"Senki sem születik zaklatónak"

Publikálás dátuma
2018.09.13 11:00

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Komolyan venni a tinifilm műfaját – ez ugrott be elsőre Schwechtje Mihály első egészestés nagyjátékfilmjéről. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című darab kegyetlenül hitelesen beszél frusztrációkról és az internetes zaklatásról.
A film első felét nézve azt gondoltam, hogy a pedagógusok lesznek mérgesek, majd jött egy fordulat, mely mindent más nézőpontba helyez és felháborodott szülőket képzeltem magam elé.  Voltak már elővetítések, és szerencsére nem az volt a reakció, hogy bárki is mérges lenne, sokkal inkább az, hogy fontos témákat érintünk és ezt minél több emberhez el kéne juttatni. Valóban van két kényes terület, amit érintünk, de a cél az volt, hogy a mai tinédzserekről készüljön film. Nekiálltam egy kutatásnak, amelynek során interjúkat készítettem fiatalokkal, pszichológusokkal és persze szakirodalmaztam. Van a filmkészítésnek egy intuitív része, amit nagyon nehéz megfejteni, racionálisan megmagyarázni. Tinikről beszélni, a generációk és egymás közötti kommunikációképtelenségről életveszélyes ötletnek tűnik. Minden életveszélyes. Azonban, hadd hangsúlyozzam: színházi rendezőknél mindenki elfogadja, ha mondjuk 2018-ban Shakespeare-t rendeznek, senki nem kéri rajtuk számon, honnan ismerik az adott világot. De a magyar filmrendezőknél mindig mindent meg lehet kérdőjelezni. Nem lehet mindig csak arról forgatni, ami velem történt. Érdekes, Amerikában senki sem háborodik fel azon, ha valaki nemlétező lényekről fogat. Jó, de Magyarországon van egy nagy szerzői filmes hagyomány. Oké, de a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) is szerzői film. Én írtam, én rendeztem és használtam az emlékeimet a saját kamaszlétemből. Különböző szorongásokat például. Mit felel majd azokra a véleményekre, amelyek szerint egy negatív karaktert is empátiával mutat be? Épp az volt a szándékom, hogy picit nézzük meg a történetet a szokott kliséken túl. Ha valaki valamivé válik, annak megvannak az okai, senki sem születik zaklatónak. Az érdekelt, mik azok a keretek, amikor valakit a körülmények azzá teszik. A napi sérelmek, melyek sokaknál leperegnek, másoknál mélyebbre hatolnak. A kutatás során láttam sok tinifilmet, amelyekben szimplán vagy didaktikusan ábrázolják a jót és a gonoszságot. Az élet ennél sokkal összetettebb. A pazar szereplőválasztáson is sok minden múlt… Míg az esetek többségében egy rendezőnek egy jó gyereket kell találnia, nekünk sok jó gyereket kellett. Hosszúra nyúló válogatás volt, ennek ellenére többen a budapesti Vörösmarty Gimnáziumból, illetve a debreceni Ady Gimnáziumból kerültek a filmbe. A tehetségen túl fontosak voltak a fizikai tulajdonságok is. Például Eszter esetében, aki nem egyértelmű szépség, de végül hihető, hogy az osztály vezérhíme számára feltűnik. Illetve arra is szükség volt, hogy nem csak egyféle karaktert tudjanak eljátszani, hanem tudjanak nagyobb érzelmi íveket bejárni. Mennyire volt nehéz a filmben szereplő kutyákkal dolgozni? Dolgoztam már korábban állatokkal, de van saját kutyám is. Azt tanultam meg tőlük, hogy olyan jeleneteket érdemes forgatni, amelyek a kutyából, mint lényből, ösztönös viselkedéséből következnek. Tehát semmi olyan nem írtam bele a forgatókönyvbe, amit a kutyáknak meg kellett volna tanulniuk. Ami a castingot illeti, annyira nem volt pénzünk, hogy a jófogáson lévő hirdetőktől kértünk kölcsön egy almot. A pénztelenség miatt húzódott el a film létrejötte négy évre? Igen, mivel nem támogatott minket a Magyar Nemzeti Filmalap, így sok szívességet kellett kérnem, amelyekre olykor várni is kellett. A világpremier a Montreáli fesztiválon volt. Hogy fogadták? A vetítések utáni beszélgetéseken az udvariassági körökön túl találkoztam valódi élményekkel is. Ami valóban szíven ütött, az egy lány volt, aki azt mondta, hogy azért érezte feszélyezve magát a filmen, mert nagyon sok mindent úgy csinált, mint a főszereplő Péter és kénytelen volt elgondolkoznia magán. A mai napig nincs kitárgyalt kerete annak, hogy mi számít zaklatásnak, különösen az interneten. Hangsúlyozom: itt a kamaszok esetében ráadásul nem kifejlett személyiségekről van szó. Nagyon nyomasztó, ha az ember nem találja a helyét, tombolnak a hormonok. Persze az én korosztályom is követett el biztosan hülyeségeket, ám ma itt van internet, ami nem felejt. És akkor még nem is beszéltünk arról, milyen hatással lesz ránk a virtuális valóság. Fél a jövőtől? Csak abból a szempontból, hogy van egy kétéves gyerekem. Fogalmam sincs, hogy mit kell majd mondanom neki adott esetben. 

Névjegy

Schwechtje Mihály forgatókönyvíró, rendező. Az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt az egyik rendező, korábban számos kisjátékfilmet készített. Legutóbbi rövidfilmje, az Aki bújt, aki nem jelenleg is fut a mozikban.

Vágyak vonzásában

Nagyon sokszor írtam már le: fontos film. Ezt most is el lehet sütni Schwechtje Mihály első egészestés művére is, de ami ennél fontosabb, hogy azt is nyugodt szívvel írom le: átgondolt, érzékeny és húsbavágó alkotás. A történet „duplacsövű”, megismerjük benne Esztert, a kékeslila hajú gimnazista lányt, aki egyedi módon vonzó: szereti a mangákat, az erotikus animéket és mélyen elnyomott rajongással él a jóképű angol tanár, Csaba iránt. Persze, ezzel nem csak ő van így. Miképpen a rejtett érzelmek feléje is irányulnak, kinézi magának Beni, az osztály alfahíme és csak a „kis nyominak” becézett Péter, aki bármikor megszerel egy számítógépet, ám mivel külsejével nem vonzza a lányok tömegét, a saját hormonjaival hadakozik. A nagy ötlete Schwechtjének, hogy azt vizsgálja meg, érzelmi kényszerhelyzetben hogyan válik szörnyeteggé vagy áldozattá. Bár ez a felállás sem egészen pontos, hiszen a karakterei még nem igazán felnőttek, miközben már nem is igazán gyerekek. Tipikus coming of age mozi, gondolhatnánk joggal, jó sok poénnal, az is, csak éppen nem egészen olyan, mint amilyenek Hollywoodból érkeznek. Schwechtje Mihály ugyanis igen nagy teret ad a művében a social médiának, az azon belüli manipulációknak és az ezek miatt kialakult kiszolgáltatott élethelyzeteknek. Meg tudta fogni napunk torz kommunikációját, amikor nem tudunk egy hús-vér ember szemébe nézni, de a névtelenségbe merülve már viszont semmilyen morális szempont nem okoz skrupulust. Hab a tortán: az Eszter alakító Herr Szilvia bombasztikus felfedezés.   

Info

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) Forgalmazza a Vertigo Média

2018.09.13 11:00
Frissítve: 2018.09.13 11:00

Bartók és Bruckner Londonból a Müpában

Publikálás dátuma
2019.01.16 12:30

Fotó: / Posztos János
Sir Simon Rattle új együttesével, a Londoni Szimfonikus Zenekarral érkezett most hozzánk. Nem könnyű műsorral, és nem egyértelmű végeredménnyel.
Szokás híres karmesterek és nagy zenekarok esetében is, hogy turnéikra olyan műsort állítanak össze, amelynek első részében valami nehezebben megfogható, kevésbé népszerű darab szerepel, azután meg jön a hab a tortára, mondjuk az Újvilág szimfónia Dvořáktól. Mindenki megkapja a magáét. Rattle szerencsére jóval nagyobb kaliber annál, hogy ilyesfélével próbálkozott volna. Mindkét alkotás, amit új zenekarával, a Londoni Szimfonikus Zenekarral (LSO) hozott a Müpába, fajsúlyos, nehéz előadni, a hallgatásuk is komoly odafigyelést igényel. Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének már első előadásai – az 1930-as évek második felében – nagy sikert hoztak a zeneszerzőnek.

Rattle és a világ legjobb szimfonikus zenekarai közé sorolt LSO a nagy komponista nagy alkotásának kijáró tisztelettel közelített a Zenéhez. Hallhatólag aprólékosan kidolgoztak minden hangzást, kezdve a kezdet pianissimójától, amelynek sűrű zenei szövetét légiesen tetsző könnyedséggel szólaltatták meg a vonósok, akik odaadó figyelemmel játszottak azután végig az egész mű során. Amire itt szükség is van: a Zene vonós szólamai osztottak, azaz úgy vehetjük, két vonószenekar játszik. Hozzájuk csatlakoznak az ütők és a hárfa, a zongora, a cseleszta. Jó előadást hallottunk, bár a mű érzelmi rétegeibe mindezzel együtt nem tudtak igazán mélyre hatolni a zenészek, előadásuk inkább az elidegenedettség érzetének felkeltésével hatott.
Anton Bruckner az európai zenetörténet egyik legkülönösebb alakja volt, falusi segédtanítóból lett orgonista Linzben, úgy hogy jórészt autodidaktaként tanulta a hangszert. Már harmincon túl volt, amikor úgy határozott, hogy komoly ellenpont tanulmányokat fog folytatni, és bár voltak korai kompozíciói, maga által is jelentősnek gondolt szimfóniáit negyvenéves kora után kezdte komponálni. Az első igazi nagy elismerést, és a közönségsikert csak a Hetedikkel érte el, ez után még Ferenc József is fogadta. Egész emberi lényét mély vallásosság hatotta át, az áhítatos hangvétel, Istennel szembeni alázata hatalmas műveiben is tükröződik. Manapság a nagy hangversenytermekben játszott életművét lényegében kilenc nagyszabású szimfóniája alkotja. Persze a Hetedik előttiek is teljes értékűek.
Bruckner – bár kissé eltér többi szimfóniájának némely külsőségeitől – a Hatodikban is felvonultatja alkotói világának minden jellegzetességét. Dallamai, harmóniái, zenekari megoldásai, ahogyan a hangszereket kezeli, félreismerhetetlenül jelen vannak itt is. A több mint ötvenperces mű, mint minden Bruckner, nehéz feladatot ró zenekarra, karmesterre. A hangok megszólaltatása önmagában erőpróba, ha azonban a karmesternek sikerül elővarázsolnia a bennük rejlő erőt, szenvedélyt, ellágyulást, áhítatot, ünnepi pillanatok részesévé tehet minket.

Rattle, aki Mahler karmesterként és Bruckner-interpretációival is hírnevet szerzett, láthatólag nem olyan megilletődöttséggel állt a zenészek elé, mint az első részben. Szinte érzéketlenül rohant át az első tételen, nem nagyon ügyelve a hangzásbéli nüanszokra, keveset mutatva meg abból a gazdagságból, amit az emberként csodálatosan egyszerű, komponistaként csodálatosan kifinomult Bruckner itt bemutat. Illetve egy valaminek szentelt nagy figyelmet Rattle: a fortissimóknak. De hát ez csak a megoldandó feladat piciny hányadát jelenti egy olyan együttesnek, mint az övé, amely – valljuk meg – még hangzásával sem bűvölt mindig el, néha még kisebb hamisságot, pontatlanságot is bemutatott.
Jobb volt a helyzet a második tételben, az Adagióban, valamint a Scherzóban, a Fináléban már a valódi Brucker is megjelent. De sportnyelven szólva: ez csak az egyenlítéshez volt elég. A győzelemhez, a hallgató végső igazságokról való meggyőzéséhez már nem segített hozzá.

Infó

Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
Bruckner VI. szimfónia
 Londoni Szimfonikus Zenekar, karmester: Sir Simon Rattle
Január 14., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sir Simon Rattle

A világ egyik legünnepeltebb dirigense, 2002-től 2018-ig a Berlini Filharmonikusok első karmestere volt. Ismertségre a 80-as 90-es években tett szert, amikor a Birminghami Városi Szimfonikus Zenekarból világszínvonalú együttest nevelt. Liverpoolban született 1955-ben, tehetsége korán megmutatkozott, 19 évesen már megkapta karmesteri diplomáját. A Londoni Szimfonikus Zenekarnak 2017 óta zenei igazgatója. Vezényel régi hangszeres előadásokat is, de legelismertebb a romantikus, későromantikus repertoár előadójaként.

2019.01.16 12:30
Frissítve: 2019.01.16 12:30

A pártközpont megrendelte, a cenzúra betiltotta

Publikálás dátuma
2019.01.16 11:00

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A pártbizottság megrendel egy szociológiai kutatást, ám az eredmények ismertetését a cenzúra betiltja: jellemző eset a Kádár-korból.
Országonként, régiónként, valamint koronként is különbözők, nem egyértelműen meghatározhatók lehettek-lehetnek az ellenállás formái, legyenek azok kulturálisak, vagy politikaiak – hangzott el a Lehet-e a kultúra ellenzékben? című beszélgetés és a COURAGE könyvbemutatóján. A kutatócsoport három évvel ezelőtt indult projektje a kulturális ellenállást, az ellenkultúrát, a volt szocialista országokban jelen lévő ellenzékiség kulturális örökségét vizsgálta gyűjteményeken keresztül. Az eredményeket két, most megjelent könyvben összegezték, amelyben a tanulmányok a vallási és nemzeti ellenállásokat is bemutatják, a diktatúrák működésmódjának új olvasatát adva. A The Handbook of COURAGE: Cultural Opposition and Its Heritage in Eastern Europe, valamint a Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban (Gyűjtemények története) című köteteket Gyáni Gábor és Rainer M. János ismertette hétfőn este a zsúfolásig megtelt Kelet Kávézóban.

A gyűjteményi vizsgálódás (képzőművészet, zene, irodalom, szamizdat), a rendszerváltás előtti ellenzékiség felkutatása több szempontból is érdekes lehet a hétköznapi embernek. A beszélgetők kiemelték: az ellenállás intenzitása országonként különböző volt, ám ami ellenállásnak minősült az egyik országban, az a másikban nem feltétlenül számított annak. A szürke zóna fogalma is ehhez kapcsolódik, hiszen rendszerről rendszerre is változóban volt, mi számított ellenzékinek. Gyáni Gábor ennek kapcsán Csoóri Sándor költőt említette, aki elkötelezett kommunistából ellenálló személyiséggé alakult az évek során. Míg a Szovjetunióban a szürke zóna megléte egyáltalán nem volt elképzelhető. S ahogy például Magyarországon legitimálták a popzenét, úgy tőlünk délre vagy keletre inkább tiltott volt. A meghívottak elmondták, többnyire a hatalom definiálta a lehetőségeket, amelyek az ellenállás jellegét is meghatározták. Szintén gyakorinak számított, hogy valaki nem tudta, éppen ellenálló. Ennek kapcsán Kovács Éva a Kemény István szociológus nevével fémjelzett cigánykutatást említette. A kutatást a pártbizottság rendelte meg, majd mire elkészült, a cenzúra megakadályozta a megjelenését.

A fennmaradt gyűjtemények gyakran a nem kiemelkedő ellenzéki alkatú, hétköznapi emberektől indultak el. Az ellenállás formái azonban gyakrabban jelentek meg az urbánus, tanult rétegek körében – hangsúlyozták a résztvevők. A téma a megélt tapasztalatok és emlékek, a kíváncsiság, vagy az ellenzékiség aktualitása miatt láthatóan rengeteg embert érdekelt, voltak akik végigállták a másfél órás beszélgetést. A közönség soraiban is akadtak felszólalók igazán meghökkentő történetekkel: egy úr például elmesélte, hogyan vitték el 1977-ben a hírhedt fekete Volgában őt és barátját (történetesen Csoóri Sándor fiát), mert nem megfelelő öltözetben – farmernadrágban – szeretettek volna bemenni egy étterembe.
2019.01.16 11:00
Frissítve: 2019.01.16 11:00