Előfizetés

Műteni kellett a vb-selejtezőre készülő kosarasok csapatkapitányát

MTI
Publikálás dátuma
2018.09.16. 13:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Vakbélműtét miatt elveszítette csapatkapitányát, Keller Ákost a hétfői világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott.
A magyar szövetség közleménye szerint a center szombaton délelőtt lett rosszul, erős alhasi fájdalmakra panaszkodott. A debreceni egyetemi klinikán gyorsan megvizsgálták, és kiderült, begyulladt a vakbele.
Az orvosi konzílium az azonnali műtét mellett döntött, amit szombaton éjszaka el is végeztek.

Keller a helyzethez képest jól érzi magát, várhatóan néhány napig kórházban kell maradnia. A további rehabilitációja, valamint újbóli pályára lépése a gyógyulás ütemének függvénye.
A magyar férfiválogatott pénteken nagy bravúrral 74-59-re győzött Hollandia vendégeként, hétfőn 18 órakor pedig Olaszországgal játszik Debrecenben.
A selejtező második szakaszában, a J csoportban Horvátország szerepel még. A jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra a legjobb három válogatott jut ki a kvartettből.
A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
  • szeptember 17., hétfő: Magyarország-Olaszország, Debrecen 18.00
  • november 29., csütörtök: Horvátország-Magyarország
  • december 2., vasárnap: Magyarország-Hollandia
  • február 22., péntek: Olaszország-Magyarország
  • február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország
Az állás: 1. Litvánia 14 pont, 2. Olaszország 12, 3. MAGYARORSZÁG 11, 4. Horvátország 10 (514-503), 5. Lengyelország 10 (518-511), 6. Hollandia 10 (493-490)

Szigetvári Mercédesz junior Európa-bajnok lett

MTI
Publikálás dátuma
2018.09.16. 13:10
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Szigetvári Mercédesz aranyérmet nyert a nők +78 kilogrammos súlycsoportjában a szófiai junior cselgáncs Európa-bajnokságon.
A judoinfo.hu szakportál beszámolója szerint a Mogyi-Bajai JC nehézsúlyú versenyzője sorrendben izraeli, horvát, török, a döntőben pedig német ellenfelével szemben aratott egyaránt ippon értékű győzelmet. A mezőnyt 18 induló alkotta. A magyar cselgáncsozók korábban húsz alkalommal nyertek Európa-bajnoki aranyérmet ebben a korosztályban: a sort 1977-ben Ozsvár András nyitotta Berlinben, a legutóbbi pedig Pupp Réka volt három évvel ezelőtt Oberwartban. A bolgár fővárosban bronzérmes lett a férfiak 90 kilogrammos kategóriájában Tóth Apor, a nők 78 kilós súlycsoportjában pedig Tóth Fanni. 

Megdőlt a maratonfutás világrekordja

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.16. 12:07

Fotó: JOHN MACDOUGALL / AFP
A kenyai olimpiai bajnok Eliud Kipchoge, akit sokan a modern kor legnagyobb maratonfutójának tartanak, Berlinben érte el a szenzációs eredményt.
Az Euronews beszámolója szerint több mint egy percet faragott le a korábbi legjobb időből, az elmúlt ötven évben senkinek nem sikerült ennyit javítania. A harminchárom éves atléta évek óta üldözte Dennis Kimetto eredményét, ami szintén Berlinben született. A maratonfutás legjobb ideje mától 2 óra 1 perc és 39 másodperc.