Bezár az erdő, oda a mellékes

Nélkülöző családok százai kerülnek roppant nehéz helyzetbe azért, mert a vadászatok miatt már csak korlátozottan szedhetnek gombát, gyógynövényt, bodzát, fagyöngyöt a dél-somogyi rengetegben.

– Tíz kiló – mutatja büszkén friss vargányazsákmányát a nagybajomi Orsós Jánosné. – A piacon 20-25 ezret is kaphatok érte, attól függően, mennyien árulnak aznap. Most valamivel alacsonyabb az ára, mert nagyon jó az időjárás a gombának, tele az erdő. Többet is tudtunk volna szedni a párommal, de reggel kilenctől csak délután háromig szabad szedni, utána a vadászok miatt lezárják az erdőt.

Az „erdőzár” – ahogyan arról lapunk már beszámolt – Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő szerint igencsak komolyan veszélyezteti az amúgy is hátrányos helyzetű, szegénységgel és munkanélküliséggel sújtott megye déli részének lakóit, akiknek egész évben az erdő adja a mellékjövedelmet. A megyei erdei a Sefag Zrt.-hez tartoznak, az állami cég augusztus végén jelentette be, hogy mivel megkezdődött a szarvasbőgés, s így a vadászati szezon, a délutáni és az esti órákban életveszélyes az erdőket járni. Éppen ezért akadt olyan terület, melyet október végéig teljesen lezártak a gyűjtögetők elől. Mindezt könnyedén megtehette a cég, hiszen a jogszabály kimondja, „az erdőgazdálkodó átmenetileg korlátozhatja és feltételhez kötheti az erdő egyes részeinek látogatását, amennyiben az ott-tartózkodás az életet vagy testi épséget veszélyezteti”, s „a korlátozás időtartama a 6 hónapot nem haladhatja meg”.

– Új helyet kellett keresnem – kommentálja az erdőlezárást Orsós Jánosné. – A megszokott helyem ugyanis a vadászok által talán legfelkapottabb terület. Így most a Bőszénfa melletti erdőket kutatom, csak hát oda-vissza nyolcvan kilométert kell autóznom, vagyis még a benzint is ki kell gazdálkodni.

Hasonlóképpen utazik a gombáért a jutai Törökné is, aki a Lábod melletti erdőkben keresi meg a mellékest – oda-vissza bő száz kilométer alkalmanként a vargányázó túra, azaz a jelenlegi piaci árakon cirka kétkilónyi gomba fedezi a benzinköltségét. Éppen annyi, amennyit hivatalosan leszedhet egy-egy erdőjáró. A törvény szerint ugyanis az állami erdőkben az erdőgazdálkodó „köteles tűrni az egyéni szükségletet meg nem haladó mennyiségű gomba, vadgyümölcs, gyógynövény gyűjtését, valamint forrásvíz elhordását”.

Más kérdés, hogy a mennyiségi limitet kevesen tartják be Dél-Somogyban, ahol tényleg a megélhetés része az, amit az erdők adnak. A helyiek az év minden szakában találnak valami kereset-kiegészítést, gyűjtik a hullott agancsot, a gyógynövényeket, a fagyöngyöt, az erdei utak mellett a helyiek által csak csetének hívott bodzabogyót, s gyakori látvány a falvakban az úttesten száradni kifektetett csalán is.

– Nézze, milyen gyönyörű rókagombát találtam! – örvendezik a nagyjából háromkilónyi, narancssárga ínyencséget mutatva a somogysárdi Irénke néni, aki akár a Dráváig is leutazik gombaszezonban. – Négyezerért adom majd kilóját, plusz szedtem hét kiló vargányát is, így ez egy jó nap.

A gombaszedés persze elsősorban azoknak éri meg, akik viszonylag közel laknak Kaposvárhoz, a megyeszékhely piacán ugyanis nagy a keletje az erdőkből frissen behozott termésnek. Akik viszont messzebb laknak a várostól, sokkal több munkával kevesebb pénzt tudnak keresni, így nekik különösen zsebbe vágó az erdők időszakos vagy teljes lezárása.

– Ma csak a párom ment el vargányázni – mondja kőkúti háza kerítésének támaszkodva Árvainé Marika. – Rákos vagyok, kezelésre járok, csak minden másod- vagy harmadnapon tudok neki segíteni. pedig kellene a pénz, szinte a semmiből élünk. Fejenként négy-öt kilót tudunk megszedni naponta, jól jön, amit kapunk érte.

Úgy számoljuk, így napi-tíz-húszezer forinttal tudják kiegészíteni a rezsipénzt, de Marika csak legyint: ne a városi árakat nézzük, helyben sokkal kevesebbet kapnak érte.

– Jönnek a felvásárlók, s attól függően, mennyi a napi mennyiség, hét-nyolcszáz forintot fizetnek kilónkét – magyarázza. – Ladról és Kadarkútról is járnak ki a faluba, eső után egy mázsát is elvisznek egyszerre. Hozzájuk pedig jön a kereskedő, s úgy tudom 1200-1500 forintért viszi el tőlük a tisztított vargányát.

A gomba éttermek, szállodák konyhájára vagy a fővárosi piacokra kerül, utóbbiakon 6-7 ezer kilója, de még jobb üzlet Ausztria, ahol 4-7 euró tíz deka belőle. Vagyis egy mázsányi, persze „fekete” fuvarból összejöhet akár egymilliós haszon. A dél-somogyi falvakban élőknek ebből persze csak néhány ezer forint jut, de láthatóan ezt sokkal jobban megbecsülik, mint mások a hétszámjegyű összegeket.

– Ilyenkor szedjük meg a tüzelő árát – állítja Orsósné Ágnes. A középkorú asszony négykilónyi gombát talált kedd délelőtt a megszokott területén, s bár három után már nem mehetne vissza az erdőbe, rizikózik, ugyanis nem akarja otthagyni azt a két-háromezer forintot, amit a második erdei útja hozhat.

– Nem veszik meg? – tukmálja a még földes zsákmányát Kalányos Jánosné. – Úgy hét kiló lehet, odaadom nyolcezerért. Hétért? Hatért? Na, egy ötösért már ajándék…

Az üzlet nem köttetik meg, így meg kell várnia a felvásárlót. Aki általában valamivel dél után szokott a faluba érkezni, így a gombaszedők is hozzá igazítják visszatérésüket az erdőből. De nemcsak Kőkúton, hanem a környező falvakban is. Alsótapazdon az asszonyok a teli szatyrokkal a házak előtt beszélgetnek, s az erdei földes úton feltűnnek a rinyabesenyőiek is. Akiket nem kedvelnek erre felé, hiszen „vendégmunkások”, azaz nem saját erdeikben gyűjtik a gombát, ráadásul, ha ők is itt adják el a leszedett vargányát, a nagyobb mennyiség miatt automatikusan lenyomják a felvásárlói árat. Errefelé ugyanis még a napi négy-ötszáz forint veszteség is sokat számít, hiszen havi szinten az már egy negyed közmunkásbér. Persze a helyiek még így is jobb helyzetben vannak, mint a szomszédos hencseiek, aki jellemzően gyógynövényeznek, ám jelenleg tétlenségre kárhoztatnak.

– Jobb a gomba, de nekünk nem jutott ilyen erdő – tárja szét a kezét egy középkorú asszony. – Marad a hárs, a csete, a fagyöngy, a kamilla, s ilyenkor, ősszel a csipkebogyó és a kökény.

Csak az a baj, hogy ezek felvásárlási ára jellemzően 30-100 forint között mozog. Persze kilónként. Azaz egy egész napos, embert, s pláne derekat próbáló munka is a legjobb esetben három-négyezer forintot hoz.

– De legalább ez megvan – jegyzi meg az alsótapazdi Juliska néni. – A nyugdíjam dupláját összeszedegetem így havonta. Az idén még jó is volt a helyzet, a bodza kilóját néha 120 forintért vitték el. Amikor lecsengett a szezon, s megszámoltam a pénzt, már nem is zavart annyira, hogy lemoshatatlanul fekete a kezem. Még mindig jobb, mintha télen lefagyna.