labdarúgás;U21-es Eb-selejtező;

2018-09-11 21:24:29

U21-es Eb-selejtező - A magyarok már biztosan nem jutnak tovább

A magyar válogatott 3-0 kikapott a vendég belga együttestől Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel már matematikailag is biztossá vált, hogy nem lesz ott a kontinensviadalon, a tokiói olimpián sem.

A kezdést követően mezőnyfölényben játszott és több gólhelyzetet dolgozott ki a vendégcsapat, amely a 20. percben szerezte meg a vezetést. Michael Boris szövetségi edző csapata ezt követően mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni ellenfelének, de kapura csak egyszer, Szalai Attila fejesével veszélyeztetett.

A második felvonásban bátrabb mezőnyjátékot vállalt fel a magyar együttes, de ígéretes helyzetek csak a kontrázó vendégek előtt adódtak. Nany Dimata a 73. percben az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette, a végeredményt pedig a belga csapatkapitány, Siebe Schrijvers állította be a hajrában.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak az Olaszországban és San Marinóban jövő júniusban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek. A sorozat olimpiai selejtező is, mert az Eb-ről négy csapat utazhat Tokióba. A magyar együttes már biztosan nem végezhet csoportjában továbbjutó helyen, így az olimpiáról is lemarad.

U21-es Eb-selejtező, 6. csoport:

Magyarország-Belgium 0-3 (0-1)

gól: Dimata (20., 73., utóbbit 11-esből), Schrijvers (86.)

A csoport másik mérkőzésén:

Svédország-Törökország 0-1 (0-1)

A csoport állása:

A magyar együttes következő mérkőzésén október 12-én Máltán lép pályára, majd négy nappal később a selejtező zárásaként a törököket fogadja.