepére a gyorsuló változás és a hosszabb élettartam következtében ez a hagyományos modell elavul. Az élet szétszakad a varratok mentén, egyre kevesebb folytatólagossággal a különböző epizódok között. A „ki vagyok?” kérdése sürgetőbbé és összetettebbé válik, mint valaha. Ez minden bizonnyal rengeteg stresszel jár. Hogy túlélhess és kiteljesedhess egy ilyen világban, nagymértékű mentális rugalmasságra és az érzelmi egyensúly hatalmas tartalékaira lesz szükséged. Újra és újra el kell engedned egy részét annak, amit a legjobban tudsz, és otthon kell érezned magad az ismeretlenben.
A legjobb tanács, amit egy 15 évesnek adhatunk, aki benne ragadt egy elmaradott oktatási rendszerben, az, hogy ne támaszkodj túlságosan a felnőttekre. A legtöbben jót akarnak, de már nem értik a világot. Mire támaszkodhatsz helyettük? A technológiára? Ez még kockázatosabb. A technológia sokat segíthet: ha tudod, mit akarsz az életben, segíthet elérni. Ha azonban nem tudod, a technológiának túl könnyű dolga lesz céljaid alakításában és az irányítás átvételében.
Akkor hát támaszkodj magadra? Ez jól hangzik a Szezám utcában vagy egy régi vágású Disney filmben, de a valóságban már nem működik ilyen jól. Ráadásul egyre könnyebbé válik legmélyebb vágyaink és érzelmeink manipulációja, így pusztán a szívünket követni még veszélyesebb lesz, mint valaha. Hogy megbirkózz ezzel, keményen kell dolgoznod: jobban meg kell ismerned a saját operációs rendszeredet. Hogy tudd, ki vagy, és mit akarsz az élettől. Persze ez a legősibb tanács: ismerd meg önmagad. Ez a tanács sohasem volt fontosabb, mint a 21. században, mert ma elég komoly konkurenciád van: az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magad, irányítani és manipulálni tudnak.
Természetesen még mindig lehetsz tökéletesen elégedett a hatalom átadásával, és az algoritmusokra bízhatod, hogy meghozzák a téged és a világot érintő döntéseket. Ha így van, dőlj hátra, és élvezd az utat. Semmit sem kell tenned. Ha azonban szeretnél megtartani némi kontrollt a személyes létezésed és az élet jövője felett, gyorsabban kell futnod az algoritmusoknál, az Amazonnál vagy a kormánynál, és meg kell ismerned magad, mielőtt ők teszik meg helyetted. Hogy gyorsan futhass, ne vigyél túl sok poggyászt! Hagyd hátra az illúziókat! Túlságosan elnehezítenek.
