tenisz;Babos Tímea;Fucsovics Márton;

2018-09-18 14:24:00

Közgyűlésen vitatnák meg a problémákat Fucsovicsék

„A korábban felvetett és érzékelt ellentmondások száma nem csökkent, sőt, újabb ügyek kerültek elő” – közölték.

Közgyűlés összehívását szorgalmazza Temesvári Andrea, Markovits László, Sávolt Attila, a Fucsovics Team és Babos Csaba, hogy ne a médián keresztül üzenjenek egymásnak a teniszszövetségi vitában érintett felek.

Az MTI-hez kedden eljuttatott levelükben úgy fogalmaznak: a közelmúlt történései után ez a fórum lenne a tökéletes arra, hogy nyíltan beszéljenek a konkrét problémákról. Ehelyett – amint arra emlékeztetnek – csak egy rendkívüli közgyűlés összehívására került sor, amely „kizárólag a jelenlegi struktúra megszilárdítását kívánja szolgálni”, mivel azon egyetlen napirendi pontként csupán a közelmúltban lemondott három elnökségi tag pótlása történne meg.

Az aláírók a levelüket a tágabb értelemben vett teniszcsaládnak, a magyar tenisz valamennyi szereplőjének szánják, mert – mint jelzik – nincs lehetőségük mindenkihez közvetlenül, személyesen eljutni.

„Az elmúlt időszakban közzétett megnyilvánulásaink kapcsán voltak, akik felvetették, hogy némelyik kevés konkrétumot tartalmaz, az egész felháborodás anyagi természetű, illetve a közvélemény bevonása nem a legmegfelelőbb fórum a problémák megoldására. Az észrevételeket tiszteletben tartjuk, de a helyzetünkből és a birtokunkban lévő konkrét információinkból adódóan továbbra is felelősségünknek érezzük, hogy hangot adjunk elégedetlenségünknek, építő jellegű javaslatainknak” – áll a levélben.

Emlékeztetnek arra, hogy a Kiemelt Sportágfejlesztési Program keretében „a kormány nagyon komoly mértékben támogatja a sportágat, gyakorlatilag minden lehetőség adott, így a teniszcsalád közös feladata és felelőssége, hogy olyan felnőtt és utánpótlás szakmai programokat fogadtassunk el, amelyek megfelelő helyzetet teremtenek a kluboknak és játékosoknak, valamint csökkentik a sportág valamennyi szereplőjének terheit”.

A nyílt levél megfogalmazói szerint

Példaként említették, hogy évről évre több száz millió forint megy el ideiglenes teniszpályák építésére, továbbá, hogy az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat állapított meg a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont beruházás-előkészítésének ellenőrzése során.

Megemlítették azt is, hogy miközben a szövetség azt állította, hogy a csehek elleni, illetve a korábbi Davis Kupa-meccseket azért kellett ideiglenes helyszínen megrendezni, mert a nemzetközi szövetség ragaszkodott a 4000 férőhelyes lelátóhoz, addig a svájciak a hétvégén egy 2600 férőhelyes csarnokban fogadták a svédeket.

Utaltak rá, hogy további információkkal és konkrétumokkal is rendelkeznek, de ezeket nem a nyilvánosság és a média bevonásával kívánják megvitatni, hanem azt szeretnék, hogy a tenisztársadalom valamennyi szereplője csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz.

Szakítottak a szövetséggel

A sportág két hazai éljátékosa, Babos Tímea és Fucsovics Márton a hónap elején jelentette be, hogy nem kíván együttműködni a továbbiakban a szövetséggel, amíg annak működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján.

Fucsovics korábban a közösségi oldalán írta: nem biztos a szereplése a válogatott szeptemberi Davis Kupa-találkozóján, mivel a szövetség nem biztosítja a szükséges feltételeket, és nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez. A világranglistán 41. teniszező jelezte, hogy próbált kiállni társaiért, egyeztetni a szövetséggel, ám nem járt sikerrel, az MTSZ választ sem adott kérdéseire. Hosszú bejegyzésében a Davis Kupa-kapitányt is bírálta, mint ahogy azt is, hogy három héttel a csehek elleni mérkőzés előtt meg sem keresték őt a mérkőzéssel kapcsolatban.

Az MTSZ egy hosszabb közleményben reagált, olyan adatokat hozott nyilvánosságra, mint például Sávolt Attila, Fucsovics edzőjének állítólagos fizetése. Fucsovics és a páros világranglistát vezető Babos, majd később maga Sávolt Attila is cáfolta ezeket, és bírálta a szövetséget. A Magyar Tenisz Szövetség az Országos Mediációs Egyesület segítségét kérte annak érdekében, hogy rendezze a vitát. Az előzményekről itt írunk bővebben.