adóellenőrzés;

2018-09-04 10:00:00

Kiadós ebédet rendeltek a razziázó adóellenőrök

Nem fogták vissza magukat az adóellenőrök a nyári főszezonban a balatoni próbavásárlások idején – és nem csak a vizsgálatok számát illetően. Az év első felében 20 milliót költöttek próbavásárlása a NAV-ellenőrök, és egyes hírek szerint volt, ahol nagy lakomát csaptak. Összesen pedig félmilliárdos bírságot szabtak ki.

Egy tóparti étterem-tulajdonos lapunknak arról számolt be: többször jártak nála ellenőrök, és kifejezetten a drága ételek közül választottak, így tízezrekbe kerülő, adóforintokból fizetett ebédekkel tesztelték, betartja-e a szabályokat. Nála egyébként – saját bevallása szerint – mindent rendben találtak. Beszéltünk ugyanakkor olyan balatoni büféssel, aki ennek éppen az ellenkezőjéről számolt be: „Egyetlen nyomorult 200 forintos palacsintát vettek a nyári csúcs idején, a nagy tömegben. Ezt persze a kiszolgálóként dolgozó fiatal diáklány nem ütötte be a gépbe, hiába mondtam neki vagy ezerszer, hogy itt még levegőt sem vesz senki nyugta nélkül.”

Megkerestük az Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy megtudjuk, ellenőreik mennyit költöttek egy-egy próbavásárlás során az éttermekben. A hivatal azonban – közérdekű adatigénylésünk nyomán – erre nem adott választ. A NAV szerint ugyanis arról nincs összesítés, hogy átlagosan mennyit költöttek éttermekben egy-egy próbavásárláson az ellenőrök, vagyis így utólag az sem deríthető ki, került-e például hatezer forintos bélszín terítékre a munkaebéden. Azt írták: „A NAV ügyviteli rendszerében a jegyzőkönyvekben felvezetett számlák nincsenek részletezve, erre vonatkozóan a NAV nyilvántartást nem vezet.”

A hivatal ugyanakkor sietett leszögezni, hogy az elköltött adóforintok sokszorosan megtérültek. A kiszabott mulasztási bírság összege 2016-ban 32-szerese, 2017-ben 27-szerese, 2018. első félévében pedig 29-szerese volt a próbavásárlások során elköltött pénznek – állították. 2016-ban 34 ezer próbavásárlás során 39,4 milliót költöttek el, és majd 1,3 milliárdos bírságot szabtak ki. 2017-ben 34 ezer ellenőrzésre 41,9 milliót áldoztak és összesen 1,1 milliárddal szankcionálták a mulasztó vállalkozókat. 2018 első hat hónapjában 25 ezer ellenőrzést tartottak, 19,7 milliót költöttek, és ahogy korábban, az esetek 25 százalékában szabtak ki bírságot, összesen 574 milliót. Ez alapján persze kiszámítható, hogy átlagosan kevesebb mint 800 forintot költöttek egy-egy vásárlásra, ám ez még önmagában nem zárja ki a drága ebédről szóló hírt, mert sokszor – miként az említett büfés üzletében – valóban csak pár száz forintos vételről van szó.