Tankönyvhazugságok

Mint megannyi más területen, a tankönyvekkel kapcsolatban is valótlanságokat terjeszt a hatalom. Az egyik legtöbbször hangoztatott állítás, hogy elsőtől kilencedikig minden diák ingyenesen kap tankönyvet. A kijelentés hamis. Nem tankönyvcsomagokat kapnak ajándékba, hanem ingyenes könyvtárhasználati jogot. Az úgynevezett „ingyentankönyveket” ugyanis év végén vissza kell szolgáltatni az iskolának. Ha valami kár keletkezik (pl. elszakad, belefirkál a gyerek), ki kell fizetni. Az iskolai könyvtárhasználat egyébként korábban is ingyenes volt. Az újgenerációs állami tankönyvek sem aratnak hatalmas sikert. A tankönyvellátó adatai szerint az új állami tankönyveket 2015-höz képest idén 31 százalékkal kevesebben választották. A tankönyvhasználók elégedetlenségét támasztja alá a Szülői Hang felmérése is: a szülők mintegy 70 százaléka szerint a gyereket korlátozzák a tanulásban a silány minőségű, új állami tankönyvek. Távol áll a valóságtól az is, hogy a diákok javát szolgálja, ha egységes „egyentankönyvekből” tanulnak. Kutatások tömkelege bizonyítja: épp az ellenkezője igaz. Nincsenek egyforma tanulói csoportok, nincsenek egyforma osztályok, nincsenek egyforma diákok sem. A fejlődést épp a diákközpontú és a differenciált oktatás elősegítése, a mind színesebb tankönyvpaletta támogatná. Nem teljes mértékben igaz az sem, hogy a tanárok szabad tankönyvválasztáshoz való joga garantált. Noha elvben lehetőség van arra, hogy egyes esetekben az állami helyett más – magánkiadós – tankönyvet válasszanak, a tankönyves szakmai egyesület szerint a rendeléseknél ezt igyekeznek korlátozni a tankerületek. Kérdés: hogyan érvényesül az Alaptörvényben is megfogalmazott tanulási és tanítási szabadság, ha a kormány tervei szerint a magánkiadókat végképp kiszorítják, és csak az állami egyentankönyvek lesznek elérhetőek? A válasz: sehogy.
2018.09.12 09:00
Frissítve: 2018.09.12 09:38

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34