Előfizetés

Csütörtöktől lehet jegyet venni a Vidi EL-meccseire

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.03. 20:41

Fotó: VALERY HACHE / AFP
A Chelsea elleni mérkőzésre 7000 a legolcsóbb és 19 000 a legdrágább belépő.
Csütörtökön kezdődik a jegyértékesítés a Vidi FC hazai csoportmérkőzéseire a labdarúgó Európa-ligában – írja az MTI. A székesfehérvári klub honlapjának tájékoztatása szerint csütörtökön 10 órától jövő keddig azok válthatják meg bérleteiket a Groupama Arénában sorra kerülő három találkozókra, akik rendelkeznek szurkolói klubkártyával, vagy tavasszal bérletesek voltak, vagy a nyári Bajnokok Ligája-selejtező mind a négy körében váltottak belépőt a hazai felvonásra. Ezt követően, jövő szerdától péntekig bárki számára elérhető lesz a bérletváltás, míg szombattól már a meccsekre külön is lehet belépőket venni. Az első körben Székesfehérváron a VidiShopban, Budapesten a Ferencváros stadionjának főpénztárában, míg interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet bérlethez jutni, a második körre az értékesítés a megyeszékhelyen a Tourinformmal és a Petőfi Kultúrtanszékkel bővül, míg a fővárosban a Bálnával. A BATE Boriszov és a PAOK elleni találkozókra 4000 és 7000 forint közötti összegbe kerül egy jegy, míg a Chelsea elleni mérkőzésre 7000 a legolcsóbb és 19 000 a legdrágább belépő. Előbbi két összecsapásra 3500 forintért váltható kedvezményes jegy a 14 éven aluli gyermekek, a nyugdíjasok és a mozgáskorlátozottak számára. A négy különböző kategóriájú bérlet ára három meccsre 12, 16, 20 és 28 ezer forint, a kedvezményes pedig 11 000 forint. A Vidi szeptember 20-án a fehérorosz, november 8-án a görög, míg december 13-án az angol együttest fogadja, mindhárom találkozó 18 óra 55 perckor kezdődik.
Mint megírtuk, az akkor még Videotonként ismert együttes 2012-es csoportkörbe jutása, azaz hat év óta először volt érdekelt magyar csapat is az El 48 együttest felvonultató csoportszakaszának Monte-Carlóban rendezett sorsolásán. A Bajnokok Ligája rájátszásában a AEK Athén ellen szoros párharcban, 3-2-es összesítéssel búcsúzó Vidiért a több korábbi kiválóságot, a korábbi argentin csillagot, Hernan Crespót és a Hollandiával egykoron Európa-bajnoki címet nyerő Aron Wintert is felvonultató ceremónia végéig lehetett izgulni, a magyar együttes nevét rejtő gömb ugyanis a legnagyobbaktól a legkisebbekig elvet követő húzás legvégén került elő. Ekkorra már csak az L-jelű csoportban maradt kiadó hely a Chelsea, a PAOK és a BATE mellett.

A Vidi menetrendje

1. forduló, szeptember 20. Vidi FC–BATE Boriszov 18.55 2. forduló, október 4. Chelsea–Vidi FC 21.00 3. forduló, október 25. PAOK–Vidi FC 21.00 4. forduló, november 8. Vidi FC–PAOK 18.55 5. forduló, november 29. BATE Boriszov–Vidi FC 21.00 6. forduló, december 13. Vidi FC–Chelsea 18.55

Kovácsik szerint bírni fogja a Vidi az El csoportkört

H. Sz.
Publikálás dátuma
2018.09.03. 20:04

Fotó: Vajda József / Népszava
Vasárnap kétgólos hátrányból mentett pontot legnagyobb riválisa, az FTC otthonában a MOL Vidi FC. A labdarúgó NB I Európa-liga csoportkörbe jutó címvédője az élvonalbeli bajnokság 7. játéknapján a nemzetközi kupaselejtezői miatt a 13. tétmérkőzésén lépett pályára július óta (mindezt úgy, hogy két bajnoki találkozóját elhalasztották), a kettős terhelés azonban Kovácsik Ádám szerint nem lesz hatással a folytatásra.
„Picit tompábban kezdtünk a Fradi ellen, ekkor talán érezhető volt, hogy az utóbbi hetekben hét közben is játszottunk, a végén viszont szerintem erőnlétileg is uraltuk a meccset, éppen ezért sem mondanám azt, hogy a kupaszereplés megviseli a csapatot. Nem lesz ezzel gond az ősszel sem – válaszolta lapunk kérdésére a Vidi kapuvédője. – A Ferencváros vendégeként 0-2-ről nem rossz eredmény a döntetlen, én mégis úgy érzem, hogy maradt ebben a meccsben. Előzőleg és a játék képe alapján sem írtam volna alá a 2-2-t, de nincs idő búslakodni, hiszen hétfőtől a válogatottal készülök, a szeptemberi mérkőzések után pedig elkezdődik az Európa-liga is.” 
Amint az péntek óta ismert, az El-ben a Chelsea, a PAOK és a BATE Boriszov lesz a Vidi ellenfele.
„Összességében örültem a sorsolásnak – folytatta Kovácsik. – A Chelsea egy igazi sztárcsapat, a csoport esélyese, ám ez nem azt jelenti, hogy nem teszünk meg ellene is mindent a sikerért. A másik két együttessel azonosak az esélyeink, meg fogunk küzdeni a továbbjutást érő második helyért.”
Mielőtt Kovácsik beköltözött volna a nemzeti csapat telki edzőtáborába, még átvehetett egy díjat, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete ugyanis hétfőn osztotta ki az előző bajnokság legjobbjainak járó elismeréseket. A játékostársak szavazatai alapján Kovácsik Ádám – zsinórban másodszor – lett az idény legjobb kapusa, a bajnok fehérváriakat felkészítő Marko Nikolic pedig a szezon edzője. Az év tizenegyébe további négy Vidi-futballistát választottak be.

Bejelentette legújabb igazolását a Vidi

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.03. 17:24

Fotó: Alexey Filippov / AFP
Negyvenszeres bolgár válogatott középpályás érkezett a klubhoz.
Leigazolta a MOL Vidi FC a 40-szeres bolgár válogatott Georgi Milanovot, aki az elmúlt öt évben a CSZKA Moszkva játékosa volt, és szerződése idén nyáron járt le az orosz fővárosban – jelentette be a klub a honlapján. Kovács Zoltán sportigazgató közölte: Georgi Milanov már nagyon fiatalon az idén is BL-csoportkörös CSZKA Moszkva labdarúgója lett, ahol alapembernek számított.
„Régóta kapcsolatban voltunk, hosszú tárgyalássorozat végére tettünk ma pontot. Több választási lehetősége volt, hogy hol folytassa a pályáfutását, nagyon örülök, hogy a Vidi mellett döntött! Komoly nemzetközi tapasztalattal bíró, 40-szeres válogatott futballista, több poszton is bevethető, de alapvetően támadó középpályás”

–fogalmazott.

Hozzátette, hogy a játékos érkezésével tovább bővültek a variációs lehetőségek a csapat összeállítását, felállását illetően. Georgi Milanov arról beszélt: a szerződés megkötésekor fontos szempont volt, hogy a Vidi bejutott az Európa Liga csoportkörébe, és egy ideje már kapcsolatban van a klubbal, a sportigazgatóval és a vezetőedzővel is sokszor beszélt már, tetszik neki az együttes játéka.
„Több ajánlatom is volt, ezért több csapat meccseit figyeltem az elmúlt hetek során, elmondhatom, hogy ezen idő alatt valamennyire megismertem a Vidi játékosait – a Ludogorets elleni BL-selejtezőket különös részletességgel követtem. Úgy vélem, van esélyünk továbbjutni az EL csoportkörből is. A Chelsea ugyan toronymagas favorit, de a második helyre odaérhetünk”

–tette hozzá.

Kiemelte, hogy szeretné  bajnoki címhez, kupagyőzelemhez és EL-továbbjutáshoz segíteni a Vidit.
Georgi Milanov 1992. február 19-én született Plevenben. 13 éves korától a bolgár Liteksz Lovecs együttesében futballozott, ahol 17 évesen megkapta élete első profi szerződését. 2010-ben a bolgár bajnokságot és a bolgár Szuperkupát is megnyerte csapatával, majd egy évvel később ismét bolgár bajnok lett. 2012-ben a legjobb bolgár labdarúgónak választották, egy évvel később pedig már egy igazi sztárcsapat, a CSZKA Moszkva szerződtette. 2013-ban és 2014-ben is megnyerte az orosz Szuperkupát, 2014-ben bajnoki címet is ünnepelhetett a CSZKA játékosaként. 2016-ban rövid ideig a svájci Grasshoppers-ben szerepelt kölcsönben, majd visszatért az orosz fővárosba, ahol szerződése az előző szezon befejeztével lejárt, így szabadon igazolható játékosként került a Vidibe. Georgi Milanov eddig 40 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában. Két gólt szerzett eddig a nemzeti csapatban, a 2014-es vb-selejtezőn Olaszország ellen talált be, míg 2014-ben Fehéroroszország ellen volt eredményes egy felkészülési mérkőzés alkalmával.