„Kettészakadt országban élünk”

Publikálás dátuma
2018.09.19 11:00

Fotó: Galyas Gyula
A női düh a kiindulópontja A megmentő című előadásnak. A Feuer Yvette vezette társulat hátrányos helyzetű településeken is játszik.
A társulat előadásaiban személyes történeteken keresztül mutatnak be társadalmi összefüggéseket. Hogyan zajlik ez a Megmentőben? Két lánytestvérről szól, akiknek közösek a gyökereik és hasonló a gyerekkoruk. Elszakadnak egymástól, újra találkoznak, de addigra már nagyon másmilyenekké váltak. Visszatekintenek a múltjukra és próbálják megérteni, hogy mi történt velük. Ebben egyrészt benne van, hogy én magam próbálom kiszálazni a múltamat, megérteni a családomat, a gyökereimet, és az is, hogy milyen momentumokból, hatásokból, kapcsolatokból tevődik össze az, amit identitásnak hívunk. Négy, három különböző országban élő nő alkotja az előadást. A színésztársam Alida Bevk, szlován-magyar színésznő, az író Kincses Réka Berlinben élő erdélyi magyar, a rendező Szabó Veronika és én pedig itt élünk. Óhatatlanul megjelenik az is, hogy az eredeti identitásunkat, közegünket hogyan visszük magunkkal és hogyan élünk vele egy másik térben. A tőlünk különböző emberek elfogadása és megszeretése társadalmi összefüggésekben is érdekelt. Egyrészt folyamatosan azt olvasom, hogy a keresztény Európa félti a kereszténységét a menekültek áradatától, másrészt tapasztalom, hogy az attól való félelem, hogy mi lesz a mi eddig megszokott világunkkal, nagyon áthatja a közgondolkodást, és az egyén gondolkodását is.    Most a nők vannak terítéken. Az előadásban nagyon jelentős szerepet kap a női düh. Hétköznapi történet arról, hogy hogyan folytatjuk anyánk mintáját, viszonyulását az apánkhoz, világlátását, véleményét a férfiakról, a női szerepről. És arról, hogy hogyan visszük tovább a sérelmeket, a tramuákat, a képzeteket és fordítjuk meg, vagy projektáljuk ezeket a saját kapcsolatainkba.    Mennyire érzi egyenrangúnak magát a magyar társadalomban nőként? A közvetlen szakmai közegemben semmilyen hátrányát nem érzem annak, hogy nő vagyok. Nálunk a független létből is következik, hogy egy embernek több dolgot is kell csinálnia, mindenki beleteszi a saját alkotói elképzelését az előadásokba, ezért is kevésbé hierarchikusak a viszonyok. A független színház ugyanakkor egy szűk közeg még a magyar színházon belül is. A kőszínházakban már mást is lehet tapasztalni, sokkal erőteljesebb lehet az alá- és fölérendeltség. Magyarországon az egész társadalmi berendezkedés hierarchikus és férfiközpontú.  A Láthatáron Csoport Bohócok a Láthatáron Csoportként még járta az országot, hátrányos helyzetű településeket. Bár profilt váltottunk, mert egyre több a felnőtt előadásunk, továbbra is rendszeresen játszunk színházi nevelési előadásokat és tartunk drámapedagógiai foglalkozásokat Magyarország szegényebb vidékein, hátrányos helyzetű fiataloknak és gyerekeknek.  
Évek óta járnak vissza ugyanazokba az iskolákba. Mit tapasztal, hogyan változott a helyzet az elmúlt években? Tragikus döntés volt 16 éves korra leszállítani a tankötelezettséget. Játszottunk egy nagyon-nagyon szegény gyerekeket összegyűjtő iskolában, ahol arról panaszkodtak a tanárok, hogy 10-12 gyerek már otthagyta az iskolát. Hiába nyújtanak szakképesítést, az, hogy egy gyerek el tud menni köz- vagy idénymunkára sokkal vonzóbb számára, mert azonnali pénzt jelent. Gyorsabbat, mint elvégezni az iskolát, szakmát szerezni, amivel majd valahol valamikor el lehet helyezkedni. A pillanatnyi túlélést segíti ez a rendszer egy igen szorult élethelyzetben, de semmiképpen sem azt, hogy bármilyen perspektívája legyen egy 15 éves gyereknek. Civilként is támogatok családokat. Ismerek egy kislányt, aki nem tudta elvégezni az általános iskolát. Összejött egy fiúval, elköltöztek egy másik városba, albérletet fizetnek, közmunkából élnek. A lány szeretné befejezni az iskolát, de nem tudja kifizetni a buszt, amivel el tudna menni oda. A közlekedés nagyon fontos vidéken, iszonyatos az immobilitás.    A drámapedagógia nem a budapesti értelmiségi „segítettem, kipipáltam”, valójában haszontalan megoldása? Arról beszél, hogy amikor elviszünk egy darabot, nem mondják-e azt, hogy mi a tökömnek jöttök ezzel, én éhes vagyok? Persze, hogy van ilyen, ez teljesen érthető. De az interaktív előadásokat élvezik a gyerekek, érzékelik, hogy a színház az ő problémáikról szól, önmagukat ismerik fel benne. Legtöbbjük még sosem jutott el színházba, így találkozik vele. Nagyon fontos, hogy az iskola hogyan szervezi meg az előadás időpontját. Mert a gyerekeknek haza kell érniük, délután el kell még menniük tápszerért a bátyjuk gyerekének, fát kell szerezniük, vigyázniuk kell a kistestvérükre. Egy ottani középiskolás élete nem olyan elemekből tevődik össze, mint itt Budapesten egy polgári jólétben élő, vagy akár kevésbé jólétben élő gyereknek. Kettészakadt országban élünk.    Mélyült a szakadék? Csökkentették a szociális segélyt és sok helyen közmunka sincs. A civilek elleni kampány is ront a helyzeten. Megszűntek a TASZ-pontok, azok a jogvédő intézmények, amelyek ott helyben segíthetnek azokon, akiket egy-egy szabálysértés – pl. nincs lámpa a biciklin, - miatt megbüntetnek. Ilyenkor jönnek a bírságról szóló csekkek és aki nem tudja kifizetni, börtönben kell leülnie a büntetést. Most gyűjtöttünk össze néhányan 80 ezer forintot azért, hogy egy ötgyerekes anyának, akinek a legkisebb gyereke nyolc hónapos, ne kelljen börtönbe mennie nyolcvan napra. Nincs, aki megvédje, aki képviselni tudja a teljesen reménytelen helyzetben lévő embereket.  Ott az állam, és az erre kialakított rendszer.  Az úgynevezett állam nem azért van, hogy segítsen. Egyes emberek ugyan hősiesen küzdenek, de a rendszer maga nem működik, nem arról szól, hogy a gyereknek legyen jó. Ott a 15 éves gyerek, akinek nemrég halt meg az édesanyja. Nyilvánvalóan nem fog megmaradni egy gyerekotthonban, ha otthagyja, megtalálják és visszaviszik, úgyis ki fog szökni újra. A szülőfalujában a szomszéd család befogadná, de nem járhat a helyi általános iskolába, mert jogilag abba a városba kellene járnia, ahová a gyerekotthon szerint tartozik. Most azért küzdünk, hogy abba az iskolába járhasson, ahol él, ahová szeretne járni, és ott lakhasson, ahová befogadják és ahol ő is szívesen él.

Névjegy

Feuer Yvette színész, drámapedagógus. Az ELTE angol-magyar szakán diplomázott. A Szkénében, az Arvisura Színházban, a Merlinben játszott. 1995-ben Schilling Árpáddal a Krétakör egyik alapítója lett. 1996 és 2001 között a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohóca volt, majd Fulbright-ösztöndíjjal tanult az Egyesült Államokban, ahol színházi mesterdiplomát szerzett a Sarah Lawrence College-ban, ahol színészetet, rendezést és írást tanult. Dolgozott a Bohócok Határok Nélkül nemzetközi humanitárius szervezet tagjaként. Hazajövetele óta játszott a PanoDráma, a Karaván Művészeti Alapítvány és a Manna Kulturális Egyesület produkcióiban, 2010-ben alapította meg a Bohócok a Láthatáron Csoportot, (jelenleg Láthatáron Csoport), amellyel hátrányos helyzetű gyerekeket juttatnak kulturális élményhez. 

Infó: A megmentő író: Kincses Réka rendező: Szabó Veronika, szereplők: Alida Bevk és Feuer Yvette szeptember 22., október 24. 19 óra B32 Kultúrtér és Galéria  www.lathataroncsoport.hu
Frissítve: 2018.09.19 11:00

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:58
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: MTI/ KOSZTICSÁK SZILÁRD
Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.
A Táncélet (illetve a Corn & Soda) cikke alapján csütörtökön több online lap arról számolt be, hogy tizenkilenc év után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, ám ebből egy szó sem igaz – nyilatkozta a Népszavának a társulat ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa, Vona Tibor. – Valóban több előadásunk elmarad, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben viszont nem kötünk kompromisszumot: nem tudtuk olyan gyorsan betanítani a helyükre érkezetteket, és nem kívántuk megnyirbálni a produkciókat. Tizenkilenc év és háromezer előadás után egy-két előadást leállítottunk, ebből kerekedett ez az egész. Ez roppant szomorú, elkeserítő. Mint ügyvezető, én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha ennyi idő alatt egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolnék azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak tánctársulat, hanem egy nagyobb portfolió, egy cégcsoport - tette hozzá. Tizenötmillió forintot visszafizettünk a nézőknek az elmaradt előadások miatt – mondta Vona Tibor. − Más társulatok is leállnak, hogyha éppen a repertoárt frissíteni vagy betanítani kell, ebben semmi újdonság nincsen. Mi folyamatos műsorszolgáltatók voltunk, most a logisztikát nem sikerült tökéletesen összeraknunk, de csak ennyi történt, semmi extra. A Győri Balett is leállt egy időre, miután az együttes vezetője, Markó Iván távozott, de nem szűnt meg. Vona Tibor cáfolja a az elmaradó tao-pénzekkel kapcsolatos híreket is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat. (Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás megszüntetését kompenzálandó a kormány az előadó-művészeti szféra közvetlen támogatásának új pályázati rendszerét alakította ki – a szerk.) Most várjuk, hogy mennyi – a taót kiváltó − támogatást kapunk az új kulturális finanszírozási rendszerben - közölte lapunkkaL. 
 Vona Tibort nagyon bosszantja, hogy a rossz hír azonnal felkapott hír lesz, ráadásul úgy, hogy nem is igaz. – A Schwajda György vezette kaposvári színházban, vagy a Jordán Tamás-féle Nemzeti Színházban is előfordult, hogy több hónapot csúszott egy premier, de azokból nem lett ekkora rémhír.  Tizenkilenc éve működünk, nagyon kevés ilyen társulat van Magyarországon. A pályatárs együttesek általában ilyenkorra már megszűnnek, vagy személyi ellentétek, vagy a pénz hiánya, vagy az ötlettelenség miatt. Az ExperiDance – és ezt nem csak az elfogultság mondatja velem – e szempontból is hungarikum – mondta Vona Tibor.

Az ExperiDance

2000-ben alakult Magyarország első magántánctársulataként. Alapítója Román Sándor koreográfus, táncművész és Vona Tibor producer. Az ExperiDance a RaM Colosseum rezidens művészeti együttese annak megnyitása, 2011 tavasza óta. Eddig mintegy két tucat produkció kötődik az együttes nevéhez, művészeti hitvallása, hogy „a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal” szelídítse meg, fokozza a végletekig. Tagjai magasan képzett táncosok. Látványos show-it eddig több mint 2,5 millióan látták. A tao támogatási rendszer – amely a jegyárbevétel 80 százalékáig adhatott kompenzációt − egyik legnagyobb nyertese volt a társulat.

A társulat közleménye

Az ExperiDance menedzsmentje a honlapján is cáfolta a társulat megszűnéséről szóló hírt, amit alább közlünk. >>„A társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett, erre vonatkozóan tulajdonosok között semmilyen belső tárgyalás nem történt.   A repertoár bemutatása időszakosan lett csak leállítva, melynek oka nyolc kiváló, tapasztalt táncművész rövid időn belüli távozása, akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjainkban. A színpadi minőség tekintetében a művek megnyirbálásával, csak félig felkészült szereplőkkel nem kívánunk színpadra állni, ebben nem kívánunk kompromisszumot kötni magunkkal, hiszen ezzel azonnal becsapnánk a leghitelesebb véleményformálóinkat, a nézőinket! A főszerepek visszapótlása az ExperiDance székházának professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is zajlik. A társulat aktivitását napi szinten szervező szakmai és értékesítő menedzsmentnek nincs tudomása arról, hogy Román Sándornak lenne egy „újonnan szerződött” tánctársulata. Román Sándor ugyanazokkal a táncművészekkel dolgozott az elmúlt héten, időszakban is, akikkel az elmúlt egy évben is dolgozott. A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!<<

Frissítve: 2019.04.18 14:06

Egy hiteles ember – Film a pápáról, aki nem akart pápa lenni

Publikálás dátuma
2019.04.18 12:00

A türelem egyházfője, aki friss levegőt akar engedni az egyházba: új oldaláról ismerhetjük meg Ferenc pápát Wim Wenders filmjéből.
Ferenc pápának sokféle arcát ismerjük. Az egyszerű emberét, aki 2003-as megválasztása után bongiornóval köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt tízezreket, s lemondott az Apostoli Palota pompájáról. A jóságos atyáét, Szent Ferenc követőjéét, aki felhívja, felkeresi a bajba jutottakat, a gyászolókat, a betegeket, az emberi méltóságukban megsértetteket, a bebörtönzötteket, hogy erőt adjon nekik. A forradalmárét, aki a társadalom peremére jutottakat, a szegényeket, a menekülteket, a munkanélkülieket karolja fel. A szigorú főpásztorét, aki keményen inti a fiatalokat arra: legyenek bátrak, vállaljanak nagyobb szerepet a társadalomban. De egyre többször találkozhatunk azzal a pápával, aki a testvériség, a párbeszéd üzenetét hirdeti a világban. Aki elmegy a muzulmán országokba, gesztusokat tesz a zsidóknak, a pravoszlávoknak, hogy arra emlékeztesse őket: a vallások nagy része egy tőről fakad, s azt keressék, ami összeköti, s nem azt, ami szétválasztja őket.
Azt gondolhatnánk, mindent tudunk már a pápáról. Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjének azonban éppen az a legnagyobb értéke, hogy egy eddig ismeretlen arcát is bemutatja. A „türelem pápáját” ismerjük meg, aki nem fukarkodik paptársainak bírálatával. Úgy véli, sokan az egyházból „süketek”, nem hallják meg, mit mondanak az emberek. A pápa megértette, amit már a II. vatikáni zsinat pápája, XXIII. János is felismert: „friss levegőt” kell engedni az egyházba. Próbál is haladni az által kijelölt úton, ám időnként bizony ő is megakad, lelassul, túl nagy az ellenszél. Ezzel előre is számolt. „Sosem akartam pápa lenni” – árulta el egy gyermeknek.
Wim Wenders munkáját a Vatikán is segítette, több mint két évig kísérhette a pápát, aki minden kérdésre őszintén válaszolt. Ám nemcsak az egyházfő személyiségét ismerhetjük meg jobban, kiviláglik az is, milyen egyházat is szeretne. A szegények, az odafigyelés, a nyitottság egyházát képzeli el. „Nem lehet két urat szolgálni, vagy az Urat, vagy a pénzt szolgáljuk. Az Evangélium középpontjában is a szegények állnak” – figyelmeztet. „Nemet mondunk az egyenlőtlenséget szolgáló gazdaságpolitikára” – mondja latin-amerikaiak előtt az egyik bejátszás szerint. Tudja, hogy megannyi, ahogy fogalmaz, járvány fenyegeti az egyházat. Hírnevét csorbítják azok a papok, akik szexuális bűncselekményeket követtek el. „Ez az egyik legsúlyosabb bűn” – hangsúlyozza, ezért polgári bíróság előtt kell felelniük tettükért.
A filmben egy sor archív felvétel tűnik fel, amelyek egyértelműen bizonyítják: Ferenc személyiségét nem változtatta meg a pápaság, mindig, még Buenos Aires érsekeként ugyanazt a programot próbálta megvalósítani. A szeretet programját. Ez azonban csak akkor győzedelmeskedhet, ha leomlanak lelki falaink. A belső és külső falak csak a megosztást szolgálják. Meg kell védenünk a Földet – figyelmeztet 2015 júniusában megjelent Laudatio si enciklikájában. „Párbeszédet kell folytatni a tudományos élet képviselőivel” – magyarázza a filmben -, hogy megőrizzük a Teremtés csodáit, természeti értékeinket. S ami a legfontosabb: a megbocsátás egyházára van szükség. Éppen az vétkezik, aki mást vádol bűnnel – mutat rá. Wim Wenders filmjéből egy olyan személyiséget ismerhetünk meg, aki valóban jobbá, igazságosabbá akarja tenni a világot és senki sem térítheti le erről az útról. Hogy célba ér-e? Ehhez – mint mondja – a hívők imáira is szüksége van. Ám a film arra a következtetésre jut, hogy a pápa már eddig is nagyon nagy utat tett meg.

INFÓ

Ferenc pápa – Egy hiteles ember Bemutatja a Pannonia Entertainment

Frissítve: 2019.04.18 12:00