Újságírók arccal és névvel

Kósa Andrásnak, e lap újságírójának Orbán Viktor, a káosz embere címmel idén megjelent könyvének nemcsak tartalmi és narratív sűrűsége tűnhet fel az olvasóknak, hanem az abban – leginkább ellenzéki beállítottságú – nyilatkozók névtelensége is. Ez utóbbi a kötet értékéből semmit sem von le, ugyanakkor, aki egy kicsit is követi az utóbbi években az Orbánról szóló nyilatkozatok, értelmezések és történetek sokaságát, annak nem okoz gondot beazonosítani egy-egy megszólaló mögött a (korábbi) ellenzéki politikust, az egyetemi tanárt, közéletileg már kevéssé aktív tekintély. A teljességhez hozzátartozik, hogy voltak interjúalanyok, akik névvel is vállalták volna, de a névtelenségek mellett a szerző - helyesen így már - nem tartotta célszerűnek "nevesíteni" őket. Számomra zavarba ejtő volt e névtelenség, már csak azért is, mert a könyv szándékának megfelelően a hozzászólások bár tartalmi értékkel bírnak egy politikai portré és gondolkodás megrajzolásához, ugyanakkor többszöri elolvasás után sem találunk lényegében egyikben sem olyan állítást vagy mondatot, ami alapján az illetőnek ezt névvel nem lehetett volna vállalnia. Ez alól a néhány kormányzóoldalhoz tartozó képezhet kivételt, nem meglepő a csendjük, megértésem az embernek szól, nem a politikusnak. Adódik a kérdés, hogy egykori egyetemi tanárok, korábbi és mai ellenzéki országgyűlési képviselők vagy vélemény-referencia személyek miért nem vállalják nevükkel azokat a gondolatokat, amelyeket egyébként is tehetnének – kockázatmentes mondatokról beszélünk ugyanis -, különösen úgy, hogy a nyilvánosság különböző tereiben egyébként is megteszik azt. Hangos gondolkodásom természetesen nem számonkérés akar lenni, mégis okkal érezheti bárki úgy – sőt ezen érzés szubjektív mivolta önmagában is legitimálhatja az ilyen beszélőhelyzetet –, hogy oka van annak, hogy névvel inkább nem vállalja. Csakhogy jelen esetben is olyan megszólalókat lehet „felfedezni”, akiknek a többsége társadalmi pozíciója, gazdasági-, politikai- vagy kulturális tőkéje miatt (némi) védettséggel (azért) bír, vagy nem éppen rezsimdöntő súlya van.  Az ilyen kockázatmentes megszólalások névtelenségéből fakadó kérdőjelek után eszünkbe juthatnak mindazok az újságírók, akik névvel teszik ki a pontot vagy felkiáltójelet mondataik végére. A kormánykritikus nyilvánosság igazi referenciái ebben az értelemben mindenképpen ők: névvel jelennek meg oknyomozó írások; szerzők névvel jelentetik meg korrupciót feltáró munkáikat; a mai napig kérnek ki adatokat, egyszerűbben szólva, a bőrüket is viszik a vásárra. A hatalom sem azért szüntette meg ugyanis a Népszabadságot, mert abban „kemény” Orbán-ellenes véleménycikkek jelentek meg, hanem mert kemény tények, amelyek aztán bejárták a teljes NER-en kívüli nyilvánosságot. A Népszabadság e téren nem volt egyedül, minden további – online vagy offline – egyszerűbben szólva, ellenzéki médium hozott ügyeket, kisebbet, nagyot és nagyobbakat. S amikor például munkatársaik arccal kérdeznek kormánypárti politikusokat – akár a parlamenti folyóson, akár Kötcsén –, akkor azzal is kockáztatnak. Maga a kérdezés (már ha van arra lehetőség) veszélyzóna lehet, főleg ha az érintett politikus a válaszadás során hibázik. Ilyen esetben szinte biztosak lehetünk abban, hogy a kérdező újságírót és arcát sem felejtik. S amíg ilyen helyzetben – és olyan előzményekkel és jelennel, mint ami a hazai médiastruktúrát jellemzi –, amelyben nem csak az újságírói hivatást ütik, ahol érik, hanem egzisztenciák (így múltak, jelenek, jövők) kérdéséről sem az adott egyén, hanem a hatalom („piac” - persze) dönthet, akkor az egyik oldalról elismerés kell illesse a névvel írókat. A másik oldalról – bár ez nyilván személyes észrevétel, de ez egy véleményírás, mi más lenne –, számomra ilyenkor a (konvertálható) tőkével bírók névtelensége saját szerepük eltúlzása. Ennek a hatalomnak ugyanis nem a vélemény, hanem a tények (meg)írói az ellenfelei. Nem azok, akik Orbán meggazdagodásáról véleményt mondanak, hanem azok akik ennek módját (névvel) kiderítik. Nyilván – és ezt nem bántó módon írom – mindenki szeretne egy kicsit mártír lenni. De lássuk be, hogy azok alapvetően (nem) mi vagyunk, hanem akiknek a kontrollszerepe olyan erős is lehet, hogy holnap(után) arccal végzett tény- és/vagy igazságkutatásuknak egzisztenciális ára lesz. Nem szorul rá az újságírói szakma a „több tisztelet” jeligére, de mint a fenti könyv számos megszólalója bizonyítja névtelenségével, ők még nem nagyon értik ilyen nyolc év után sem, hogy nem ők vannak a célkeresztben, nem ők az ellenfelek. Nem ők lesznek a következők, akiket szimbolikus értelemben „visznek”. Már csak azért sem, mert nincsenek is fent azon a pályán, amelyen a mérkőzés folyik, amikor pedig előjönnek játszani, névtelenül állítanak olyat, amitől a politikai küzdelmek távolról sem dőlnek el. Szerepigazítás kellene? E sorok szerzője nem rendelkezhet arról, hogy kinek, mi lenne a megfelelő szerep, annyit viszont megállapíthat: név nélkül kockázatmenteset írni közéleti tetszelgés. Se nem drága, se nem olcsó mulatság, éppen ezért mulatozás közben tisztességes lenne egyet azokra is „koccintani”, akik valóban nem tudják arccal és névvel vállalni, vagy azokra, akik ennek ellenére is így járnak el.  A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet vezetője.
2018.09.14 07:05
Frissítve: 2018.09.14 09:39

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05