Hogyan nevezzelek?

A gyerekek egymás között tegeződnek, ez így természetes, ám a gyerekek és a felnőttek között már nem ilyen felhőtlen a helyzet. „Köszönj szépen!” – noszogatják a szülők a gyereket, de nem mindig teszik hozzá, hogy hogyan. A „csókolom”, „a kezét csókolom” helyénvaló, a „kisztihand” idejét múlta, a „jó napot” túlságosan felnőttesen, a „csókolom, néni” pedig egyenesen hülyén hangzik, mert a gyereknek esze ágában sincs csókolni a felnőttet. Vagy odavetve, kamaszosan: „kívánok”?

De olykor a felnőttek is zavarban vannak. Egykorúak munkahelyen, szabadidőben különösebb formalitás nélkül tegeződnek, ami bizalmas hangulatot kelthet, ám ennek is lehetnek határai, amit nem szerencsés átlépni. A hagyományok szerint azonos neműek között az idősebb vagy magasabb rangú kezdeményezheti, amúgy pedig a nőnek vannak előjogai. Sokszor már a bemutatkozásnál elmarad a vezetéknév, és marad a „szia, Orsi vagyok”. A felajánlott tegezést nem illik visszautasítani, de erőltetni sem kell. Lehetnek kedvesebb formái is, mint például: „hidd el Lajos bácsi”, vagy „Légy szíves, Gizi néni”. Nem illendő viszont a vezetéknév használata: Amerikában a kirúgás előtt szólítja így a főnök az alkalmatlan beosztottat.

A magázás akkor udvarias, ha kerüljünk a „maga” szót, mert túlságosan rideg – bár nem bántó -, a „Mi a véleménye erről a szerkesztő asszonynak?” vagy „azt javasolnám, kedves Feri, hogy gondolja át még egyszer” formák még színesíthetik is a párbeszédünket. Vannak helyzetek, amikor valakit nem szólíthatunk egyszerűen önnek, magának vagy a keresztnevén. Ilyen például a rendelőben: doktor úr vagy Kovács doktor, iskolában: tanár úr, igazgató úr, utcán: biztos úr, templomban: tisztelendő atyám, tiszteletes úr/asszony. Ha valakinek a titulusát használjuk, akkor biztosnak kell lennünk benne, hogy pontosan tudjuk a rangját. Ha egy főorvost doktor úrnak szólítanak, bizony megsértődhet.

Kényes ügy a „kisasszony”, helyette kéznél van a „hölgyem”, ami előkelősködőnek hangzik, pedig csak udvarias. Ha valaki „fiatalember”-ként szólít meg, válaszként megfelel az „uram” vagy „asszonyom”; bácsinak vagy néninek csak a nagyon idős embereket szólíthatjuk, és ezt inkább kerüljük.

Az önözés és a magázás között sokan nem éreznek különbséget, pedig a városi ember fülének az önözés udvariasabb és kicsit távolságtartóbb, a magázás viszont néha kifejezetten durva. Nagyon kell figyelnünk a hangsúlyra, és többnyire az adott helyzet dönti el a választandó formát. Az „Ön mit keres itt?” és a „Maga mit keres itt?” között komoly különbség van. Falun viszont az önözést tartják kifejezetten sértőnek. Szerencsés tehát figyelni arra, hogy a környezetünkben hogyan beszélnek, és az is hasznos, ha emlékezünk arra, hogy kit hogyan szólítottunk egy korábbi találkozásnál.

A tetszikelés már nemcsak a megszólítást, de az egész párbeszédet meghatározza. Ez a forma udvarias az idősebbekkel szemben, de néha már természetellenes. Én is kerültem már ilyen helyzetbe, amikor így fejeztem ki magam:

- Nahát, Klári néni, jól meg tetszett fázni.