Kíváncsi, önterápiás attitűd – Polcz Alaine gyermekkora

Polcz Alaine életének első évtizedébe, a család kolozsvári költözködéseibe, a rokonok és barátok között töltött mindennapjaiba kapunk bepillantást a visszaemlékezésekből összeálló Gyermekkorom című kötet lapjain.

“Úgy emlékszem, mintha már gyermekkoromban készültem volna arra, hogy megírom az életemet – nem is a saját életemet, hanem azt, hogy mire emlékszem, ami velem és körülöttem történt” – a Polcz Alaine hagyatékából előkerült szövegrészletekből összeálló Gyermekkorom című kötet az írónő visszaemlékezéseinek, élénk képzeletének, kíváncsiságának és önterápiás attitűdjének különleges szövedéke. Az elmosódott emlékek helyreállítása, a történések részleteinek felidézése és összekapcsolása, s a későbbi következtetések levonása egyaránt helyet kap Polcz Alaine írásaiban. A szövegek egy része eddig fel nem használt anyagokból származik: utolsó éveiben Ablonczy Anna segített írásai rögzítésében, az írónő gyakran neki diktált gyermekkori visszaemlékezéseket. A források között azonban számos korábban nem ismert is megtalálható, ezeket a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatékban, mágneslemezeken találták.

“Az ilyen feladat a lehető legnehezebb, ha a szerző tudta, jóváhagyása, beavatkozása nélkül próbálunk posztumusz szövegtöredékekből egy könyvet összeállítani hozni” – mondta lapunknak Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó korábbi igazgatója, a kötet szerkesztője. Kiemelte, Polcz Alaine nagyon jó megfigyelő volt; s a kötet alapvető koncepciója az volt, hogy ezt a fajta látásmódot visszaadják. -Mivel a visszaemlékezések különböző időben készültek, az időrend sokszor nem egyértelmű–például valószínűleg több bukaresti látogatás vonódik össze Polcz Alaine emlékezetében, amit ő valószínűleg kijavított volna, de ezt nekünk nincs módunk megváltoztatni – mondta Csordás, hozzátéve, nehéz volt belenyugodnia abba, egy teljesen világos időbeli struktúrát a töredékekből nem tud létrehozni: ezért sincsenek fejezetek. A szerkesztő elmondta, további két nehézséggel kellett szembenéznie: egyrészt, mivel különböző időben készült feljegyzésekről van szó, sok volt az átfedés, emiatt néhány helyen el kellet hagynia az ismétlésekből. Másrészt pedig fontos szempont volt, hogy semmit ne tegyen hozzá a szövegekhez, még egy kötőszót sem. Úgy próbálta elhelyezni a szövegblokkokat, hogy azok össze tudjanak kapcsolódni egymással.

„Alaine-nek volt egy egyedülálló, és varázslatos személyisége, varázslatos elsősorban annyiban, hogy rendkívüli figyelemmel rögzítette a dolgokat, nagyon odafigyelt az emberekre, és ez az írásain is látszik, hogy mi mindent vesz észre, és hogy viszonyul emberekhez, barátokhoz, gyerekkori ismerősökhöz” – emelte ki Csordás Gábor, hozzátéve: Alaine gyermekkora nem teljesen ismeretlen az olvasók számára, mert annak egy részét, a Kidében töltött nyarakat megírta Az életed, Bíró Berta című, kidei barátnőjéről szóló műben. Mindig az életéből, a saját tapasztalataiból indult ki műveiben – fűzte hozzá Csordás. A vízaknai gyerekkori élmények nagyon fontosak voltak számára, s az ottani rokonokkal felnőttként is találkozott, erről szól többek között a Karácsonyi utazás című írása is, valamint férje, Mészöly Miklós Pontos történetek, útközben című műve, amely Alaine beszámolói alapján kézült. Aki több művét olvassa, látja azt is, hogy a gyerekkori játszótársakból mi lett húsz évvel később – vázolta a szerkesztő. „Az élet egy szövedék, amiben oda-vissza kapcsolódnak egymással a dolgok, s Alaine ezen nem változtat, úgy hagyja meg szövedék-voltában.”

A történetekben gyakran központi szerepet kap a főzés, a palacsintasütés, az étkezés is: “Talán nincs is olyan könyve, amelyben nincs legalább egy ételrecept. Mert az életnek a teljessége érdekli, és ezek a látszólag nem érdekes vagy vulgáris dolgok is fontosak számára” – fűzte hozzá Csordás. Hangsúlyozta továbbá, a kötetben szereplő történelmi, társadalmi háttér sem elhanyagolható: „ez egy nagyon izgalmas korszak: a két háború közötti Erdély, ahol a román-magyar viszony nagyon jellegzetesen változott. Kolozsvár és Vízakna is vegyes lakosságú területek voltak, ahol románok és magyarok éltek együtt, s ahol az a giccses magyarságkép, ami az erdélyi magyarokról él, nem nagyon érvényesült; egyrészt félig beolvadó, félig elrománosodó környezetről van szó, másrészt pedig arról, hogyan válik talajvesztetté a magyar kisebbség az 1918 utáni Romániában, gyakorlatilag azáltal, hogy nincs valós kapcsolata a román közélettel, és ezért kiesik a társadalmi összefüggésekből.”

A műben rendkívül aprólékos, részletes leírásokkal találkozunk, legyen szó akár a helyekről, ahol megfordult, akár a körülötte, vele élő emberekről. „Alaine-ben tíz szociográfus veszett el, olyan hihetetlen részletességgel és pontossággal, és a lényeget látva rögzít életmódokat, környezeteket, miliőket abból a korból. Legtöbb könyvének ez az egyik legérdekesebb vonása. Hihetetlen empátiával figyel oda az emberekre, s a lélektanukról, működésükről, személyiségükről is sok mindent észrevesz és rögzít, amit általában nem szoktunk észrevenni, vagy rögzíteni” – hangsúlyozta a szerkesztő.

A kötetben egyszerre látjuk a történéseket egy gyermek és egy felnőtt nézőpontjából, valamint az adott pillanatot belülről, s a későbbiek felől is értelmezve. Az egyik jelenetben, a gyermek Polcz Alaine szüleit intim pillanatban találja, amelyről a szülők később azt mondják: fájt az édesanyja hasa, az édesapja ezért feküdt rá. -Ne felejtsük, el, hogy Alaine pszichológus, és ahhoz, hogy dolgozni tudjon, önmagát is elemeznie kellett. Nyilvánvaló, hogy ez a gyerekkori emlék, ahogy szüleit erotikus helyzetben látja, az önértelmezéshez, a saját szexualitáshoz való viszony megértéséhez fontos – vélekedik Csordás. „Sok mindent azért tud megírni, mert nagyon komolyan dolgozott ilyen értelemben önmagán. Nem hallgat el dolgokat, amiket általában az emberek elhallgatnak, mert nem tudják, hogyan lehet róluk beszélni.”

“Általában úgy tűnt, hogy a felnőtteknek keveset szabad megmondani. Mert két külön világ van. Sose szűnt meg bennem az érzés, hogy a felnőttek és a gyerekek két külön világ, és egészen nem érthetjük meg egymást.” – e gondolat újra meg újra felmerül a visszaemlékezésekben, s Csordás is rámutatott: gyakorlott gyermekpszichológusként is kulcsélménye volt, hogy a felnőttek nem értik, mi zajlik egy gyerekben. „Tulajdonképpen önmagához, saját gyerekkori mivoltához is egy gyermekpszichológus szemével viszonyul. Nagyon sok olyat észrevesz önmagában, amit a pácienseiben. Azért is érdekes ez a hullámzás a gyermeki nézőpont és a felnőttkori értelmezés között, mert nemcsak egy felnőtt értelmezi saját gyerekkori mivoltát, hanem egy gyerekpszichológus értelmez egy gyereket.”