Útvesztőben

Az LMP-nek nevezett – nem igazán pártszerűen működő - alakzat ismét akcióba lendült, a Parlament honlapja legalábbis erről tanúskodik. A volt MSZP-s és Együtt-es politikusokból, valamint az Új Kezdet formációból igazolt képviselőből összetákolt frakció (nyolcan vannak összesen) sorozatban nyújtja be javaslatait a nyári álmát alvó Országgyűlés elé. Érdemes megismerni címüket: • Egyes törvényeknek a műanyag bevásárló-reklám táskák használata betiltásához szükséges módosításáról (Demeter Márta és Keresztes László Lóránt kivételével a „teljes” frakció jegyzi), • Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról (Hohn Krisztina, a „magányos” benyújtó), • Egyes törvényeknek az egyedülálló szülőket segítő módosításáról (Hohn Krisztina), • Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról (Schmuck Erzsébet és Szabó Szabolcs kivételével a „teljes” LMP frakció jegyzi), • A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egyes rendelkezéseinek felfüggesztéséről. (három jobbikos mellett egy LMP- s is a benyújtók közt van). A fenti listából néhány következtetés biztosan levonható: • a törvényjavaslatok racionális csoportosítására és benyújtásuk koordinálására a „giga” frakció képtelen. Az érintett kör a nejlonzacskótól az állampártig, a nyugdíjastól – a bírósági végrehajtáson keresztül – az egyedülálló szülőkig terjed. • A kezdeményezések közül egyik mögött sem áll egységesen az egész képviselőcsoport, pedig a mindenkori frakcióvezető munkáját három frakció vezető-helyettes segíti. • A független képviselőket és a baloldalhoz sorolható frakciókat „elfelejtették” bevonni az indítványok készítésébe és benyújtásába, így a kudarc előre borítékolható (egyébként sem lenne sok esély). Nehogy azt gondoljuk, hogy az LMP csak az Országgyűlés kánikulai pihenését nem bírta tétlenül nézni. Augusztus végén a harminchárom fős Fővárosi Közgyűlés egyetlen LMP-s tagja feltalálta a csőben a lyukat: ország-világgal közölte, hogy a felfestett gyalogátkelőhelyeket (zebrákat) biztonságosabbá kell tenni. Ehhez – a Közgyűlés jóváhagyására számítva - akciótervet is készít a pártja („Zebraprogramot az iskolák közelébe!” címmel), amelynek alapeleme „a zebrák javítása, kiemeltté tétele, különösen az oktatási intézmények környékén”. A megoldások között szerepelhet „az úgynevezett zebrazászló, az okos zebra, vagy az átkelőhelyek rendőri biztosítása”. Ez és az ehhez hasonló – egyébként jó szándékú – bejelentésekkel próbálják összecementezni a megroggyant párterődítmény málladozó falait. Sokakat biztosan nem (engem sem) téveszt meg a számtalan törvényi kezdeményezés és akció. A fundamentális bajokat, az identitászavart, a közbizalom visszaszerzését, a dezorganizált pártszervezet újraépítését nem lehet a plasztik reklámszatyrok betiltásával és a zebracsíkok vastagításával fel –és megoldani. A minipárt politikai tévelygése egyre nyilvánvalóbb. Más pártközösségek XX., illetve XXI. század szerinti diszkriminatív besorolása pedig hamis és visszataszító. Ráadásul eredményre sem vezet, hiszen vadonatúj potenciális szövetségesük (a Jobbik) valóban e századi képződmény, de pillanatnyilag szegény és szakadozik. A jobb sorsra érdemes Magyarországi Szociáldemokrata Párt viszont a XIX. század végén alakult, milyen jó is lenne, ha egy nagy hagyományú (128 éves), tiszta értékrendet képviselő balközép párt ma is helyet kaphatna az Országgyűlésben. Ennyit a századokról meg a minősítésekről. Az LMP néhány százfős, iránytű nélküli politikai közössége napjainkban kollektív politikai öncsonkítást végez. Földrengést nem okoz gyors összezuhanásuk, csupán a csalódottak, a politikai hitehagyottak száma fog felszaporodni. A párt sorsa közéleti szempontból már csaknem érdektelen, a parlamenti frakció pedig – néhány soha megvitatásra és elfogadásra nem kerülő törvényjavaslat álcája mögé bújva – valahogy csak kihúzza 2022-ig. A 2019-es európai parlamenti és az önkormányzati választással nem lesz semmi gond. se nekik, se nekünk! 
Szerző
Dávid Ferenc
LMP
Frissítve: 2018.09.06. 09:39

Boltosok

Nem akkora tragédia, ha egy politikus nem ért mindenhez, amennyiben meghallgatja a szakértőket. Feltéve, hogy szakértővé nem ő avatta (elv)barátját, szomszédját, iskolatársát, rokonát vagy lovát.  Kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) egy könyvszakmai kerekasztal-beszélgetésen L. Simon László felvetette: mi lenne, ha a Petőfi Irodalmi Múzeum kapna ötvenmilliárd forintot egy könyvkereskedelmi hálózat létrehozására? A könyvkereskedők fogják a fejüket, a kegyencek tapsolnak. Egy állami – pardon, nemzeti – könyvterjesztő vállalat gründolásának gondolata régóta nem idegen a Fidesz köreitől, a kormánypárt 2010 óta államosítási lázban ég. A Magyar Idők is épp a minap írta meg: szükség volna nemzeti könyvhálózatra. Az Orpheus Kiadó vezetője, Erős Kinga e vélekedésével persze nem tett mást, mint visszhangozta L. Simon több mint tízéves mániáját. Mindössze az volt figyelemre méltó, hogy a szocializmus idején Állami Könyvterjesztő Vállalatként ismert cég feltámasztásának igényét az irodalmi kánon átalakításának óhajához kötötte a szerző. A tankönyvpiac államosításának első lépéseként 2013 elején az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. feladatává tették, hogy a közoktatási tankönyveket eljuttassa az iskolákba. Több év botrány után az idén a Magyar Posta segítségével sikerült abszolválni e feladatot. Kormányzati szempontból persze ez sikertörténet: a tavaly 55 millió forintos nyereséget elkönyvelő cég ugyan nem azt tudja teljesíteni, ami miatt hivatalosan kistafírozták, ám – részben általa – sikerült fokozatosan kiszorítani több magánvállalkozást a tankönyvpiacról. És a bizalmi emberek is találhattak elfoglaltságot, jövedelmet maguknak. Egy nemzeti könyvesbolthálózat hasonló célokat szolgálna. A kirakatok középpontjában a kedvenc kormányzati könyvek sorozatával. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg: a veszteséget úgyis az adófizetők állnák.

Megfelelni

Semmi meglepő nincs abban, hogy minden korábbinál dühödtebben támadja a magyar vezetés az Európai Uniót és különösen azt a parlamenti képviselőt, aki a Magyarországot megbélyegző jelentést készítette. Nyakunkon az Európai Parlament ülése, kedden Orbán Viktor személyesen igyekszik majd megvédeni saját álláspontját és sárba taposni a holland zöldpárti Judith Sargentini véleményét. De még előtte, a hétvégén újra Kötcsén gyűlnek össze mindazok, akik számítanak a mai hatalomnak és nem kétséges, hova jutnak. Feltehetően újra elhangzanak majd azok a kulcsszavak, amelyek az utóbbi napok fideszes és kormányzati kommunikációját jellemezték: bosszú, büntetés, Soros. Vagyis: Brüsszel és a bűvkörében lévő szervezetek bosszúhadjáratot kezdtek édes hazánk ellen. Ez nem más, mint büntetés az önálló, szuverén bevándorláspolitika miatt. A háttérben pedig továbbra is ott lebeg a gonosz milliárdos, Soros György, a szálak mozgatója. Aki úgy érzi, hogy valamit is számít a kormányzati propagandában, mind elmondta ezeket a kitételeket. Hadd tudja a magyar nép, hogy egy percig sem nyugodhat meg. Ez ugyanis ennek a hosszúnak ígérkező - hiszen a jövő májusi európai parlamenti választásig elhúzódó - kampánynak az egyik fő célja. Fűteni kell a hívek és mindazok harci kedvét, akik a jelenlegi rendszer feltétlen támogatásában látják jövőjük biztosítékát. Ugyanakkor a megfelelni vágyás is indokolja az egymást érő dühödt nyilatkozatokat. A vezérnek látnia kell, hogy a csapat minden tagja tisztában van a feladatával, megbízhat bennük, bármi történik. Mire Kötcsén kiadja az új - vagy a régi - jelszavakat, addigra a rendszer összes jelentéktelen támasza fel akar sorakozni, mégpedig harcra készen. Orbán Viktor nyári tusványosi beszédében megmondta, hogy most már a 90-esek jönnek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék. Senki sem maradhat le, s ha a vezér úgy akarja, Európa elárulása sem nagy ár a húsos fazék melletti helyekért. Vesszen tehát Sargentini és mindaz, amit képvisel.