A türelem határai

Orbán Viktor tegnap megtapasztalhatta, hogy Európában nem mindenütt várnak rá a végtelenségig. Némi késéssel kezdődött Strasbourgban az Európai Parlament délutáni vitája. Amikor végre Antonio Tajani elnök elfoglalta helyét, a terem elcsendesedett, és megkapta a szót Judith Sargentini, a Magyarországról szóló jelentés előterjesztője. Már néhány mondatot elmondott, amikor feltűnt a magyar küldöttség, amelynek a vezetője szemmel láthatóan ahhoz szokott, hogy a kezdéssel meg szokták várni az ő bevonulását. Sargentini ekkor félbeszakította önmagát, majd miután Orbánék elhelyezkedtek, és ő újra megkapta a szót, előbb sajnálatát fejezte, ki, hogy előzőleg nem volt módja kezet rázni a kormányfővel (Orbán arcán gúnyos fintor), majd elölről újrakezdte a beszédét. A plenáris ülés után tartották az Európai Néppárt – a Fidesz pártcsaládja – frakcióülését, amelyen az volt a kérdés, meddig várjanak Orbán Viktorra, hogy visszatérjen a demokrácia tiszteletben tartásához, a jogállamisághoz. Ami az értékvitát illeti: a plenáris ülésen a jobbközép, kereszténydemokrata irányzat frakcióvezetője, Manfred Weber hangsúlyozta, hogy az emberi jogok mellett állnak ki, nem valamiféle keresztény jogok mellett. Jószerével a néppárt volt az egyetlen számottevő tényező, amelynek a képviselőiről tegnap még nem lehetett nagy valószínűséggel tudni, miként foglalnak ma állást. Tőlük balra lényegében mindenki a hetes cikkely elindítása mellett, tőlük jobbra pedig az ellen érvelt. Az európai szélsőjobb ugyanis ma korántsem csupán bevándorlásellenességet jelent, hanem az európai egymásra utaltság tagadását, a nemzetek közötti széthúzást is. Orbán strasbourgi szavai arról tanúskodtak, hogy a retorika szintjén ő lélekben már távozott a néppártból, és hogy a francia „nemzeti gyűléses” Marine Le Pen, az olasz „ligás” Matteo Salvini és az osztrák szabadságpárti Heinz-Christian Strache oldalán a helye. A néppártiak mellett identitásbeli zavar mutatkozott – jóval kisebb súllyal – az olasz Öt Csillag Mozgalomban is, amely a szélsőjobbos Ligával együtt kormányozza Itáliát, de jelezte, hogy hajlik a Sargentini-jelentés megszavazására. A néppártiaknak arról kellett tegnap este döntést hozniuk, hogy mit tartanak fontosabbnak a jövőben, tekintettel a 2019 májusi választások utáni időszakra is – a fideszes EP-képviselők támogató szavazatainak a biztosítását pártvonalak mentén zajló viták esetén, vagy pedig a hagyományos európai pártcsaládok közös értékminimumának az érvényesítését. A kérdés úgy is megfogalmazható, milyen viszonyra készülnek a néppártiak az Európa előtt álló kihívások kezelése érdekében a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és – mert most már ők is a hagyományosnak mondható nagy nézetrendszerek egyikét jelenítik meg - a zöldekkel. Készülhetnek konfrontációra, de akár konszenzusra is. A szélsőjobbos populizmus ma már olyan mértékben jelent valós veszélyt az európai integráció eddigi vívmányaira, hogy sok néppárti EP-képviselő úgy érezheti, az utóbbi, Európa-párti irányzat mellé kell állnia.
Frissítve: 2018.09.12. 09:36

A nyöszörgés korszaka

Így ér véget a világ – nem robajjal, hanem nyöszörgéssel, jövendölte egy ízben T. S Eliot. Most még talán nem a nyöszörgés baljós korszakát éljük át, ám néhány év alatt az abszurd vált elfogadottá az európai politikában, a szűklátókörűség, a szavazatok maximalizálása felülírta a békés fejlődés szabályait. Svédországban a jólét sem adott elég védelmet a jobboldali populizmustól, a menekültekkel szembeni évek óta tartó, részigazságokat tartalmazó vádaskodások megmérgezték az emberek lelkét. Az ország a lakosság arányában minden más uniós államnál több menekültet fogadott be, ám a Svéd Demokraták párt a félelemkeltéssel sokakat fordított a stockholmi „Wilkommenskultur” ellen. Az, hogy a világ, illetve Európa mennyire rossz irányba halad, s hogy a „bizarr” életünk természetes kellékévé vált, jelzi: annak is örülni kell, hogy a populisták nemhogy nem nyerték meg a svéd választást, csak harmadikok lettek. A szociáldemokraták ugyan történelmien gyengén szerepeltek, ám nem kizárt, hogy a baloldali Stefan Löfven kormányfő maradhat, mert a pártja által irányított szövetség 0,3 százalékkal megelőzte a négypárti jobboldali koalíciót. A politikai patt azonban csak akkor oldható fel, ha a demokratikus erők képesek konstruktív együttműködésre. S itt kezdődnek a bajok. Az európai populisták megerősödését nemcsak az idézte elő, hogy tradicionális pártok nem tudtak megfelelő választ adni a szélsőjobb által felvetett kérdésekre. A régi tömörülések azzal is elidegenítették maguktól az embereket, hogy évtizedeken keresztül egymással voltak elfoglalva, s azzal, hogyan tehetnének keresztbe a másiknak. Az európai szélsőségesek térnyerésének folyamata Svédországban sem állt meg ugyan, de nem történt politikai földcsuszamlás. Stockholm nem esett el. Ahhoz azonban, hogy négy év múlva ne Jimmy Akesson radikálisai végezzenek az élen, a tradicionális bal- és jobboldali tömb érdemi kooperációjára van szükség. Végre talán ott és Európa más országaiban is felismerik: az utolsó órában járunk, s ha még csak nem is keresik a szélsőségesek térnyerésének ellenszerét, akkor a nyöszörgés korszaka jön.

Cornstein megszólal

Nancy Goodman Brinker, aki a Bush-adminisztráció idején volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, az ezredforduló környékén olyasmit mondott hazánkról, hogy nyugodt, csendes kis ország. Ez ugyan már akkor sem volt teljesen igaz; emlékezhetünk a 2002-es választási vereségébe belenyugodni képtelen Orbán Viktor permanens hisztériakeltésére, ami szignifikánsan hozzájárult a honi társadalom Orbán által felszított indulatait csillapítani kénytelen Medgyessy-kormány jövőfelélő „jóléti rendszerváltásához”. A NATO-hoz mindössze néhány évvel azelőtt csatlakozott Magyarország euro-atlanti elkötelezettségéhez azonban nem fért kétség, diplomáciai kalamajkáról tehát az idő tájt szó sem lehetett. Körülbelül egy évtizeddel később, 2011 októberében Eleni Tsakopoulos Kounalakis viszont szóbeli jegyzéket, demarsot adott át a hazai törvényhozásban akkor már alkotmányozó többséggel rendelkező Orbán Viktornak, amelyben elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségével, illetve a választási reformmal kapcsolatos washingtoni aggályokat fogalmazta meg. Az azóta történt események ismeretében csöppet sem alaptalanul; a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kritikusai szerint kézileg vezérelt ügyészség egyre-másra keni el a kormányhoz közeli szereplők korrupciógyanús ügyleteit, a tudatosan eltorzított választási rendszer pedig a legnagyobb kisebbséget képviselő kormánypártnak immáron harmadszor biztosít kvázi teljhatalmat. Az egykoron nyugodt, csendes kis országban manapság folyamatos szellemi polgárháború dúl, az Orbán-kormány rendszerszintű jogtiprásait dokumentáló Sargentini-jelentés következtében pedig hazánk uniós szavazati joga is veszélybe került. A történelem átmeneti kisiklása folytán hatalomra került Donald Trump delegáltja, David B. Cornstein azonban egy vele készült interjú tanúsága szerint a jogállamiságot illetően mindent a legnagyobb rendben talált Orbán Viktor Magyarországán. Mr. Cornstein meghökkentő nyilatkozatának hátterében valószínűleg nem csupán az áll, hogy az alkotmányos elmozdítás (impeachment) egyre inkább körvonalazódó lehetőségével szembenéző amerikai elnök kétségbeesetten aspirál többek között a nyugati értékközösségben hozzá hasonlóan renitensként számon tartott magyar miniszterelnök szövetségére. Trump ugyanis az egész emberi civilizációra nézve rendkívül veszélyes paradigmaváltást hirdetett meg az „America First” szlogen jegyében. Az USA „világcsendőri” szerepének deklarált feladása a „dominóelmélet” eisenhoweri koncepciójának figyelmen kívül hagyásán alapul. Leegyszerűsítve: Putyin revansista rezsimje ma még csak Budapesten, holnap már bármelyik európai fővárosban teret nyerhet. A magyarországi jogállamiság helyreállítása tehát Washingtonnak is elemi érdeke lenne. David B. Cornstein minapi dicstelen megnyilatkozása pedig arra figyelmeztet bennünket, hogy Orbán Viktor tekintélyelvű rendszerének jövője végső soron a nemzetközi politika alakulásának függvénye. Árgus szemekkel figyeljük a kongresszusi választásokat a tengerentúlon, ha ismét egy nyugodt, csendes kis országban akarunk élni!     
Szerző
Beck Tamás