Előfizetés

Komfortos rettegés

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2018.09.15. 16:00

Fotó: CSIZMADIA BENDEGÚZ
Sokszor elhangzik az a kifejezés, hogy legendás színészosztály. Lehet, hogy kicsit már túl sűrűn is. Ebben a környezetben született Ujvári Csaba Osztálytalálkozó című dokumentumfilmje, amit a hírek szerint hamarosan műsorra tűz majd az egyik országos kereskedelmi televízió. Halottam már a legendás jelzőt Máté Gábor egyik osztályáról, vagy éppen Horvai István és Kapás Dezső valamelyik színész osztályáról. Ujvári Csaba, aki jelenleg vágóként keresi a kenyerét 1995-ben végzett Horvai és Kapás osztályában. Tizenegy osztálytársával együtt. Ebbe a csapatba járt és végzett is Anger Zsolt, Fekete Ernő (Tibor), Gregor Bernadett, Hajdu Steve, Kamarás Iván, Keszég László, Kéri Kitty, Marozsán Erika, Német Mónika, Schell Judit és Széles Tamás. Ujvári Csaba kivételével valamennyiük a pályán maradt. Az ötlet jó, újra összejönni, visszaemlékezni a főiskolás időkre, a sok együtt töltött órára, napra, hónapra, a négy évre. Az összezártságra, vagy ahogy a filmben is elhangzik, a komfortos rettegésre. Ha valaki bekerül ugyanis a színművészetire egy kis túlzással, ráborul az ég. Rengeteg feladatot kap, ki kell tárulkoznia, meg kell szabadulnia a gátlásaitól. Nem kis stressz. Nem is bírja mindenki, ebbe az osztályba húsz növendéket vettek fel, nyolcan kihullottak a rostán. Szóba kerülnek emlékezetes vizsga előadások, tanárok, az osztályfőnökök mellett rendező tanárok, Máté Gábor, Sinkó László, Benedek Miklós. A film legfőbb erénye a vágás. Sok elkapott jó ritmusú félmondat, mosoly, grimasz, összenevetés. Mindez sokszor kirepít a belterjességből. Magával visz, még akkor is, ha több történet nem kibontott, a sztorik egy része ismétlődik. Mégis szerethető. A színházról szól, a megunhatatlan szenvedélyről. Egy osztályról. Egy közösségről. Arról, amikor még mindenki meg szeretné váltani a világot. Hogy aztán szembetalálkozzon a valósággal. Minden esetre az Osztálytalálkozó ötven perce visszarepít a kilencvenes évekbe, a rendszerváltás utáni időkbe. Egy félelemmel és mámorral teli szigetre, ahol csak a színház a fontos.  

Változatok egy zászlótémára

Szurcsik József alkotása az ötvenes évek ünnepelt szobrászának művével párhuzamba állítva jelenik meg a Magyar Nemzeti Galéria kiállítási projektjének részeként.
Két látszólag teljesen különböző szobor áll a Magyar Nemzeti Galéria kiállítótereihez vezető lépcső két oldalán. Ötven év és megannyi művészeti törekvés választja el Mikus Sándor Zászlóvivő és Szurcsik József Zászló III. című alkotását. A megjelenített motívum, és az Élő gyűjtemény: Múzeumi szobrok – Kortárs reflexiók című kiállítási projekt koncepciója azonban köteléket képez e két szobor között – bár Szurcsik saját műve kapcsán a megnyitó beszélgetésen megjegyezte kevésbé szobornak, mint inkább térbeli acél-grafikának tekinti azt. A múzeum raktárában található gyűjtemény négyezer művet őriz magában, köztük számos olyan darabbal, amely kiállításra érdemes lehet, csak a megfelelő kontextust kell hozzájuk megtalálni – hangsúlyozta Szeifert Judit, művészettörténész, a projekt kurátora a nyolcadik kiállítás megnyitóján. Az ötlet alapja, hogy tíz kortárs művész válogatása alapján mutassanak be egy-egy művet, sorrendben közülük a nyolcadik az elsősorban festőművészként ismert Szurcsik József: műve és az általa választott Mikus szobor október elejéig látható, a kilencedik kiállítás kezdetéig.
Az 1958-ban készült Zászlóvivő című Mikus-szobor a kötelezővé vált hurráoptimizmust tükrözi
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A konkrét mű esetében Szurcsik kiemelte, a zászló mint motívum különösen fontos volt számára a választás során. Nem csupán a zászlóvivő szorítása, s a zászló könnyed anyagának ellentéte miatt, hanem az ahhoz kapcsolódó szimbolika okán is: „Abban a korban szocializálódtam, amikor a május elsejei ünnepélyeknek nagy társadalmi támogatottságuk volt, és ezeken a felvonulásokon a lobogók, a zászlók fantasztikus mennyiségben, és pompázatos lobogással kísérték a nagy felvonulásokat” – emlékezett vissza a művész, hozzátéve, ez gyerekként varázslatos volt számára. S most is foglalkoztatja, hogyan működik az effajta színház, milyen motívumokat, díszleteket használ egyes politikai célok érdekében. Szurcsik művészetében kiemelt szerepet kap az idő, s a művészet történetével való foglalkozás – mutatott rá Szeifert Judit. Mire a művész hozzátette, a raktári válogatásnál is ez a kérdés foglalkoztatta: miként tud párhuzamba kerülni egy XXI. századi mű a XX. század közepén készült alkotással. Arra is rámutatott, Mikus a történelem egy politikailag terhelt időszakában alkotott meglehetősen kiemelt pozícióban: talán kevesen tudják, de ő készítette a Sztálin szobrot. - Ő volt a Rákosi korszak udvari szobrásza – tette hozzá a művészettörténész is. Szurcsik szerint ebben elsősorban az az érdekes, miként vált azzá: munkás környezetből érkezett a szakmába, és a munkásosztály felemelkedését tűzte ki célul – részletezte, hangsúlyozva, amikor a szobrászra gondol, nem csak a politikai szobrász jelenik meg előtte. Érdekes találja, miként értékelünk bizonyos művészeti irányokat a XXI. század során: képesek-e hatni a korábban készült művek korunkra, s hogyan kerülnek az egykor ünnepelt művész alkotásai a raktárba.

"Ma éjszaka mindannyian öngyilkosok akarnak lenni - bármi áron”

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2018.09.15. 14:00
A Game Over Club komikus és drámai is lesz egyben – Reviczky Gábor és Thuróczy Szabolcs
Fotó: Vajda József / Népszava
Független filmként forog Géczy Dávid első egész estés műve a Game Over Club. A film mögött magánemberek állnak, miután a rendező kétszer is hiába próbálkozott az Inkubátor program keretében és a Filmalapnál.
A kezdeti időkben sokat kritizált egyablakos filmfinanszírozási rendszer egyik nem várt hozadéka, hogy immár Magyarországon is értelmezhető a független film fogalma. Születtek olyan minőségi alkotások, melyek az állami pénzosztó szerv, a Magyar Nemzeti Filmalap nem tartott elég érdekesnek, vagy az alkotók nem is pályáztak tartva a bürökrációtól. Ilyen volt például Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című drámája vagy a éppen a mozikban most futó Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című, Schwechtje Mihály rendezte húsbavágó tinimozi. A mostani hetekben is több független produkció forog. A reklámfilmjeiről ismert Géczy Dávid négy kisfilm után úgy érezte, itt az idő, hogy leforgassa első egészestés művét, a Game Over Clubot. A film mögött magánemberek állnak, miután a rendező kétszer is hiába próbálkozott az Inkubátor program keretében és a Filmalapnál nyolc könyvvel, úgy érezte ez az utolsó utáni pillanat már arra, hogy leforgasson egy egészestés művet. Most pedig boldog, hogy lehetősége nyílt rá. A Game Over Klub szinopszisa magáért beszél: „Egy szálloda. Egy éjszaka. És néhány furcsa ember. A török gyrosos, a randifüggő kozmetikus, a sikkasztó futballedző, a diákjába szerelmes magyartanár, a nyugdíjazott taxisofőr és az életunt rendőr. S hogy mi a közös bennük? Hogy ma éjszaka mindannyian öngyilkosok akarnak lenni. Bármi áron.” Azt, kell, hogy mondjam, nagy kíváncsisággal mentem az épp szétbombázott Rácz fürdőbe, hogy meglátogassam a stábot a forgatási munkálataik közben. A főbb szerepeket egyébként Kamarás Iván, Szabó Győző, Nagypál Gábor, Thuróczy Szabolcs, Földes Eszter, Reviczky Gábor és Végh Péter alakítja. Én Thuróczy Szabolcsot választottam egy rövid beszélgetésre, mert szemmel láthatóan ő tűnt a legközelebb a halál állapotához, miután kockás ingje teljesen szakadt volt és jókora vérfoltok díszítették. 
Kálloy Molnár Péter a film egyik karakterszerepében
Fotó: Vajda József / Népszava
- A Game Over Klub komikus és drámai is lesz egyben, ha csak az egyik műfajra koncentrálna, akkor az olyan lenne, mint az alkoholmentes sör – mondta mosolyogva a színész. Hangsúlyozva, hogy azért is vállalta a szerepet mert szereti az újfajta kihívásokat, melyek izgalomforrásként is szolgálnak – a halállal tréfálni meg igencsak felpezsdíti az embert. a karakteréről annyit árul el, hogy egy ötvenes férfi, aki megszédül a „fiataloktól”. Bacsó Pétert idézi már Géczy Dávid rendező: „nem mindig neked kell, hogy eszedbe jusson zseniális ötlet, elég, ha vannak barátaid.” Egyik közös filmes beszélgetés során hallotta a rendező a sztorit, hogy öngyilkosok találkoznak egy hotelben. a mesélő thrillerre gondolt, ő meg vígjátékra. Aztán pihentette egy évig az ötletet, egészen addig, míg eldöntötte: nem csak komédia, hanem a dráma is lesz egyben és minden karaktert valamilyen szinten ismernie kell. Nyilván ilyen esetekben az ember megideologizálja, hogy vajon Magyarország miért a második (Izland után) az öngyilkossági toplistán. A kérdés: segítünk-e azzal az embereknek, ha meg mutatjuk, hogy lehet és érdemes magunkon nevetni. Ahogy Géczy fogalmaz: Karinthy és Örkény nem tévedett. Hozzátéve. azokat a filmeket szereti, amiken nevet, majd elszégyelli magát az ember emiatt a következő pillanatban. Ez igaz a Tarantino vagy akár a Coen testvérek filmjeire, de akár még Woody Allen-re is, akik sikeresen érzik mi az a a határ, ami után valami átmegy morbidba vagy abszurdba. Így a Game Over Club is ezt igyekszik meglépni, mikrorealista karakterekkel, de az események, melyekbe belekeverednek az éjszaka során totálisan szürreális. Adódik hát a pofátlan újságírói kérdés: mennyire önéletrajzi ez a mű? Gondolt-e valaha a rendező öngyilkosságra? Géczy Dávid mosolyogva vég vissza, hogy rengeteg saját története van, de ő maga még nem került olyan szituációba, hogy öngyilkos legyen. De a közvetlen környezetében volt olyan. aki véget vetett az életének és sokat gondolkodott ezen. Ebben az időszakban készítette Lukáts Andorral a főszerepben A győztes című kisfilmjét, mely a klasszikus midlife crisis kérdésfelvetés volt. A most harminchét éves rendező most már az a gondolat is foglalkoztatja, hogy ennyi idősen – bár, még fiatalnak mondható – mi történik akkor, ha a karrierje megbicsaklik, vagy egy rossz házasságba kerül be. A Game Over klubban a Földes Eszter figurája például épp hasonló. Keresi a szerelmet, amiben már nem is hisz. Haláli helyzet.