Orbán Viktor;CEU;David Cornstein;Sargentini-jelentés;

2018-09-21 07:30:00

Tovább feszíti a húrt a kormány a CEU-ügyben

Kínos helyzetbe kerülhet David B. Cornstein amerikai nagykövet: lehet, hogy megvezette a magyar kormány.

Még a héten, de a legkésőbb jövő hét közepén egy nagyon pozitív bejelentésre számít a CEU jövőjét illetően – több résztvevő szerint is ezt mondta egy nem nyilvános rendezvényen David. B. Cornstein. Még a múlt hét elején. Egyelőre viszont nem történt meg semmilyen bejelentés, csak annyi, Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben – a hvg.hu munkatársának kérdésére, miszerint mikor lehet megállapodás a magyar kormány és New York Állam között az egyetemről –, csak annyit mondott: „A CEU-val semmi gond! Az egy működő egyetem! Nézze csak meg a honlapját!”.

A kérdést megkerülő válasznál nyugtalanítóbb lehet az intézmény vezetői és hallgatói számára, hogy a Népszava információi szerint a héten egy befolyásos magyar kormánytag egy háttérbeszélgetésen a CEU jövőjét, illetve az amerikai nagykövet már idézett kijelentését firtató kérdésre csak elnevette magát és azt mondta: „Akkor reménykedjünk együtt”. Úgy tudjuk, a CEU vezetése is csak Cornstein kijelentésében bízik, miközben a magyar kormány részéről már régóta semmilyen információt nem kapnak arról, hogy mikor lehet meg a megállapodás.

Ha nem születik meg hamarosan az egyezmény, már David B. Cornstein is kínos helyzetbe kerülhet. Szeptember 11.-én személyesen is tárgyalt az intézmény jövőjéről Orbán Viktorral, és utána azt mondta, biztos benne, hogy az egyetem tovább fog működni. A kormányzati döntés hiánya viszont csak a bizonytalanságot fokozza, és azt az érzetet kelti, hogy a magyar kormány a kifárasztásra játszik, vagyis arra: előbb-utóbb maga a CEU vezetése dönt úgy, véget vet a bizonytalanságnak, és költözik. Bécsben már indított képzéseket az egyetem, az osztrák főváros tárt karokkal várná az intézményt.

Fideszes politikusok kérdéseinkre rendre csak annyit mondanak, fogalmuk sincs, mikor lehet megállapodás, de biztosak benne, hogy végül marad Budapesten az egyetem. Volt, aki azt mondta: "Mivel a Sargentini-jelentés hangsúlyos részét képezi a CEU ügye, a szavazás után Orbán Viktor egy jó darabig biztos nem köti meg az egyezményt, mert ezzel azt a látszatot keltené, hogy megijedt az eredménytől". Egy másik forrásunk most úgy vélekedett, Orbán Viktor akár a novemberi amerikai időközi kongresszusi választásokat is megvárhatja, mert ha ezeken a Republikánus Párt rosszul szerepel és Donald Trump meggyengül, akkor esetleg a CEU-t érintő megállapodás is valamilyen alku tárgya lehet, igaz, az illető is hozzátette, biztos benne, hogy végül megszületik a várva várt egyezmény valamikor.