MTA;Palkovics László;Nemzeti Innovációs és Technológiai Minisztérium;

2018-09-11 20:48:29

Palkovics feldarabolná az MTA-t,ezért elakadtak a tárgyalások

Az ITM elképzeléseit nem tekinti tárgyalási alapnak, ezért az egyezkedést a kormánnyal folytatná az Akadémia. Még az évben összehívnak egy rendkívüli közgyűlést.

Közleményt tett közzé honlapján kedd este az MTA. A szöveg, amit az index.hu szúrt ki, lényegében azt fogalmazza meg, hogy

"A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja. Az Elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz" – fogalmaz a közlemény.

Az egyeztetések a 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak, érezhetően feszült hangulatban az MTA és az ITM között. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az MTA javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva.

"Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja. A munkaanyagból egyértelműen kiderül, hogy ez nem a Kormány álláspontja" - fogalmaz a közlemény. A minisztérium a munkaanyag alapján alaposan megcsonkítaná az Akadémiát:

- részletezi a szöveg. Mindezt, vagyis az MTA "intézethálózatának integritásának megsértését" elfogadhatatlannak nevezte Lovász. Hétfői ülésen az MTA elnöksége az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekintette, és úgy döntött, hogy az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak.