Nemes Jeles László;Velencei Filmfesztivál;

2018-09-03 16:00:00

A titok ereje – megnéztük Nemes Jeles új filmjét

Minden tiszteletem Nemes Jeles Lászlóé. Első nagyjátékfilmjével, a Saul fiával meglépte a lehetetlent, hiszen az ismeretlenségből az Oscar-díjig jutott. A Napszálltával pedig egyértelművé tette: ő az egyik legfontosabb auteur-je a kortárs európai filmművészetnek.

A központi karakter, Leiter Írisz (Jakab Juli) arcának szuperközelijével kezdődik a Napszállta. Lassan tágul a perspektíva: egy klasszikus kalapboltban vagyunk. A lány csak ül szótlanul, egymás után rakják a szebbnél szebb fejfedőket rá, miközben senki sem veszi észre, hogy az arca egészen más dimenzióban lévő érzelmeket és skrupulusokat kommunikál. „Az állás miatt jöttem” – hangzik el Írisz szájából az első mondat, mely megtöri a szcénát. A viszonyrendszer azonnal változik, a kvalitásai iránt érdeklődnek, majd amikor megtudják, hogy mi a neve, a tulajdonoshoz kísérik, bizonyos Brill Oszkárhoz (Vlad Ivanov). Miután látjuk, hogy Brill nem lelkesedik a jövevény iránt, ráadásul kiderül, hogy a kalapszalon a Leiter nevet viseli, triviálissá válik, hogy a szituáció mögött konfliktusok sorozata húzódik meg. Méghozzá titkosak – ami pedig rendkívül felvillanyozó a Napszállta esetében, hogy a rejtélyeket nem oldja fel Nemes Jeles.

Ahogy halad a cselekmény – Írisz elkezd dolgozni a szalonban és miután megtudja, hogy van egy testvére, Kálmán, próbálja lokalizálni őt – egyre erősödik a kétség. Clara Royer, Matthieu Taponier és Nemes Jeles László dialógusai művészi szinten bontják le a klasszikus filmes dialógusokat, a kérdésekre szinte sosincsenek válaszok, ellenben rejtélyes megjegyzésekkel tovább mélyítik a noir-hangulatot. Az egymást váltó jelenetek önálló architektúrával rendelkeznek, a Napszállta dramaturgiai szempontból egy lenyűgöző puzzle, amelynek minden egyes darabját érdemes megcsodálni, de az összeillesztésük megoldhatatlan feladatnak tűnik.

Ez egészen merész és innovatív metodika a Saul fia evidens dramaturgiai variánsához képest: sokkal mélyebbre menőbb és szerteágazóbb. Mindemellett a rendező szemében sokkal többet ér a mimika, mint a kimondott szavak, így nem véletlen, hogy az íriszt alakító Jakab Juli arca egészen nagy amplitúdókban változik. A karakter nagyon sok rokonságot mutat a már említett Saul fia címszereplőjével: makacs, eltántoríthatatlan és harcra kész. Ám, míg a Saul fia lírai lezárása kiegyensúlyozottságot sugallt, a Napszállta sokkal pesszimistább és harcosabb hangvételű, a finálé már-már kifejezetten offenzív sugallatú. Tettrekészen távoztam a vetítőből, az egyszer biztos. 

Írisz útjának van egy önmagán túlmutató fokozata. A családi titkok, a kalapszalon körüli rejtélyek szervesen kacsolódnak egy társadalmi eseményhez, ami megállíthatatlan erővel közeleg. Valami egészen baljós fejlemény. Noha a film kezdő üzenete épp az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Budapest, Béccsel konkurálva egy virágzó metropolisz volt, Nemes Jeles inkább a kor sötét oldalát mutatja be. Sikátorokat, perifériára szorult, kiszolgáltatott sorsokat, el- és kikerülhetetlen tragédiákat. Szikrázó pompamentességgel.

Nemes Jeles László és Erdély Mátyás operatőr által kreált vizuális világ elsöprő erejű. Visszahozta a film, mint médium erejét és varázsát. Igaz, ezt már elmondhattuk a Saul fiánál is, de a diszkrepancia itt sokkal erősebb. A velencei filmfesztivál mezőnyében a Napszállta az egyetlen alkotás, mely 35 milliméteres celluloid nyersanyagra készült, majd analóg módon vetítették és be kell látni, hogy a kép, mint fogalom egészen mást jelent Nemes Jelesnél és mindenki másnál. A rendező és az operatőr maximálisan kihasználja a celluloid erősségeit a digitális technikákkal szemben, legyen szó olyan egyszerű dolgokról, mint sötétben árnyként látható arcokról vagy egy szándékoltan defókuszos kompozícióról, amelyben hirtelen átfut egy éles arc.

Az efféle apróságok és a film, mint kémiai úton létrejövő mozgókép atmoszferikussága nyomán egyedi élményt nyújt a Napszállta. Hangsúlyozom, nem demonstrációról van szó, hanem egy egyedi történet szubjektív vizualitású megvalósításáról, melyek tökéletesen kiegészítik egymást.

Gyakori aforizma filmes körökben: az elsőnél csak a második fim a nehezebb. Ez a bölcselet több szinten és dimenzióban alkalmazható. Triviális volt, hogy az egyetlen észszerű lehetőség Nemes Jeles László számára, ha túllép az eddigi önmagán, képes alkotóként az innovációra. Ez egyértelműen sikerült a Napszálltával, amely monumentális, epikus vízió, formai és dramaturgiai bravúr, lehengerlő vizualitású mestermű. Még a Saul fiánál is fajsúlyosabb műalkotás.