Kisebbségben

Önmagát csapja be a kormány, amikor azt hajtogatja, hogy a Sargentini-jelentés "bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja Magyarország ellen". Most még kicsit vergődik, csapkod a farkával, mint a fába szorult toportyánféreg, jogászkodik, ami idehaza általában be szokott válni, aztán majd rájön, hogy tényleg milyen nagy a baj: alulmaradt. Kiderült, hogy az európai képviselők döntő többsége másként vélekedik a világról. Esetükben is politikusokról van szó, akiknek jövő májusban a választók elé kell állniuk, így nagyon is valószínű, hogy a szavazási eredmény mögött az európai polgárok véleményét látjuk.

A magyar miniszterelnök európai többségben reménykedett, ehelyett azonban kiderült, hogy az általa képviselt eszmerendszer kisebbségben van. (Egyébként Magyarországon sem nyerte el a választók többségének támogatását, csak 49,3 százalékét, de ez lassan már szóra sem érdemes.) Orbánt a strasbourgi vitában legvehemensebben olyan képviselők védték, akikkel tisztességes ember nem szívesen készít közös szelfit: UKIP-es britek, AfD-s németek, le penista franciák. A sokszínű - középjobb, középbal, liberális és zöld - többség által közösen a perifériára szorított szélsőjobboldaliak. Vannak, akik a politikai korrektség sutba dobását sürgető felszólításokra hallgatva úgy hívják őket: prefasiszták, akiktől meg kell védeni Európát.

A politikai karrierje kezdetén saját bevallása szerint a szociálliberalizmustól elindult Orbán útja a Soros-ösztöndíjon, a liberalizmuson és a kereszténydemokrácián át végül a civilizált politikusok klubjából kizártak közé érkezett. Kár érte, három évtizeddel ezelőtt úgy tűnt, hogy ennél sokkal többre hivatott. Az elmúlt két kormányzati ciklusban azonban végképp leszokott a demokráciában elkerülhetetlen vitákról, kipróbálta és megszerette a diktátum ízét. Most is diktálni próbált, ám az európai többség visszautasította a követelését. Továbbra sem valószínű, hogy az EU végül megfosztja majd szavazati jogától a magyar kormányt, az viszont bizonyos, hogy nem fogadja el a rákényszeríteni kívánt játékszabályokat, nem hajlandó lemondani demokratikus elveiről és liberális gyökereiről. Európa keresztény hagyományai ugyanis csak a felvilágosodás hármas jelszavával - szabadság, egyenlőség, testvériség - együtt értelmezhetőek.

Lehet, hogy Orbánnak a saját győzelmei szálltak a fejébe. Az is, hogy Trumpé bátorította szembefordulásra szinte egész Európával. Mindenesetre elszámította magát. Hosszú idő után először rosszul mérte fel az erőviszonyokat.

Kiplingtől tudjuk, hogy a farkasok vezére addig örvend osztatlant tekintélynek, amíg sikeres vadászatokra tudja vezetni a falkát. Elég párszor elvétenie az ugrást, és felüti a fejét a lázadás. Orbán még nem tart itt. De már nem is tűnik tévedhetetlennek. Nem világos, hogy többséghez szokott népe követi-e a kisebbségbe. Az se, hogy ő maga meg tud-e barátkozni a kisebbségi szereppel vagy folytatja szélmalomharcát az általa látni vélt Európa ellen. Akár így, akár úgy, csak Magyarországot ne rántsa magával a mélybe!