A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21. 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

Frissítve: 2018.09.22. 18:55

Budapesti járatokat is töröltek az északi-tengeri vihar miatt

Publikálás dátuma
2018.09.21. 10:24
Illusztráció: Thinkstock
Járatok tucatjait kellett törölni az amszterdami Schiphol repülőtéren az Északi-tenger felől, 95 kilométer/órás széllel érkező heves vihar miatt pénteken. A Budapest Airport honlapja szerint ez budapesti járatokat is érint: a KLM menetrend szerint 16:20-kor érkező, illetve 17:05-kor induló amszterdami járatát törölték.
Szerző

Emberi sorsokba fektetnek

Publikálás dátuma
2018.09.21. 09:30

Egy Amerikából hazatelepült, lassan nyolcvan éves házaspár eddig közel ötven rászoruló családot húzott ki a bajból: havonta nagyjából kétmillió forintot költenek erre.
A roma családokat önként segítő, vak férfiről, a tiszavasvári Kiss Zsoltról néhány hete írt a Népszava. A férfi maga is nehéz körülmények között él a családjával: kölcsönotthonban laknak, egy lombikbébi program miatt jelentős hitelt görgetnek maguk előtt, ő maga rokkantnyugdíjas, a felesége házi gondozónőként dolgozik. Önként vállalt missziója, hogy a gyakran nyolc osztályt se végzett helyieket elkíséri a városházára, vagy orvoshoz, és segít nekik az ügyintézésben. Cikkünk megjelenése után jelentkezett egy férfi, hogy feleségével együtt havi rendszerességgel támogatnák a családot, mert riportunkból úgy tűnik, megérdemlik. Kiderült: nemcsak Kiss Zsolték kerülnek most a védőszárnyaik alá, már ötven családot húztak ki így vagy úgy a csávából. Kíváncsiak voltunk a jótevőkre, így jutottunk el a 61 év után Amerikából hazatelepült Gézához és felségéhez, Ilonához, aki magyaros hangzású neve ellenére német származású. Budapesti, polgári lakásukban találkoztunk velük. Vezetéknevüket kérésükre nem hozzuk nyilvánosságra.
– Miután elolvastuk a cikket, s tájékozódtunk Kiss Zsolték életéről, beválasztottuk őket a „programunkba”: a feleségem és én 12-18 hónapon át havonta ösztöndíjat fogunk a kislányuknak küldeni, és a tartozásukat is megpróbáljuk rendezni. Ők ezzel a pénzzel megfordíthatják az életüket, miközben a mi számunkra ennek az összegnek nincs jelentősége a családi kasszában, nem függ tőle semmi – mondja a férfi. Szavai szerint azért segítik a családokat, mert van miből, és több van, mint amennyire nekik szükségük lesz, a pénzt pedig nem tudják magukkal vinni a túlvilágra. Úgy fogják fel ezt, mint egyfajta befektetést, csak nem értékpapírba, hanem emberi sorsok jobbá tételébe invesztálnak. Nem szórták a pénzt, nem is fogják soha, ezért van most miből adniuk. 
Riportunk nyomán került be a házaspár „programjába” a roma családokat önként segítő, vak férfi, Kiss Zsolt
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
- Roszik Gábor lelkésszel 1997-ben találkoztunk először, attól az évtől kezdve járunk rendszeresen haza. Az ő segítségével először egy anyaotthonban élő nőket – bár inkább lányokat, hisz jellemzően tizenöt-tizenhat évesek voltak - kezdtünk támogatni. Minden évben hoztunk nekik csomagot, mikor, mire volt szükségük, karácsonykor utaltunk pénzt. Közel öt éve végleg hazatelepültünk, mert szeretjük Budapestet, és különösen szeretjük a Szent István park környékét, ahol lakunk. Már nem járunk vissza Amerikába, az útlevelünk sincs megújítva, végleg Magyarországot tekintjük az otthonunknak – mondja a férfi. Szerényen kezdték: először „csak” tizenkét családot vettek be a programunkba, s másfél évre tervezték a támogatást egy karitatív, közhasznú alapítványon keresztül. Most tizenöt családot segítenek, vagyis tizenhatot, ha ideszámítjuk a „Hétköznapi hősök” programját, amiben szintén részt vesznek. Erről is lapunkban olvastak, innen tudták, hogy ez a kezdeményezés hajléktalanokat segít talpra állni. Két éve már ide is utalnak minden hónapban egy jelentősebb összeget, amit a szervezők a rászoruló családok között osztanak szét. Ez egy nagyon átlátható rendszer, s nekik fontos volt, hogy lássák, ki kapja meg a pénzüket, kinek hogyan enyhítenek a gondjain. – Most gyerekes családokba „fektetünk be”. Ezt azért tehetjük meg, mert a pénzünket korábban sem éltük fel. A feleségem Ilona, és én is mindig dolgoztunk, s amit a havi fizetésünkből félre tudtunk tenni, azt a tőzsdén befektettük. Először mérnökként dolgoztam, utána megtanultam az informatikát, abban is eltöltöttem jó tíz évet, és végül áteveztem a pénzügyi szektorba, tanácsadónak. Ötvenkét éve vagyunk házasok, mind a ketten a nyolcvanhoz közelítünk, s optimistán azt szoktam mondani: most még nincs gyerekünk, akire ráhagynánk a vagyonunkat. Büszke vagyok arra, amit most csinálunk, de arra is büszke vagyok, amit elértünk Amerikában. S mindazt, amit elértünk, ahol most tartunk, végül is nem elsősorban magunknak, hanem az apámnak köszönhetjük. Volt haditengerészeti kormányosként ő volt az egyik főszereplője az 1919-es monitorlázadásnak, a június 24-én kirobbant úgynevezett ludovikás ellenforradalomnak. Az eseményekről könyvet is írt, amit a 100 éves évfordulóhoz közeledve újból kiadott a Püski kiadó. Apámat tevékenysége, és az általa írt könyv miatt 1947-ben internálták, de sikerült Ausztriába menekülnie a családjával, majd öt évi küzdelem és migránsélet után hatvan éves korában végre Amerika befogadta, három gyerekkel: erről is írt egy könyvet később. Ha ő nem lett volna ilyen „rebellis magyar”, nem kellett volna elhagynia az országot. Akkor a mi életünk is biztosan más irányt vesz, s nem lenne most lehetőségünk másokat támogatni – meséli. S hogy mik a kiválasztás szempontjai? Lényeges, hogy tisztességesen élő, dolgozni tudó és akaró családokról legyen szó: az elmúlt közel öt évben ötven család került be Ilona és Géza „programjába”, s közülük legalább negyvennek gyökeres fordulatot vett az élete. Volt olyan egyedülálló, négy gyerekes anyuka, aki dolgozott, szépen nevelte a gyerekeit, de a fizetéséből nem futotta arra, hogy végre saját házuk legyen, s ne kelljen temérdek pénzt albérletre költeni: nekik az ingatlanvásárláshoz szükséges pénzt pótolták ki. Másoknál a komfort nélküli lakásba vezették be a vizet vagy épp a fűtést építették ki. A rászorultságon kívül egyetlen erős feltétel van még: aki belép ebbe a körbe, s dohányzik, le kell tennie a cigarettát. Ez különös indoknak tűnhet, de szerintük ez fontos, hisz nem kérnek semmilyen más viszonzást, csak hogy a kiválasztottak egészséges életet éljenek és boldoguljanak. Egy káros szenvedélyről leszokni nem könnyű, de jól mutatja azt az akaratot, amivel valaki az életén is változtatni szeretne. Aki várja a sült galambot, aki csak úgy kéreget, azt nem támogatják. Eltartásról nincs szó, arról van szó, hogy egy hiba, egy rossz döntés miatt félresiklott életet visszatereljenek a helyes vágányra, s onnantól magától menjen tovább a vonat. Volt olyan támogatott család, amelyik azért került nehéz helyzetbe, mert a férj megbotlott: kamionsofőrként elvállalta egy olyan csomag szállítását, amelyikben kábítószer volt. Nincsenek előítéleteik, csak azért, mert valaki börtönben ült, nem mondanak le róla: neki a szabadulása után kifizették az újbóli jogosítványszerzés költségeit is, s most jó munkája van. Kevés olyan kivétel akad csak a családok között, amelyik a segítő szándék ellenére „megbukott”, de náluk inkább az emberi gyengeségről, az akarat hiányáról volt szó - mondják. Először összesen havonta egymillió forintot áldoztak erre a célra, most ennek akár a duplájánál is tartanak. Azt remélik, a következő tíz évben elérik, hogy száz családot pártfogoljanak. Ehhez magukat is jó karban kell tartaniuk, rendszeresen eljárnak teniszezni, fitnesz-terembe, telente hetente háromszor korcsolyáznak a Városligetben. Vigyáznak a súlyukra, egészséges ételeket esznek, s nagyokat sétálnak, olykor vidékre utazva. Kényelmes és gondtalan életet hagytak hátra Floridában, tengerparttal, vitorlással, partikkal. Megunták. - Hazajöttünk. Most már a feleségem is magyar állampolgár, sokat járjuk az országot és nagyon szeretünk itt lenni, annak ellenére, hogy jómagam 66 évet más országban éltem – mondja Géza. S a legnagyobb öröm számukra ebben a programban az, hogy többször kapnak visszajelzést, fényképeket a családoktól, akiknek megváltoztatták az életét: ez nekik mindent megér.
Szerző