Jean-Claude Juncker;Rogán Antal;EPP;

2018-09-20 19:52:00

Juncker javasolta a Fidesz kizárását az EPP-ből

A kezdeményezést azonban visszautasították – mondta Rogán Antal.

Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét – nyilatkozta telefonon csütörtökön az MTI-nek Rogán Antal.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt mondta, Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek. Rogán Antal azt is közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították.

A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Utóbbi az elmúlt órákban ért véget – jegyezte meg.

Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt. Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – mondta Rogán Antal. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

Másrészt lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Magyarország semmilyen körülmények között nem mond le a határőrizet jogáról. A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni – nyomatékosította.

A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy „visszadobták” az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől. A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői – közölte Rogán Antal.

Mint megírtuk, Joseph Daul EPP-pártelnök a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt azt mondta, „a sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására”. „Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink” – tette hozzá. A francia politikus csak annyit mondott a magyar kormányfőről: „nem könnyű eset, ezt mind tudjuk”. Az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét, mondta Daul. Azért persze megjegyezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.