Ablakot nyitott a világra a cigány lakásétterem

Publikálás dátuma
2018.09.09 15:29

Fotó: / Draskovics Ádám
Nem lehet a cigány kultúra része, hogy a roma nő csak arra való, hogy kiszolgálja a férjet és gyereket szüljön. Mert ha a nő nincs rendben, akkor a család sem lesz rendben – állítja Várnai Anna, az első vidéki cigány étterem megálmodója. A pécsi Kóstoldába ma már miniszterek, nagykövetek is járnak, és Annát tavaly az Év Emberének választották Baranyában.
Pontban kilenckor gördülünk be a pécsi Meszesre, de már csak a főzés végét csípjük el. A szomorúszürke panelépület alsó szintjén lévő kicsi vendéglő konyhájában hatalmas fazékban párolog az aranyló zöldségleves, egy óriási lábosban pedig főtt tészta gőzölög. A bolognai spagettihez már kész a ragu is, a sűrű, paradicsomos-húsos massza fölött bazsalikom és oregánó illata terjeng. Az oldalsó pultnál az ifjabbik Margit sajtot reszel, a normál háztartásokban szokásos kézi reszelővel. Türelemjáték ez, a keze mellett tornyosuló sajtkupac méretéből ítélve legalább fél kilót lereszelhetett már, és egy jókora darab még hátravan. 

Egy csipetnyi empátia

A széles ablakpárkányon cserepes fűszerkert virít, a falon bekeretezve az étterem „receptje” olvasható: „Végy egy jó érett társadalmi problémát, hámozd le a héját, kockázd apróra, dobd bele a közösségi térbe, adj hozzá egy csipet empátiát, egy marék kitartást és sok-sok munkát – a végeredmény önmagáért beszél”. Pici a konyha, afféle lakótelepi. A hatvan-nyolcvan literes edények csak a konyha közepére húzott gázzsámolyon férnek el, a tűzhelyen nem. Ahogy a nyár minden napján, ma is a Cserdiben élő gyerekeknek főztek. A romák lakta Cserdit a média egy része kezdte csodafaluként emlegetni, elsősorban karizmatikus polgármestere, Bogdán László miatt. A maguk termelte biozöldséget ők szállítják a főzéshez, és nem csak a maihoz, általában is ők látják el minőségi alapanyagokkal a Kóstoldát. A kérdésre, hogy a gyerekeknek való főzés barterben megy-e, a konyhában tüsténkedő asszonyok azt válaszolják: ők csak a fakanállal foglalkoznak, pénzügyekkel nem. Megtudom még, hogy hatan tartoznak a Kóstolda csapatához, heti váltásban dolgoznak, és bár „senki se végzett szakács, de mindenki istenáldotta tehetség”. Ezt a harmincöt éves Orsós Margit böki ki huncutul mosolyogva. Fehér köténye alatt a csíkos pamutruha szépen kirajzolja formás idomait. Szerinte „a roma nőknek a vérében van a főzés”, őt az anyja kilencévesen állította oda a tűzhely elé. 

Az asszonynak otthon a helye

Fél tizenegy körül apró tégelyekbe merik ki a kötelező, ÁNTSZ-es ételmintát, éppen az utolsó pillanatban, mert már előállt a kocsi, amelyik Cserdibe viszi az ebédet. A két Margit gondosan letörli a pultokat, fényesre pucolja a kőpadlót, majd elvonulunk cigiszünetre. A klimatizált helyiségből kilépve arcul csap a kinti meleg, lekuporodunk a lépcsőre, ahová csenevész fa vet némi árnyékot. – A roma férfiak úgy gondolják, hogy az asszonynak otthon van a helye, gyereket nevelni, mosni, főzni, takarítani. A Kóstolda előtt én is ebben a cipőben jártam, mert akkor még együtt voltam a gyerek apjával. Az Ancsát akkor ismertem meg, amikor erre sétáltam, és behívott az anyaklubba, mert a Kóstolda anyaklub és találkozóhely is, nekem meg van egy tizenöt éves lányom – szólal meg az ifjabbik Margit. –Sokat küszködtem, hogy munkába járhassak és azért mentünk szét, mert a roma férfiak nem szeretik, ha egy nő okos, ha pedig még dolgozni is beáll, akkor nem olyan kiszolgáltatott, mer ellentmondani. A Kóstolda az első bejelentett munkahelyem és remélem az utolsó. Amióta itt vagyok, van miért felkelni reggel. Az ifjabbik Margit akkor is bejön, amikor nem ő a soros – nem tudja megállni. Anna arra biztatja, hogy érettségizzen és legyen hivatalos papírral rendelkező szakács. A lánya hamarosan a pécsi Gandhi Gimnáziumba jár majd és az ifjabbik Margit abban bízik, hogy meg se áll az egyetemig. – Ha nincs az Ancsa, nem jutottunk volna idáig. Mert amilyen életet én éltem… – harapja el a mondatot. – Kétéves koromban költöztünk be a cigánytelepről a Meszesre. Valamikor bányászok laktak itt, ma már csak romák, elterjedt a drog, a pia, hangoskodnak, verekednek. Én már nem fogok innen kikerülni, de nem is akarok, mert engem megbecsülnek. Látják, hogy elértem valamit az életben. 

Húsos cigánylecsó Bostán

Szegedi Lászlóné, a másik Margit hatvanegy éves, férje rokkantnyugdíjas, három unokája van. Régen főzőasszonyként dolgozott egy étteremben, aztán hosszú évekre otthon maradt. Ebből rántotta ki a Kóstolda, és azt mondja: kellett a pénz is, de nem ez volt a fő ok.
– Idősebb korban az asszonyt már nem kötik le a gyerekek, és jó, ha elfoglalja magát valamivel. Kell a mindennapi tevékenység, hogy ne zárkózzak be a négy fal közé –mondja. – A férjemnek eleinte nem tetszett, hogy gyakran nem vagyok otthon még hétvégén se, de megszokta, muszáj volt neki. Jó érzés, hogy ismernek minket, ránk köszönnek az utcán, hívnak ide-oda, a múlt szombaton például húsos cigánylecsót főztünk Bostán, a falunapon. Néha nem is tud a csapat mindenhová elmenni, mert két helyen kéne lennünk egyszerre. Minden az anyaklubban kezdődött, meséli. Sok cigányasszony eljárt oda, varrtak, hímeztek, és lassacskán elkezdtek beszélgetni arról, mit szeretnek. Mivel a főzést mindenki említette, „a főnökasszony” kitalálta, hogy legyen egy cigány lakásétterem, ahol bárki megkóstolhatja a roma specialitásokat. Eldicsekszik azzal is, hogy náluk mindent frissen készítenek, nem úgy van, mint a nagy éttermekben, ahol a kétnapos babgulyást teszik a vendég elé. Saját kenyerüket sütik, a punyát – ennek Erzsi, Anna nővére a mestere. A rétest maguk nyújtják, „asztal körül futkosós” rétesnek mondják. A vendégek előre jelezhetik, mit szeretnének enni, bármit megfőznek, akár vegát is, ha ez az igény. Eredetileg úgy számoltak, heti egy alkalommal fogadnak csoportot, de ennyi már nem elég. A Pécsi Orvostudományi Egyetemről először egy szűk körű, kíváncsi delegáció érkezett, azóta rendre idehozzák a külföldi vendégeiket. Megfordult itt Colleen Bell volt amerikai nagykövet is, a titkára előzetesen közölte, hogy negyven perce lesz – két és fél órát maradt. Visszajárnak az emberek, hetente több rendezvényük van, a maximális csoportlétszám tizenhat fő, többen nem férnek el. De remélik, előbb-utóbb lesz egy nagyobb éttermük is, és az talán folyamatosan nyitva tartó, „rendes” vendéglő lehet.

Színes gyöngyök

Délben újra a konyhában sürgölődik a két Margit, hozzájuk csatlakozik Erzsi, aki szintén főzőasszony. Róla azt lehet tudni, hogy a gyerekei szétszaladtak, ő vette szárnyai alá a négy unokát. Az asszonyok a másnapi főzést készítik elő, húst kockáznak, krumplit hámoznak, káposztát reszelnek. Végszóra befut Anna is, első kérdése az, megetettek-e minket? A nemleges válaszra azonnal intézkedik: „Jó, akkor összeütünk egy felturbózott rántottát!” Szolid smink, kevés ékszer, szépen manikűrözött körmök – külsejét tekintve simán beleolvadna egy elegáns budai kávézó törzsközönségébe. Csakhogy Anna nem szokott délutánonként egy kapucsínó mellett úrihölgyekkel traccsolni. – A szüleim velem együtt nyolc gyereket neveltek fel. Mindketten analfabéták voltak, de igyekeztek úgy terelni minket, hogy elsajátítsuk a többségi társadalom normáit és aszerint éljünk – kezdi. – Én kereskedelmi szakközepet végeztem, mindig magyarok közt dolgoztam és korán elkezdtem önkénteskedni civil szervezetekben. Valami azonban hiányzott, nem hagyott nyugodni a kérdés: hol vannak a roma nők? Miért nem kapnak esélyeket ugyanúgy, mint a nem romák? A Színes Gyöngyök Egyesületet azért hoztam létre 2003-ban, hogy a roma asszonyok szerepvállalását erősítse. Önfelszabadító mozgalomnak szántam, hiszen a roma nők sokszor maguk se tudják, mit akarnak, mire képesek. Emellett persze sok, kézzelfogható dolgot csináltunk-csinálunk, ifjúsági és szabadidős programokat, különféle képzéseket és sorolhatnám még. Humanitárius tevékenységet is végzünk, a Kóstolda havi egyszer 150 adag meleg ételt főz, amit megehetnek itt vagy hazavihetik. Ezenkívül naponta osztunk élelmiszert a rászorulóknak, de ez ma elmarad, mert tegnap megrohant minket a tömeg, mindent kipucoltak. 

Egyenes derék, emelt fő

Itt tartunk, amikor megcsörren Anna telefonja. Kiderül, hogy a pécsi Caritas rengeteg nemzetiszín szalagos kenyeret hozott a városi irodájukba, már úton van ide a szállítmány. Sajátos jelzőrendszer működhet a rászorulók közt, mert épp csak kipakolják a többrekesznyi cipót, megjelenik az első fecske. Hórihorgas, ápolt fiatalember áll az ajtóban, hatalmas szatyorral a kezében. Az orra alatt elmormolja, hogy ő nem cigány, nem is hajléktalan. Teli rakják a szatyrát, mellé jó szót kap, s amikor megrakodva távozik, Anna felvázolja a fiú történetét. Dani nagyon szerény, sose tolakszik, dolgozik is. Több hónapja jár hozzájuk, bármit kap, megosztja a társaival, öt-hat emberről gondoskodik. Valamennyien fiatalok, de betegesek, nagy szükségük van az élelmiszerre. Aztán visszakanyarodunk oda, ahol abbahagytuk: – A mi közösségünkben kevés a sikertörténet, a Kóstolda közülük az egyik. Több mint tízévi szívós munka után vágtunk bele 2014-ben. Úgy gondoltuk, egy lakásétterem – ablak a világra. Én gyakran beszállok a felszolgálásba, és mindig beszélgetek a vendégekkel, a lányok is kezdik ezt eltanulni tőlem. Fehér asztal mellett könnyebb kimondani, mi fáj neki, mi fáj nekem, és a beszélgetés lebonthatja a sztereotípiákat, közelebb hozhat egymáshoz magyart és cigányt. A munkatársak kiválasztásánál a főzni tudáson túl egyetlen szempont vezetett: érzik-e a felelősséget? Mert aki ide betér, továbbviszi, amit itt tapasztalt. Ma már látszik, hogy jó úton járunk. Úgy is mondhatnám, divatba jöttünk, és akik nálunk dolgoznak, azoknak megváltozott az élete. Egyenes derékkal, emelt fővel járnak, tudnak és mernek kiállni magukért, és terveik vannak.
2018.09.09 15:29
Frissítve: 2018.09.11 14:13

Kitárt karok a Millenárison - átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét

Publikálás dátuma
2019.02.15 20:25
Felfrissült a teátrum homlokzata, így a Millenáris Park arculata is
Fotó: Népszava/ Vajda József
Zártkörű gálaest keretében pénteken adták át a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenárison. Zoboki Gábor vezetőtervező beépítette a volt szabadtéri színpadot, új próbatermek és mobilterek is létrejöttek.
Kérdés, hogy tényleg hazatalált-e a Nemzeti Táncszínház, azzal, hogy tegnaptól birtokba veheti új játszóhelyét a Millenárison. A Millenáris és az intézmény vezetése reményei szerint igen. Az előzmény mindenesetre tartogatott néhány nem várt mozzanatot (lásd keretes írásunk). Amikor kiderült, hogy a Nemzeti Táncszínháznak el kell költöznie a Várból, rögtön a Millenáris Park E épületére esett a választás. Az egykori Ganz csarnok a 2000-es évek elején tévéstúdióként működött, majd színházi és más jellegű produkciókat fogadott be. A mostani átalakítást a ZDA-Zoboki Építésziroda jegyzi.

Újdonság, hogy eltűnt a főbejárat elől a szabadtéri színpad, helyét egy előcsarnok veszi át, amely kissé hasonlít a Művészetek Palotája fogadóterére. A padozat színházzá, a lépcső pedig nézőtérré alakítható. Kétségtelen impozáns látványt nyújt a megújult homlokzat és az előcsarnok is. Utóbbi felett kapott helyet a térben „lebegő” 120 fős kisterem, amely csonkakúpszerűen lóg be az előcsarnok fölé. A korábbi stúdiótérből multifunkcionális színházi térré alakították a 368 főt befogadó nagytermet. A székek félretolhatók, ezért tetszés szerint koncerteket, gálavacsorákat, vagy konferenciákat is be tudnak majd fogadni. Az egykori transzformátorház  belső tere két próbateremmel és baletteremmel is bővült. A beruházás összköltsége elérte a 4,6 milliárd forintot.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház főigazgatója elmondta, hogy a következő napokban rendezik meg az új állandó játszóhelyükön a Budapest Táncfesztivált. A sorozaton huszonnégy előadás szerepel, budapesti bemutatók, valamint külföldi vendégelőadások. A Millenárison alapvetően balett-, néptánc- és kortárs produkciókat fogadnak be, de a továbbiakban is tartanak majd a Művészetek Palotájában is előadásokat. A két játszóhelyen márciusban összesen harminchárom előadást láthat a közönség. Az idei költségvetésük 622 millió, de az üzemeltetési költségek növekedése miatt tárgyalnak arról a fenntartóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy miként juthatnak plusztámogatáshoz.   

„Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni”

Zoboki Gábor építész úgy véli, egy olyan szimbólumrendszert kívántak kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Az egyre szaporodó állami megrendeléseiről is kérdeztük.    - A zenei kötődése eddig is ismert volt, a Nemzeti Táncszínház bejárásán viszont elmesélte, hogy korábban táncolt is, azért az többeket meglepett. - Az én generációm gyerekként úgy járhatta a világot, hogy vagy az élsportban jeleskedett, vagy a művészetben, amatőr együttesekben. Én Franciaországba, Németországba táncosként jutottam el, a Bartók Táncegyüttes tagjaként. De tizennyolc évesen ezt az egészet abbahagytam. És milyen érdekes, hogy ötvenhat évesen valamilyen módon a tánc újra megjelent az életemben.

- A mostani tervezésnél profitált abból, hogy annak idején táncolt? - Hogyne, sok mindent tudtam, amit aki nem táncolt, nem tudhat. Például, hogy milyen módon kell egy öltözőt elhelyezni és sorolhatnám. Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni, ha ez nem történik meg, akkor utólag kezdik átalakítani azt az épületet, amit az ember tervezett, és ez nem jó. Az építésznek saját érdeke, hogy feltárja egy ház anatómiáját, illetve a lélektanát. Nekem szerencsém van, hogy ez már a többedik olyan munka, amelynek az eredménye a kulturális profil. Ezek mind a Müpától az Operaház felújításáig egy tanulópálya állomásai.

- A táncszínház esetében mi volt a fő cél, ami a tervezést illeti? - Egy meglévő házat akartunk tervezői szempontból úgy átírni, hogy kifejezzük a lendületet, a dinamikát.
 
- Nem jelentett túl nagy kötöttséget, hogy nem egy teljesen új teret kellett tervezni? - A kötöttség csupán a szerkezetet jelenti, a gépészetet, a világítást, a burkolatokat nem. És ez a kötöttség ebben az esetben inkább előnyt jelentett. Például azért, mert azt a szegecselt acéltartót, amelyen a Nemzeti Táncszínház áll, már nem tudnák ma legyártani. És egyébként is nagyon élvezetes egy ház történetében visszautazni, úgy, hogy közben az ember az épület jövőjét tervezi. Egy táncszínház esetében pedig különösen fontos a tradíció, miközben a következő évtizedekre is gondolni kell.
- Azt hogy élte meg, hogy azt az épületet is az önök tervei alapján alakították át, ahonnan el kellett jönni a táncszínháznak és az új helyét is önök formálhatták meg? - Ez csak egy szellemi furcsaság. Ha valaki azt gondolta, hogy egy valamikori templomtérben helyén van egy színház, az tévedett. A mostani új Nemzeti Táncszínház pedig egy új kulturális centrumot kínál Budán, ami szerintem rendkívül lényeges.

- A mostani épület fő tervezői ötlete a szabadtéri színpad beépítése? - Ez a ház felfogható egy háromhajós bazilikaként. Egy háznak kell, hogy legyen arca. A szabadtéri színpad beépítésével ezt szerettük volna elérni. Az új előcsarnokkal egy akcióteret szerettük volna létrehozni, amely sok mindenre alkalmas. Emellett pedig egy olyan szimbólumrendszert kívántunk kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Egy szájat, egy széttárt kart jelképez a beépítés.
- Ön mostanában itthon több állami megrendelést kapott. Nem tart attól, hogy ezért megbélyegzik? - Ha egy építész megérzi a szakmai lehetőséget, akkor igyekszik élni vele. Azt, hogy ezt ki miként ítéli meg, nem az én dolgom kommentálni. Az irodánk folyamatosan kap külföldi megbízásokat és piaci megrendeléseket is. Alkotói szempontból pedig az a kérdés, hogy ez a ház méltó módon reprezentálja-e a magyar nemzeti tánc műfaját, és a karmelita kolostor méltó módon reprezentálja-e a Miniszterelnökséget.

„Hajléktalanság” három és fél évig

A Táncfórum jogutódjaként 2001-ben alapították a Nemzeti Táncszínházat, amely otthonául még abban az évben megkapta a Várszínház, azaz az egykori Karmelita kolostor épületét a budai várban. Miután az ingatlant a miniszterelnök rezidenciájának szemelték ki, 2014 júliusában kormányhatározat született arról, a táncszínházat innen kiköltöztetik, az intézmény pedig a 2015–16-os színházi évadot már új otthonában, a Millenáris Teátrum részben átalakított épületében kezdheti meg. 2014 nyarán utóbbi feladatra 150 millió forintot irányoztak elő, majd további 2,7 milliárdot a teátrum átalakítására. A befogadó színház kiköltöztetése flottul ment 2014 őszén, a folytatás kevésbé: egy évvel később az intézmény konstatálhatta, még egy kapavágás sem történt a Millenáris Teátrumnál. Így továbbra is ideiglenes játszóhelyeken – Müpa, Marczi Közösségi Tér, Várkert Bazár, MOM Kulturális Központ és egy ideig a Hagyományok Háza – létezett tovább. A következmény: előadásszám-csökkenés, nézőszámcsökkenés, működési költségek növekedése.
 
„A megkezdett előkészítő munkák biztatóan indultak, viszont januárban a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent nyilvános adatok szerint a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelen lett” – a Nemzeti Táncszínház vezetője, Ertl Péter 2016 januárjában ekként magyarázta az egykori Magyar Nemzetben, hogyan is lett „hajléktalan” a Nemzeti Táncszínház. Az ideiglenes játszóhelyi működés többletkiadásaihoz 2016 februárjában újabb 150 millió forintot kapott, júniusban az új játszóhely kialakítása kapott még 500 millió forintot. 2107 márciusában egy újabb 293 millió forintos támogatást részben az új épület népszerűsítésére lehetett költeni, ami akkor még látványterv szintjén létezett. Az épületavatást 2018 márciusára tervezték.
 
2017 szeptemberében újabb 885 millió forintot kapott az új játszóhely kialakítása, e költségbe már beletartoztak a fény- hang- és színpadtechnikai beszerzések is. A kivitelezést a közbeszerzéseken rendre sikerrel induló ZÁÉV Zrt. végezte, amely idén januártól már hivatalosan is a leggazdagabb magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc cége. - T. G.

2019.02.15 20:25
Frissítve: 2019.02.15 21:18

Gálaesttel emlékeznek a száz éve született Bessenyei Ferencre

Publikálás dátuma
2019.02.15 18:42

Fotó: Népszava/
Gálaesttel emlékeznek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban - adta hírül az MTI. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál. Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában. Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni. Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel. Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket és akivel kicsit be is azonosítottuk ezeket a hősöket, benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.

A rendező arról beszélt, hogy ez az a generáció volt, az a közönség, amely igényelte a nagy formátumú színészeket a színpadon. Sajnos ezután eljött egy olyan kor, amikor inkább kisebb emberi lelkeket ábrázolunk, az emberi gyarlóságra fókuszálunk - mondta, hozzátéve: reméli, hogy majd egy új korszak kezdődik, amelyben Bessenyei Ferenc lesz az egyik példakép. Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.

A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeznek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán Bessenyei 100 - "Én úgy szeretek élni!" című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézik fel a színész alakját. Az est műsorvezetője Bakos-Kiss Gábor, a megemlékezők között megtalálható Benkő Péter, Császár Angela, Kovács István, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Pap Éva, Piros Ildikó, Rubold Ödön, Radó Denise és Huszti Péter színművész.
2019.02.15 18:42
Frissítve: 2019.02.15 19:20