vadászat;

2018-09-10 07:30:00

Erdőjárási tilalom: a golyótól védenek, de ínségre ítélnek

A legszegényebbeket fosztanák meg a gombászásból és gyógynövénygyűjtésből származó jövedelemtől. Harangozó Gábor szerint még a grófi időkben sem bántak ilyen cudarul a szegényekkel.

Az ország egyik legszegényebb területen, Dél-Somogyban kirekesztették az embereket az erdőkből szeptember elejétől október végéig. Aki beteszi a lábát a „vadonba”, 10-50 ezer forintos bírságra számíthat. A hivatalos indoklás szerint az emberek testi épségét védi a tilalom, ugyanis megkezdődött a szarvasbőgés, így startolt a vadászszezon is.

Nem vitás, hiba lenne bárki túlélését veszélyeztetni, csakhogy pont ez történik: igaz, az itt élőknek így nem a golyók miatt kell aggódniuk, hanem a megélhetésük miatt – magyarázza Harangozó Gábor. Az MSZP Somogy megyei elnöke szerint ugyanis ezeken az ínség sújtotta vidékeken (ahol még a KSH is 15 százalékos munkanélküliséget mér) az emberek gombászással, gyógynövények gyűjtésével egészítik ki minimális jövedelmüket, ezt pedig a törvény is lehetővé teszi. Csakhogy az „erdőjárási tiltás” miatt ezt nem tehetik, így keserves hónapok elé néznek.

Darány lakosai emiatt hétfőn egy petíciót adnak át a jegyzőnek, amelyben azt követelik, hogy ismét mehessenek az erdőbe (a petíciót az agrárminiszternek címezték, mert ez a tárca felügyeli az állami erdőket kezelő megyei társaságokat; ez Somogy megye esetében a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.).

A 24 órás tilalom álságos voltát jelzi, hogy a megye más részeiben – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – csupán délután 15 és reggel 9 óra között nem akar „civilt” látni a Sefag Zrt. A cég szerint mintegy féltucatnyi erdőrészt azért kellett „non-stop” lezárni, mert ezeken a területeken éjjel-nappal vadásznak. Az állítás hitelességét azonban megkérdőjelezi, hogy a lakossági felhördülés után az erdészeti vállalat honlapján módosította a tilalmat, és ezt követően már csak egyetlen területen maradt érvényben a 24 órás lezárás.

Az viszont figyelemre méltó tény, hogy a tilalom-módosítás a honlapon augusztus 30-ai dátummal jelent meg, csakhogy Harangozó Gábor szerint azon a napon – egy mentett monitorkép tanúsága szerint – még az eredeti rendelkezés volt fenn. A társaság Facebook-oldalán még augusztus 31-én is az a változat szerepelt, amelyik számos erdőrészt éjjel-nappal lezárt az emberek előtt. Harangozó Gábor úgy vélte, hogy a Sefag Zrt. azért módosított, mert szocialista politikustársa írásbeli kérdést nyújtott be Nagy István agrárminiszternek, miszerint még a grófi időkben (Darány például a Nádasdyak, illetve a Széchényiek birtoka volt) sem bántak ilyen cudarul a szegényekkel.