Központi Nyomozó Főügyészség;NAV;

2018-09-06 16:31:00

Bilincsben vittek el a munkahelyéről egy NAV-os vezetőt

Hivatali vesztegetés gyanúja állhat a háttérben.

Bilincsben vitte el az ügyészség csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) óbudai, Huszti úti épületéből a szervezet egyik osztályvezetőjét – tudta meg az Átlátszó. A portál információi szerint az illető a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott.

A Központi Nyomozó Főügyészség az Átlátszó érdeklődésére közölte, hogy a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozásban a KNYF ügyészei nyomozási cselekményeket hajtanak végre. Hozzátették, hogy nyomozási érdekből nem tudnak ennél bővebb tájékoztatás adni, illetve hogy később sajtóközleményt adnak ki.

A portál szerint a büntetőeljárás alá került osztályvezető korábban adónyomozóként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott.