Szabadság és jogok: megférnek egymás mellett?

Publikálás dátuma
2018.09.11 20:27

Fotó: Facebook/Simple Minds Official/
Szerdán szavaz az Európai Parlament az új szerzői jogi irányelvről, amely az internetes tartalmak megjelenésében hosszú távon hozhat változást.
A szerzői jog, ha történeti távlatokban nézzük, nem olyan régóta létezik. Angliában 1709-ben készült az első olyan szerzői jogi törvény, ami a mai fogalmaink szerint kezeli a témát. Eléggé modern jogterület, amit kifejezetten egy technológiai újítás, a könyvnyomtatás elterjedése hívott életre. A tömeges másolási lehetőséggel előállt az a helyzet: valaki egy szellemi terméket nagy erőfeszítéssel előállít, de azt egy másik üzleti szereplő nagyon könnyen és olcsón le tudja másolni. E probléma megoldására hivatott a szerzői jog, amely a jelenlegi szabályozások szerint a szerző életében, és halála után hetven évig védi a műveket – mesélte lapunknak Tóth Péter Benjamin. Az Artisjus üzleti transzformációs igazgatóját az Európai Unió részére benyújtott, az online platformokon alkalmazandó szerzői jogi reformtervezet kapcsán kérdeztünk. A szakember hangsúlyozta: az összes kiemelt technológiai újítás – a rádió, gramofon, televízió, majd az internet – elterjedése magával vonta az olyan szabályozások kialakítását, amelyek a szerzőket védik, a műveket azonban nem zárják be. Mivel utoljára 2001-ben készült olyan EU-s irányelv, ami a szerzői jogi témát érintette, az azóta történt változások – például a közösségi média megjelenése, elterjedése – indokolttá teszik az új szabályozást. – Sokféle szolgáltató szerepel az internetes folyamatokban: van aki, a tartalmat teszi közzé, más feltölti, van, aki tárolja egy szerveren, vagy közvetíti a fogyasztók felé. Kérdés, kinek milyen felelőssége van. Korábban egyszerű volt a helyzet: ha egy honlap tárhelyet biztosított egy jogsértő tartalomhoz, azt köteles volt eltávolítani, ha arra felhívták a figyelmét, más felelőssége nem volt. Az olyan szolgáltatók esetében azonban, mint a Facebook, vagy a YouTube, nem passzív tárhelyszolgáltatás történik. Inkább olyan tartalomszolgáltatás, ami gyakran előfizetéses szolgáltatásokkal versenyez. A YouTube például a Deezerrel vagy a Spotify-jal – vázolta a probléma forrását Tóth Péter Benjamin. – Ebben a helyzetben nem helyes, hogy az egyik szereplő minden jogosulttal szerződést kell kössön, míg a másik szereplő – például a YouTube – felteszi a kezét: nem én voltam, aki feltöltötte ezeket a műveket az internetre. A szerzői, kiadói oldal következetes e kérdésben: ha a zenehallgatónak mindegy, hogy a YouTube-on vagy a Spotify-on hallgat zenét, akkor ezeket a jog szempontjából is egyformán kötelesek kezelni.

Reformpártiak és ellenzők

A szerzői jogi reform megosztja az online térben aktívan tevékenykedőket: a Wikimédia Foundation elnöke, María Sefidari Huici elismerte ugyan a reform jogosultságát, de a jelenlegi – Axel Voss, az Európai Néppárt német kereszténydemokrata képviselője által benyújtott – javaslatot nem tartja megfelelőnek. Úgy véli: az új szabályozásnak figyelembe kellene vennie az internet gyors fejlődését és nyíltságát. Fenyegetést feltételez a 13. cikkely mögött közel száz webes szaktekintély is. Ők a tervezet szakbizottsági vitája előtt Antonio Tajani, Európa Parlamenti elnöknek címzett levelükben fejtették ki aggályaikat. A levelet a World Wide Webet megalkotó Tim Berners-Lee is aláírta. Ugyanakkor nyílt levelet tettek közzé a Twitteren a reformot támogató zenészek is: köztük Plácido Domingo, James Blunt, és Sir Paul McCartney.

A platformszolgáltatók és a szerzők is küzdenek saját érdekeiért – tette hozzá a szakember. A szerzői, alkotói oldal azt hangsúlyozza: ha nem sikerül egy olyan rendszert kialakítani, amiben megélnek az alkotásban résztvevő szereplők, akkor egy idő után kevesebb jó minőségű tartalom válik majd elérhetővé, és beszűkül a piac. Ezzel szemben, a reform elfogadása ellen érvelők szerint, ha ezeket a szolgáltatásokat túlszabályozzák, az internet szabadsága sérül. Elsősorban a reform 13. cikkelyéről van szó, amely az online platformok üzemeltetőinek felelősségét helyezi középpontba: ha egy platform nem kérne engedélyt a jogtulajdonosoktól, akkor előzetes szűrésre lenne jogosult, ami akár a tartalomhoz való hozzáférést is gátolná. Tóth Péter Benjamin szerint a jogosulti oldalnak nem az a célja, hogy a platformszolgáltató kiszűrje a nem engedélyezett tartalmakat, hanem hogy engedélyeztesse a felhasználásukat, azaz jogosítsa azokat. – Nem az a szerzői, kiadói oldal célja, hogy ne hallgathassunk zenét, hanem az, hogy tisztességesen, fair módon működjenek a platformok mind a többi piaci szereplő, mind az alkotók tekintetében – hangsúlyozta. A júliusban benyújtott tervezet szerint működési modell úgy nézne ki, hogy a platformszolgáltatók megállapodnának a jogtulajdonosokkal: bármelyik felhasználó bármilyen zenét, filmet szabadon feltölthetne, mert a YouTube, Facebook megszerezte helyettük az engedélyeket. A szakember hangsúlyozta: a felhasználók felelősségét ez csökkenti, és azt a platformokra helyezi át, mivel ők képesek technikailag is erre a módosításra, valamint náluk keletkezik bevétel, amit meg lehet osztani a tartalom alkotóival. – Magyarországon nagyjából százezren fizetnek elő zenei szolgáltatásra, ellenben négymillióan hallgatnak zenét a YouTube-on. A zenei szereplők azonban több bevételre tesznek szert a százezer előfizetőből, mint a négymillió YouTube hallgatóból. Tóth Péter Benjamin ugyanakkor azt is kiemelte: az utóbbi időben a legális és illegális tartalom letöltéshez való viszony is megváltozott. – Az emberek az elérhető platformokon folyamatosan hallgatják a zenét, és nem gondolkodnak azon, ki és hogyan fog részesülni jogdíjakból. Ez így van rendjén. A jogsértő zenei letöltések problémáját nem a jog oldotta meg, hanem az előfizetéses szolgáltatások elterjedése. – Az Artisjus szakembere úgy véli, a szerzői jogi kérdések helyett ma már sokkal inkább a kulturális piac átalakulásáról érdemes beszélni.

Plágium vagy mintakövetés?

A szerzői jog sérelme az előadók között is megjelenhet; s bár a fotó-, a filmipar, vagy az irodalom területén is előfordulnak vitatott esetek, a zeneiparban a leggyakoribbak. A hatvanas évek egyik legjelentősebb ügye a The Beach Boys Surfin’ U.S.A. című számához kötődött, amelynek szerzőjeként Brian Wilsont tüntették fel. A dal azonban hasonló elemeket mutatott Chuck Berry Sweet Little Sixteen című művével. Miután a kiadó pert indított, Berry is társzerzői jogosultságot kapott, és a jogdíjakból is részesült. A Coldplay Grammy-díjas Viva la vida című slágere 2008-ban kavart nagy port, amikor Joe Satriani gitáros plágiummal vádolta a dal szerzőjét. A bíróság elutasította a panaszt, a peren kívüli megegyezést javasolta. Ezt követően Yusuf Islam is bejelentkezett, mondván: az ő egyik dalára is hasonlít a szóban forgó nóta. A helyzetet látszólag Lawrence Ferrara zenei professzor oldotta meg, rámutatva, a zenék és a dallamok időről időre ismétlődhetnek. Szerinte a sláger egy 1736-ban meghalt olasz zeneszerző művéhez is hasonlítható.

millióan hallgatnak zenét a YouTube-on Magyarországon, ebből a videomegosztó profitál, nem annyira a szerzők és az előadók

Súlyos pénzektől estek el a zenészek

Az európai alkotók szervezete, a GESAC Európa döntéshozóinak címzett nyílt levelét több tízezren írták alá. A petíció támogatói az online platformok igazságtalan működésének szeretnének véget vetni. Az aláírókhoz csatlakozott Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember is.

Ön is aláírta az EU döntéshozóinak címzett petíciót. Miért tartja fontosnak a szerzői jogi reform megvalósulását?

Mint különböző művek szerzője, azt gondolom, az új technológia, ami tizenöt-húsz éve elterjedt a világon, gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy a nagy online médiafelületeken megjelenő alkotásaimért megkapjam az értük járó szerzői jogdíjat.

Jelentős bevételkiesést jelent ez a helyzet a művészeknek?

Elég súlyos pénzekről van szó. Ha összehasonlítja ezt az ember a korábbi hanghordozókból származó jogdíjakkal, akkor az elszámolt reklámbevételek utáni részesedés a YouTube vagy a Vimeo esetében olyan apró, hogy egyáltalán nem tudja pótolni a kiesést. Azt gondolom, nagyon sok szerzőtársam súlyos bevételektől esik el, az elmúlt húsz évben ez az összeg akár tíz-százmilliós is lehet.

Mit tapasztal, mekkora részét teszi ki a zenészek keresetének a jogdíjakból származó bevétel? Vagy a koncertek jelentősebbek e téren?

Sok olyan előadó és zenekar van, amelynek számait nem játsszák a rádiók vagy a televíziók. Így nagyon lecsökkenek a jogdíjbevételeik, mert hagyományosan ezektől a médiumoktól tudja beszedni az Artisjus a jogdíjakat. Ők például semmilyen jogdíjhoz nem jutnak a YouTube-tól sem, csak a nézettséghez kapcsolt reklámbevételekből kapnak minimális pénzt. A saját műveim után filléreket látok. Ma a koncertezés az, amin a legtöbbet tudnak keresni az előadók, a dalszerzők pedig még abból is csak szerényen részesülnek. A saját zenekari koncertjeimből ma is van fellépti díjam, de azt semmi nem pótolja, ami korábban ugyanekkora nagyságrendű bevétel volt az eladott hanghordozók után. Annak a helyébe semmi nem jött. Ezt kiegészíti az is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pár éve bizonyos jogdíjak egy részét magához vonta, és annak az elosztását kivette az Artisjus kezéből. Így tulajdonképpen ott is csökkentek a szerzők bevételei.

Ön szerint miért szorulnak ki a zenekarok a rádiókból?

Viszonylag jól megoszlanak a rádiók: vannak a mai zenét játszók és a retro rádiók. Ebbe egyes zenei stílusok nem férnek bele; könnyű arra hivatkozni, hogy nem ilyen műfajú zenét akarnak játszani, vagy hogy az előadó nem releváns a rádióhallgató célcsoportjainak. Emellett politikai megfontolás is állhat amögött, hogy kit hol nem játszanak.

Hogyan vélekedik egyes zenei vagy szövegi elemek átvételéről?

Úgy látom, őrületes ismerethiány van az emberek fejében ezzel kapcsolatban. Én például a Magyarország, vagy a Hungarian in Europe című dalaim esetében megkaptam a jogi engedélyt az eredeti szerzőktől, hogy átdolgozzam a művüket magyarul, vagy más zenei formában. Mégis sok helyen azt olvasom, hogy „elloptam a dalokat”. Holott ezek teljesen törvényes és megszokott ügyek, ráadásul még szerzői jogdíjat sem kapok ezen esetekben, csak előadóit.

2018.09.11 20:27

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55