Kiábrándító pofont kaptak az elmúlt héten azok a derűlátó politikusok, akik szerint Líbia a stabilitáshoz vezető útra lépett, Tripoliban ugyanis ismét napok óta szólnak a fegyverek. A káoszt jelzi, hogy azt sem lehet pontosan tudni, kik és miért támadtak. A nemzetközileg támogatott, úgynevezett nemzeti egyetértés kormányához hű erőket a közeli Tarhúna városát uraló Hetedik Gárda rohanta le, állítólag azért, mert megelégelték a korrupciót. Csakhogy elméletben ez a milícia is az egységkormány ellenőrzése alá tartozik. Mint látjuk, a gyakorlatban inkább saját szakállukra cselekszenek, ami jól érzékelteti a kormányzat valós hatalmát.
Kérdés az is, mi lehetett a hirtelen offenzíva valódi célja? Puccskísérletnek kevés, zavarkeltésnek jobban beillik. A mérleg mindenesetre 47 halott, 140 sebesült, az egyik börtönből megszökött több száz rab, és az újrakezdődő nemzetközi aggodalom. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint egyébként Magyarország is az elsők között nyitotta újra nagykövetségét Tripoliban az év elején. Lapunk kereste a Külügyminisztériumot, hogy a magyar diplomaták biztonságban vannak-e, ám lapzártánkig nem kaptunk választ. Próbáltuk hívni a tripoli magyar képviseletet, nem jártunk sikerrel.
Mikor májusban Párizsban Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök és a keleti országrészt uraló nagy hatalmú tábornok, Halifa Haftar megegyezett a választások kiírásában, még úgy tűnt, hogy valóban van remény a rendezésre. A tervek szerint szeptemberre már meg kellett volna állapodni a részletekben is, hogy még ez év végén megrendezhessék a voksolást, ám a támadással ennek valószínűleg elszállt az esélye.
Márpedig amíg „Európa kapujában” nincs stabilitás, addig mindig fenyeget egy újabb migrációs hullám megindulása. Az észak-afrikai államban óvatos becslések szerint is legalább félmillió bevándorló él, sokan csak a lehetőségre várnak, hogy megkísérelhessék az átkelést. Jól látszik ez az ENSZ statisztikáiból is: míg a válság 2015-ös csúcspontján a legtöbb menekült Törökország irányából Görögországba érkezett, addig ma a nyomás inkább Olaszországra és Spanyolországra nehezedik. Nagyságrendjében persze ez meg sem közelíti a három évvel ezelőttit: 2015-ben még több mint egymillióan érkeztek Európába, tavaly már csak 172 ezren, idén pedig eddig 73 ezren. Alaposan megváltozott a menekültek összetétele is. Görögországban ugyan még mindig a szírek vannak többségben, – annak ellenére, hogy a törökökkel kötött migrációs alku értelmében őket visszafordítják – Olaszországba már főként tunéziaiak, eritreaiak, szudániak, Spanyolországba guineaiak, marokkóiak próbálnak átkelni. Annak ellenére is, hogy az út a Földközi-tengeren rendkívül veszélyes.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hétfőn kiadott jelentésében arra figyelmeztetett, hogy idén már majd 1600-an vesztek a tengerbe, és ez az adat még nem tartalmazza azokat a haláleseteket, melyek a szárazföldön, például a Szaharán átkelve történtek. A statisztikákból az is kiderül, hogy a legtöbb életet követelő útvonal éppen Líbiából indul. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az előző években a mentés jelentős részét civil szervezetek végezték, az embercsempészek ezt kihasználva gyakran meg sem kísérelték átjuttatni a menekülőket, elég volt mindenféle lélekvesztőkben tengerre bocsátani őket. Ehelyett az Európai Unió támogatásával idén már a líbiai partiőrségnek kellene ellátni a feladatot, ehhez azonban távolról sincs meg a kellő erőforrásuk és tudásuk. Működő kormány nélkül pedig végképp senki nem lesz, aki szembeszálljon az embercsempészekkel.
