A napokban egy Mester utcai, kilencedik kerületi albérletbe költöztem, és a kaució átadása előtt egy órával átsétáltam a közeli Gát utca 3. szám alá, ahol József Attila 1905. április 11-én megszületett – elvégre a hétköznapi, jelentéktelen eseményeknek, mint egy lakás szimpla kibérlése, igen jót tesz, ha ritualizálom őket.
Megnéztem a költő szülőházában működő emlékhelyet, amely modern, szép és tiszta, akár egy kései JA-strófa. Ennek a beilleszkedési zavarokkal küszködő, infantilis és kibírhatatlan embernek – aki a Gát utcában volt kénytelen az egyik legzseniálisabb magyar költőként megszületni – mindig elszomorít az elképzelt sorsa, de azért fölnevettem, mikor az egyik fali vitrinben a töltőceruzája mellett megláttam a pénztárcáját. Barna bőrből készült, színes fonállal varrott, díszes darab. S hát, azt kell mondjam, hogy tényleg lapos az a pénztárca. Olyan lapos, mint amilyen annak idején volt.
De milyen lapos lenne ma is!
József Attilának ma sem volna munkája, nem volna pénze, nem volna kenyere. Marxista elvei és rövid ideig tartó kommunista párttagsága miatt nem akadna állami intézmény, amely József Attilát ma alkalmazni merné. Nem engednék egyetemen előadni. Nem volna nagy példányszámú lap, amely meg akarná fizetni. Ma sem találna baloldali pártot, amelyre nyugodt lelkiismerettel szavazhatna. Ha beleártaná magát a politikai és szociális elnyomást gyakorló gazdagok kizárólagos magánügyeibe – amelyeket mi, idealisták, tévesen még mindig közügyeknek hívunk –, akkor éppen olyan primitív hajsza indulna ellene, mint a pár éve gyalázatosan megtámadott filozófusok ellen. Az volna József Attila bűne ma is, mint mindenkié, aki nem óhajtja, hogy ez a saját magát kereszténynek hazudó kurzus hordozza őt a lopott pénztől piszkos tenyerén. Az volna a bűne, hogy nem a latrokkal tart, hanem ellenük.
Az első szabadon választott, konzervatív kormány idején egy kormánypárti politikus a rendszerváltás hevületében azt indítványozta, hogy tüntessék el József Attilát a tankönyvekből. Akkoriban ezen sokat nevettünk, ami, bevallom, meggondolatlanság volt. De nem tudhattuk előre, hogy milyen csúnyán végzi majd az új, magyar köztársaság. Talán intő jel lehetett volna, hogy az új, magyar köztársaságot egy Szűrös Mátyás kiáltotta ki, és nem az akkori ellenzék valamelyik jeles alakja. Akkoriban még nem sejtettük, hogy ebből a kikiáltásból egyszer még tömeges jajszó lesz. S azt sem, hogy milyen gyorsan eltűnik a politikai szótárunkból ez a kifejezés: jeles alak. A közélet jeles alakja, haha. Szóval amikor József Attilát az új hatalom száműzni akarta, mi beleröhögtünk az új hatalom képébe, ami, még egyszer mondom, meggondolatlanság volt, méghozzá a teljes magyar néppel szemben elkövetett meggondolatlanság, mert nem vettük észre, hogy az ölünkbe hullott, és nem kiharcolt szabadság pár év leforgása alatt milliókat taszít a nyomor küszöbére.
Álltam József Attila lapos pénztárcája előtt, arra gondoltam, hogy ma is ugyanolyan reménytelenül – "lassan, tünődve" – nézné a szomorú síkot, mint annak idején, és összefacsarodott a szívem. Milyen hevességgel gyalázná ma a kormányzati propaganda-handabanda! Alighanem őt is bigott kommunistának nevezné a politikai és szociális elnyomást gyakorló maffiaállam családfőjének – akit tévesen még mindig kormányfőnek hívunk – bornírt szóvivője. Támadnák, de olvasni ma sem olvasnák. Így szokott lenni. Azok olvasnák, akik az irodalomba és a tudományba menekülnek, hogy élesebben és pontosabban lássák azt a nyomorgó és igazságtalan országot, ahol élünk – és ahol a fülsiketítően dübörgő kormányzati propaganda-handabanda zajgép éppen ott a legeredményesebb, ahol a legnagyobb a nyomor és az igazságtalanság.
Hol is másutt?
Hiszen ez itt a felvilágosodás utáni XXI. század, és a korszerűen elhomályosult rezsim már nem gyilkol, hanem úgy kivéreztet, hogy észre sem veszed. Az a cél, hogy ne tudj ellenállni – ezt értettük korábban haladásnak. A XXI. században lehetsz jobboldali és baloldali is, egyre megy, csak ne vedd komolyan az eszmét és ne döntsd az áldott tőkét, minden boldogság forrását. Észre ne vedd, hogy a pénzt nem te használod, hanem a pénz használ téged.
Nem, nem lehet a hatalomnak gátat vetni, még akkor sem, ha jelképesen éppen a Gát utcába születsz. Legfeljebb belehalsz. Pedig milyen szép is volna új mozgalmat alapítani Gát Utcai Dolgozók (GUD) néven, és hülye módra nekimenni mindennek, ami van. Nem lenne semmi értelme. De hát annak sincs semmi értelme, ami van. Nem lenne semmi célja. De hát annak sincs semmi célja, ami van. Oka lenne csak egyedül. A rendszer maga, amely nagylelkű és engedékeny veled: a velejéig demokratikusan tűri, hogy belehalj.
De ha véletlenül mégis egy Gát utcai csapat harcolná ki a szabadságot, arra kellene vigyázni csak, hogy a leendő új köztársaságot majdan ne a távozó hatalom szimbolikus alakja kiáltsa ki. Ne egy Semjén Zsolt, ne is egy Németh Szilárd, hanem az ellenzék, a majdani közélet egyik jeles alakja. Remélem, hogy azért már megszületett valahol.
