Hangulatjelek rabságában

Az emberek java része használ hangulatkifejező kis ábrákat internetes írásbeli kommunikációja során. Kérdőívünkből kiderült, hogy az emojik elsősorban érzelmek kifejezését szolgálják.

Egyre többen használják az emojikat (ejtsd: emodzsi), emotikonokat, magyarul a hangulatjeleket. A Népszava minikutatást végzett Google Kérdőív segítségével, száz embert faggattunk smiley használati szokásaikról.

A válaszokból kiderült, hogy a mosolygósnak is becézett jeleket elsősorban az érzelmek kifejezése, a mondanivaló nyomatékosítása, és a beszélgetések változatossá tétele miatt használják a legtöbben. Előnyként említik, hogy ezekkel a kis ábrákkal sokkal könnyebb gondolatokat, érzelmeket kifejezni, illetve egyfajta hangulati pluszt is adnak. Mindezek mellett hátrányok is akadnak szép számmal. Ugyanis, amellett, hogy megváltoztatják a kommunikációt, le is rövidítik, illetve felszínesebbé is teszik azt. Többen attól tartanak, hogy így a mondanivaló komolysága is elveszhet. A felmérésből és a közösségi oldalakat látva felmerül a gondolat: sokan hajlamosak átesni a ló túloldalára, és a szavak helyett is hangulatjeleket használnak. Felvetődik a személyes kontaktus hiánya is, néhányan pedig a nyelv és a kommunikáció sorvadását, a szókincs és a kifejezőképesség satnyulását emlegetik. Meglepő módon a válaszokból az is kiderült, hogyha valaki nem használ hangulatjelet írásbeli kommunikációja során, előfordulhat, hogy a másik fél azt feltételezi, haragszik rá.

Az idősebb korosztály hangulatjel használati szempontból két részre bontható. Van, aki kerüli, a változásra nyitottabbak azonban próbálnak felzárkózni a fiatalabbakhoz. Sokan úgy is használják ezeket a kis jeleket, hogy nem is értik a jelentésüket. A fiatalok körében egy-egy emoji vagy emotikon már nem ugyanazt a tartalmat hordozza magában, mint eredetileg. A mosolygós hangulatjel például nem mindig vidámságot, örömöt, mosolyt jelent, hanem flegmaságot is jelképezhet olykor.

A tévhitekkel ellentétben az emotikon és az emoji nem egy és ugyanaz, és hasonló hangzásuk is csak véletlen egybeesés. Előbbi nem más, mint nyomtatott írásjelek sorozata, amely emberi arcot formál. Története 1982-ig nyúlik vissza, amikor Scott E. Fahlmann, a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem professzora a félreértések elkerülése végett találta ki, majd a két Spain fivér, Bernard és Murray tovább népszerűsítették, pólók, bögrék, gombok, matricák és egyéb tárgyak díszítésére használták fel az apró jeleket. Az emotikonoknak többféle változata is ismert: japán, svéd/finn, dél-koreai, illetve thai.

Az emojik weboldalakon és elektronikus üzenetküldésben használt piktogramok, amelyek érzelmeket, tárgyakat, helyeket, állatokat képesek kép formában megjeleníteni, a szöveg részeként. Az első jelecske az ezredforduló körül született meg egy mobiltelefonokkal foglalkozó japán cég, az NTT DoCoMo kísérleti fejlesztésében. Az első jelkészlet 172 karakterből állt, s létrejöttüket az időjárás-előrejelzések inspirálták. Ma már több száz, de akár ezer ilyen kis karakterrel is találkozhatunk, melyeket az okostelefonok billentyűzetébe is beépítettek a gyártók. Találkozhatunk gyümölcsökkel, ételekkel, növényekkel, állatokkal, különböző színű és nemű emberekkel, országok zászlóival, épületekkel, járművekkel, sporteszközökkel, zenéhez kapcsolódó dolgokkal, de még elektronikus eszközökkel is.

A sajtóban is előfordul, hogy az újságírók egy-egy emotikonnal dobják fel mondanivalójukat. Elsősorban a nőknek szóló magazinok és a bulvárportálok használják, de televíziós hirdetésben, illetve komolyabb híroldalakon is fedeztek már fel hangulatjeleket a kérdőív kitöltői. Utóbbiakat azzal bírálta egyikük, hogy nem odaillő dolog, más szerint ezzel elveszítik a komolyságukat. A média mellett hivatalos szervezetek is használják ezeket a kis jeleket, a legismertebb közülük az utasokat épp nem szállító BKV járműveken fel-feltűnő szomorú arc.