tenisz;Fucsovics Márton;

2018-09-03 21:30:13

Mediátor segítene békülni a teniszezőknek

Konfliktushelyzetek kezelésére szakosodott mediátor cég segítségével igyekszik rendezni a vitás helyzetet a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) a jelenlegi legjobb magyar játékossal, a világranglistán 41. helyen álló Fucsovics Mártonnal. A teniszező augusztus 24-én saját Facebook-oldalán tette közzé közleményét, melyben többek között azt írta, hogy az MTSZ nem ismeri el megfelelő módon a munkáját, vitája van a Davis Kupa-csapat szövetségi kapitányával, Köves Gáborral is, ezért nem biztos, hogy vállalja a játékot szeptember 14-16. között a Csehország elleni DK-találkozón. Pedig az MTSZ előzetes egyeztetés nélkül az ő fényképével népszerűsíti a találkozót. 

Mivel Fucsovics nélkül vélhetően mérsékelt lenne az érdeklődés a Lurdy Ház parkolója mellett felállított ideiglenes pályán sorra kerülő mérkőzés iránt, az MTSZ mindent megtesz a békülésért és azért, hogy meggyőzze a játékost, mégis vállalja a játékot. Ennek érdekében fordult a szövetség mediátor céghez, többet azonban nem árult el a szervezet a hivatalos honlapján. 

Nem lesz könnyű dolga az MTSZ-nek, melynek munkatársai közül többen - a játékos állítása szerint - e-mailben sértegették Fucsovicsot, a kommunikációs vezető férje pedig a Facebookon olyan hozzászólást tett közzé, amelyért külön bocsánatkérést vár el a játékos és stábja.