Cornstein megszólal

Nancy Goodman Brinker, aki a Bush-adminisztráció idején volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, az ezredforduló környékén olyasmit mondott hazánkról, hogy nyugodt, csendes kis ország. Ez ugyan már akkor sem volt teljesen igaz; emlékezhetünk a 2002-es választási vereségébe belenyugodni képtelen Orbán Viktor permanens hisztériakeltésére, ami szignifikánsan hozzájárult a honi társadalom Orbán által felszított indulatait csillapítani kénytelen Medgyessy-kormány jövőfelélő „jóléti rendszerváltásához”. A NATO-hoz mindössze néhány évvel azelőtt csatlakozott Magyarország euro-atlanti elkötelezettségéhez azonban nem fért kétség, diplomáciai kalamajkáról tehát az idő tájt szó sem lehetett. Körülbelül egy évtizeddel később, 2011 októberében Eleni Tsakopoulos Kounalakis viszont szóbeli jegyzéket, demarsot adott át a hazai törvényhozásban akkor már alkotmányozó többséggel rendelkező Orbán Viktornak, amelyben elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségével, illetve a választási reformmal kapcsolatos washingtoni aggályokat fogalmazta meg. Az azóta történt események ismeretében csöppet sem alaptalanul; a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kritikusai szerint kézileg vezérelt ügyészség egyre-másra keni el a kormányhoz közeli szereplők korrupciógyanús ügyleteit, a tudatosan eltorzított választási rendszer pedig a legnagyobb kisebbséget képviselő kormánypártnak immáron harmadszor biztosít kvázi teljhatalmat. Az egykoron nyugodt, csendes kis országban manapság folyamatos szellemi polgárháború dúl, az Orbán-kormány rendszerszintű jogtiprásait dokumentáló Sargentini-jelentés következtében pedig hazánk uniós szavazati joga is veszélybe került. A történelem átmeneti kisiklása folytán hatalomra került Donald Trump delegáltja, David B. Cornstein azonban egy vele készült interjú tanúsága szerint a jogállamiságot illetően mindent a legnagyobb rendben talált Orbán Viktor Magyarországán. Mr. Cornstein meghökkentő nyilatkozatának hátterében valószínűleg nem csupán az áll, hogy az alkotmányos elmozdítás (impeachment) egyre inkább körvonalazódó lehetőségével szembenéző amerikai elnök kétségbeesetten aspirál többek között a nyugati értékközösségben hozzá hasonlóan renitensként számon tartott magyar miniszterelnök szövetségére. Trump ugyanis az egész emberi civilizációra nézve rendkívül veszélyes paradigmaváltást hirdetett meg az „America First” szlogen jegyében. Az USA „világcsendőri” szerepének deklarált feladása a „dominóelmélet” eisenhoweri koncepciójának figyelmen kívül hagyásán alapul. Leegyszerűsítve: Putyin revansista rezsimje ma még csak Budapesten, holnap már bármelyik európai fővárosban teret nyerhet. A magyarországi jogállamiság helyreállítása tehát Washingtonnak is elemi érdeke lenne. David B. Cornstein minapi dicstelen megnyilatkozása pedig arra figyelmeztet bennünket, hogy Orbán Viktor tekintélyelvű rendszerének jövője végső soron a nemzetközi politika alakulásának függvénye. Árgus szemekkel figyeljük a kongresszusi választásokat a tengerentúlon, ha ismét egy nyugodt, csendes kis országban akarunk élni!     
Szerző
Beck Tamás

Szeptember 11.

Pártunk és kormányunk már régóta szeptember 11-re készül. Természetesen az Európai Parlament vitájára és arra, hogy ott megtárgyalják a Magyarországról készült jelentést. Érzékeltetik, micsoda katasztrófa lehet, ha azok kerekednek felül, akik szerint hazánkban nincs minden rendben a demokráciával. És közben nyilván eszükbe sem jut, hogy ez a dátum egy egészen másfajta katasztrófa miatt égett bele az emberiség emlékezetébe. Az a 17 évvel ezelőtti - véletlenül szintén - keddi nap megváltoztatta a világot. Nem csupán azért, mert a négy különböző helyen végrehajtott összehangolt támadásnak majdnem háromezer áldozata volt. Nem is azért, mert New Yorkban összedőlt a World Trade Center ikertornya, s az akkori események és következményeik a mai napig hatnak. Más lett Amerika, más lett a terrorizmus elleni világméretű küzdelem és az emberek hozzáállása is a világpolitikához, valamint alakítóihoz. Erősödött a félelem, hogy ezután bármi megtörténhet, mert köznapi valósággá vált egy olyan akció-sorozat, amilyen addig csak a filmkészítők képzeletében létezhetett. És van egy ország - talán több is, de mi maradjunk ennél -, amelynek vezetői saját hatalmuk bebetonozása érdekében következetesen rájátszanak ezekre az aggodalmakra. Bevándorlókkal, migránsokkal és a nyilvánvalóan velük érkező terroristákkal riogatnak - mivel ez tényleg megtörténhet -, s így zsarolják ki a bizalmat. Csak járulékos epizód, hogy eközben Magyarország elleni bosszúról, minősített hazugságok gyűjteményéről beszélnek az EP vitája kapcsán. Azzal kérkednek, hogy megvédik a magyar embereket, akárcsak a határokat, még akkor is, ha senki sem támadja őket. Évek óta farkast kiáltanak, de ne adja isten, hogy egyszer igazuk legyen. A világ ma a terrorra és áldozataira emlékezik. Orbán Viktor Strasbourgban csatázik. Ez 2018. szeptember 11.

Piknikhangulat

Tusványos, Kötcse, több napos zárt frakcióülés az aktuális parlamenti ülésszak előtt: három helyszín, ahol az elmúlt években eldőlnek a hazai politikai kérdések. A parlament helyett. A T. Házban már csak a gyakorlati megvalósítás marad, a látszatfelszólalások, az előre eldöntöttek gépies megszavazása, esetleg némi trollkodás az ellenzéki képviselőkkel. Nem csoda, hogy a sajtó nagy része nem a Kossuth térre, hanem a vidéki helyszínekre fókuszál, még akkor is, ha tudván tudja, a polgári piknikre és a frakcióülésekre nem nyer bebocsátást, s be kell érni azokkal az információmorzsákkal, melyeket a bennfentesek odavetnek. – Nem szégyellik magukat?! Így lerohanni szegényeket! – jegyezte meg szombaton délelőtt a kötcsei Dobozy-kúria bejáratánál a polgári piknikre érkezőket igazoltató, s az adománygyűjtő urnára vigyázó középkorú asszony. – Ide magukat jól érezni, beszélgetni érkeznek a vendégek, nem azért, hogy erőszakos újságírók vegzálják őket. Akadt persze néhány kolléga, akik megpróbálták elmagyarázni, ha a sajtótájékoztatókon, a Parlament folyosóin, vagy az írásban feltett kérdésekre érdemi válasz érkezne az év többi napján, a szeptember eleji szombat délelőttje nem nyilatkozatvadászatról szólna. Vagy tényleg azt hiszi bárki, hogy nincs kellemesebb program, mint a tűző napon ácsorogni egy somogyi falu mellékutcájában, s lesni, akad-e a potentátok között valaki, aki hajlandó megállni egy-két kérdés erejéig, vagy leszegett fejjel, esetenként lenéző gőggel átmasírozik a várakozókon. Merthogy magánrendezvényre érkeztek, természetesen magánemberként, ezt hivatott jelezni a rengeteg farmer, edzőcipő, galléros póló, hanyagul vállra vetett zakó, a parkolóban átvett, felül kigombolva hagyott ing. Általában abban sem volt köszönet, ha valaki megállt, mert csak néhány általánosságot puffogtatott el a kapuig, érdemi válasz a legritkább esetben érkezett. A NER alapvetése ugyanis – sok más egyéb mellett –, hogy a munkáját végző újságíró bármikor negligálható, nagyjából olyan gesztusokkal lehet lepattintani, mint anno az úriszék elé járult jobbágyot. Annak ellenére, hogy törvény rögzíti: mindenkinek joga, hogy tájékoztatást kapjon, a sajtó feladata a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás, melyet az állami szervek, a gazdálkodó szervezetek a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a sajtó rendelkezésére bocsátásával kötelesek elősegíteni. Más kérdés, hogy a legtöbb témában valóban nem volt érdemi információja a kérdezetteknek sem, legalábbis többször is elhangzott, hogy „majd a benti előadásokon megtudjuk, mi ezzel kapcsolatban az álláspont”. És a tájékozatlanság legalább annyira őszintének tűnt, mint az undor a újságíróhad láttán. Ami arra engedett következtetni, a többségnek fogalma sincs, mi zajlik a háttérben, csak utasítást kapott, hogy hazatérve mikor és hol kell előállnia a panelekkel. És az itiner mellé palóclevest, sztrapacskát és marhapofa-pörköltet. Mert így kerek a program.
Szerző
Vas András