tenisz;Fucsovics Márton;

2018-09-20 14:18:00

Fucsovics két szettben kikapott Metzben

A világranglistán 43. helyezett magyar játékos a moldovai Radu Albottal találkozott.

Fucsovics Márton búcsúzott az 501 ezer euró (162 millió forint) összdíjazású metzi keménypályás férfi tenisztornától, miután csütörtökön a nyolcaddöntőben kikapott a moldovai Radu Albottól – írja az MTI.

A versenyeket szervező ATP honlapja szerint a magyar játékos és az ugyanott 107. rivális az első szettben 2:2-ig hozta a saját szervajátékát, majd Fucsovics brékelőnyhöz jutott. Albot azonnal visszavette az elveszített adogatást, azt követően sorozatban három gémet nyert és 40 perc alatt szettelőnybe került.

A második játszma Fucsovics elbukott adogatójátékával indult, majd Albot 4:2-es előnyénél ismét brékelni tudott, így saját szervagémjével lezárta az 1 óra 15 percig tartó összecsapást.

Fucsovics szerdán, az első fordulóban a francia Adrian Mannarinóval (32.), a torna hatodik kiemeltjével találkozott. Az első szettben az öt ászt szerváló Fucsovics 2:1-nél elvette riválisa adogatását, és mivel ellenfele egyetlen bréklabdáját hárította, 35 perc játékot követően előnybe került. A magyar teniszező a második felvonásban is sokkal hatékonyabban szervált – összesen tíz ásszal, valamint két kettős hibával zárt –, és 1:1-nél, majd 3:1-nél is brékelni tudott, így 1 óra 25 perc alatt győzött.

 

Eredmény, nyolcaddöntő:

Radu Albot (moldovai)–Fucsovics Márton 6:3, 6:2