A műtrágyakirály, a cárnő és a Salvator Mundi

Publikálás dátuma
2018.09.23 12:30
Dmitrij Ribolovljev
Fotó: AFP/ PATRICK KOVARIK
Övé volt a világ legdrágább festménye, a világ eddigi legdrágább válása, neve összekapcsolódik Oroszország egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófájával, kétes kapcsolatai között pedig pillanatnyilag Donald Trump látszik a legkényesebbnek.

Mohón vásárolt

Dmitrij Ribolovljev, vagy ahogy bizonyos körökben ismert, a "műtrágyakirály" 6,5 milliárd dollárral a zsebében az Uraltól indult el Nyugatra 2010-ben, végleg maga mögött hagyva egy félhalott várost, amely Csernobil után a legsúlyosabb környezeti kárt szenvedte el egy bányaomlás következményeként. A társaságot, a káliumalapú műtrágyát gyártó Uralkalit, amelyé a bánya, akkor már egy évtizede ő irányította. Vagyona javát kimentette Oroszországból, és mohón vásárolt mindent - kielégítve szenvedélyeit.
Jachtok, repülőgépek jelentették számára az apróságokat, hiszen megvette a Monaco futballcsapatát, Donald Trump floridai luxusvilláját, a híres Skorpió-szigetet az Onasszisz családtól, ahol a hajómágnás Arisztotelész Onasszisz Maria Callas-szal, majd Jackie Keneddyvel múlatta az időt, de ő vásárolta meg a Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundit, a világ legdrágábban eladott festményét is – hogy csak néhányat soroljunk szerzeményeiből. Korábban a legnagyobb ciprusi bank közel 10 százalékának megszerzése elég volt egy ciprusi, azaz európai útlevélre. Előbb Svájcban, majd Monacóban letelepedve inkább csendesen intézte üzleti ügyeit, ám válása felkerült az újságok címoldalára.
Az egykor csodás házasság azt követően romlott meg, hogy 1996-ban Oroszországban meggyanúsították Jevgenyij Pantyelejmonov, a Ribolovljev résztulajdonában álló társaság, a Nyeftyehimik igazgatójának és fő tulajdonosának meggyilkolásával. Dmitrij tizenegy hónap után szabadult, ám a hajdan kedves ember egy embergyűlölő, beilleszkedésre képtelen személyiséggé vált - emlékezik vissza az asszony. Jelena, aki kisebbik lányukkal Annával él együtt, 4,3 milliárd eurót követelt a közös vagyonból. A világ legdrágább válásaként beharangozott ügy végül is mindössze 535 millió euróba került az oligarchának, hála jogi képviselője ügyességének, a per idején alig 25 esztendős, Svájcban diplomázott, fantasztikus tehetségű Tetiana Bershedának. Az ukrán származású, ragyogóan szép ügyvédnő, a "cárnő", ahogy sokan nevezik, kíséri lépéseit, képviseli, védi minden lehetséges eszközzel, minden fórumon. Nem győzik hangsúlyozni, kapcsolatuk kizárólag üzleti, és ezt hihetővé teszi, hogy már közel egy évtizede kitartanak egymás mellett.

Volt mit elsikálni

Tetiana Bersheda gyakran hangoztatja, fél kezét odaadná "Ribónak", s munkája akad bőven. El kellett sikálnia, hogy ügyfele, ahogy azt a Panama Papers megszellőztette, a válási osztozkodást megelőzően offshore cégekbe mentett ki képeket és más vagyontárgyakat. Az ő ötletei alapján kerültek Ribolovljev idősebbik lányának, Kátyának a nevére olyan értékek, mint Manhattan legdrágább lakása, amit 88 millió dollárért Sandy Weill-től, a Citigroup volt elnökétől vettek meg, egy 56 milliót érő szállodakomplexum a svájci Gstaad-ban, és az Athina Onasszisztól 130 millió dollárért megszerzett szigetek, a Sparti és a Skorpió. A lósportnak hódoló lány egy monacói penthouse-on osztozik apjával és nagyszüleivel. A 2000 négyzetméteres "La Belle Époque" 235 millió euróért került Ribolovljev birtokába, s 2011 karácsonya előtt egy nappal lett az AS Monaco társtulajdonosa, 1 euróért megvásárolva a klub 66 százalékát  (33 százalék maradt a herceg, II. Albert tulajdonában).
A klub akkor a francia másodosztályú bajnokság 19. helyén vegetált, hogy azután 2017-ben francia bajnokként eljusson a negyeddöntőig a Bajnokok Ligájában, nem kevés pénzt hozva a tulajdonosnak. Azóta egyes becslések szerint legalább 500 millió euróért adott el a klub játékosokat. A herceg és "Ribo" nem kis büszkeséggel nézhették együtt a világbajnokság meccseit; játékosaik közül Thomas Lemar és Djibril Sidibé a francia csapatot, míg Youri Tielemans az elődöntőig menetelő belga együttest erősítette. De a Le Rocher ("a szikla"), azaz a Monaco csapatában megfordult Thierry Henry, Didier Deschamps, és ott cseperedett a vb szenzációja, Kylian Mbappé is. Albert és Ribolovljev kapcsolatán nem rontott az sem, hogy 2014-ben a Football leaks kiderítette, Ribolovljev egyik befektetési alapja, a ciprusi bejegyzésű Browsefish Limited a portugál játékosügynökkel, Jorge Mendes-szel közösen futballisták gazdasági jogaiban szerzett nem megengedett részesedést.
Hogy ez mit is jelent, arra jó példa a brazil Fabinho esete, akit a Rio Ave 2014-ben kölcsönadott a Monacónak. A játékos jogai akkor már 48,5 százalékig a Browsefish Limited tulajdonában voltak. Azaz a vevő és az eladó mögött is Ribolovljev állt. Mendes gyorsan megvette a "fél" Fabinhót, majd a dokumentumok szerint 10 eurócentért eladta a Monacónak. Legalább is a FIFA felé ezt jelentették, ám valójában 5 és 6 millió euróra taksálja a vizsgálat az összeget, ami Ribolovljevet gazdagította.

Szereti a festményeket

Az orosz oligarcha nemrég lett persona non grata a hercegi palotában, vesztét azonban nem a futballügyek, hanem a festmények iránti szenvedélye okozta. Az oligarcha immár három éve ádáz harcot folytat a "Freeport King"-ként hírnevet szerzett, a világ egyik legjelentősebb műtárgypiaci szolgáltatójaként ismert genfi Yves Bouvier-vel, aki segítette páratlan festménygyűjteménye összehozását. Általa jutott Leonardo Salvator Mundijához, amely tavaly késő ősszel New York-ban a Christie’s árverésén 450 millió dolláros rekordáron talált vevőre.
Egy véletlen találkozás nyitotta fel az orosz szemét. 2014 szilveszterén együtt ebédelt egy New York-i képszakértővel, aki megemlítette, hogy a Modigliani-akt, amit a közelmúltban 118 millió dollárért vett meg Ribolovljev Bouvier közreműködésével, röviddel azelőtt 93,5 millióért cserélt gazdát. A folytatás véget nem érő pereskedés lett, amelyben nem csak a Modigliani tranzakció jogszerűségét kérdőjelezte meg a megszállott orosz gyűjtő, hanem összesen 37 mestermű, 2 milliárd dollárra rugó vételárát is. A Salvator Mundi, amelyért 128 millió dollárt fizetett 2013-ban az orosz, mint kiderült, alig 80 millió dollárért került Bouvier-hez. Ez a 48 milliós árrés rettenetesen fáj Ribolovljevnek, aki mit sem foglalkozva Leonardo minden képzeletet felülmúlóan sikeres eladásával, Monacóban, Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Amerikában is perbe fogta Yves Bouvier-t, de a genfi bíróságnak is munkát ad a nézeteltérés.

Nem is Leonardo alkotása?

Leonardo da Vinci Salvator Mundi című alkotását, amely a közelmúltban 450 millió dollárért kelt el a Christie's aukcióján, továbbra is figyelem övezi. Nemrég egy oxfordi művészettörténész, Matthew Landrus azt állította, hogy az alkotás legalább 80 százalékban Leonardo asszisztensének, Bernardino Luininek a keze munkája. Az olajfestményt amúgy korábban is épp Luini alkotásaként tartották számon, az ő legdrágábban eladott képe 654 000 dollárt ért… A Salvator Mundi első nyilvános bemutatóját szeptemberben rendezték volna az Abu Dzabi Louvre-ban, ám azt - egyelőre indoklás nélkül - elhalasztották.

Da Vinci művét eredetileg 190 millióért ajánlották fel – így 63 milliót spóroltam meg neki – védekezett Bouvier. Négy Modigliani-aktot szerzett neki összesen 200 millióért, s az övéihez nagyon hasonló kép 170 millióért kelt el aukción a közelmúltban. A kollekció úton van ahhoz, hogy a vételár dupláját érje – állítja a svájci, aki a normál jutalék sokszorosát, az oligarcha szerint legalább 1 milliárd dollárt tett zsebre közös ügyleteikből. Ribolovljev szorgalmas katonája, Tetiana azzal érvel, hogy kliense azt hitte, Bouvier egyszerű ügynök, így 10 százalék jutalékra jogosult, de nem ennyire. "Ribo" naiv, és kiszolgáltatott, már csak azért is, mert az oroszon kívül nem beszél más nyelven - hangoztatta az öt nyelven kiválóan beszélő ügyvédnő. Az már más kérdés, hogy Monacóban többen állítják, az oligarcha ért angolul, csak álcázza.
Bouvier-vel egyik lányának keresztanyja, Tania Rappo hozta össze még 2004-ben Ribolovljevet, de a hölgy, legalábbis az orosz, vagy inkább az ügyvédnője teóriája szerint, összejátszott Bouvier-vel. Ezt bizonyítandó, az ezúttal talán túlbuzgó Bersheda átlépte a megengedett határokat. Tavaly ősszel Yves Bouviert és Tania Rappót rendőrök fogadták Monacóban és átmenetileg őrizetbe is kerültek, hogy azután robbanjon a bomba. Letartóztatásuk érdekében ugyanis a "cárnő" nem egészen tiszta eszközöket is bevetett: hatósági prominenseket vesztegetett meg apró ajándékokkal, többüket Gstaadban látta vendégül egy kis síelésre, helikopteres utazással, vacsorával, csokoládékkal, virágokkal örvendeztetve meg a hozzátartozókat. Szinte viccnek is beillik, hogy az egészre úgy derült fény, hogy Bersheda titokban felvételt készített mobiljával egy beszélgetésről, amely Bouvier és Tania között zajlott, majd a mobilt lazán átadta a monacói rendőröknek, bizonyítandó az összejátszást és a rosszhiszeműséget.
Ám a rendőrök nem csak a felvételt hallgatták meg, hanem kíváncsiak lettek Bersheda sms-eire, amelyekről az ügyvédnő azt hitte, rekonstruálhatatlanul kitörölte őket. Nem így történt, s mint sikerrel kibányászták, az ügyvédnő közel 9000 zavarba ejtő sms-t váltott Philippe Narminóval, és más magas rangú monacói rendőrökkel, vizsgálóbírókkal. Narmino, a hercegség igazságszolgáltatásának irányítója "személyes okokból" nyugdíjba vonult, és további fejek hullottak a rendőrségen, ügyészségen, Bersheda személyes adatokkal való visszaélést emlegetett, majd sietve Londonba távozott, "Ribo" állampolgársággal kapcsolatos reményei pedig szertefoszlottak.
Egyelőre döntetlenre áll a színes fordulatokkal tarkított vita. Szingapúrban Ribolovljev elérte, hogy Bouvier ott működő cégének számláit befagyasszák, Amerikában viszont idén májusban a bíróság ejtette keresetét azzal az indokkal, hogy a 450 millió dolláros eladási ár – a mintegy 270 milliós nyereség -fényében nincs jogalapja az orosz mágnás követelésének. Amerikát mostanság jobban érdekli, vajon megállja a helyét a pénzmosás gyanúja abban az ingatlantranzakcióban, amelyben az eladó Donald Trump, a vevő Ribolovljev volt. A hírek szerint a cárnő és megbízója tovább harcol.

Mentőöv Trumpnak

Ribolovljev neve, ha nem is szerepelt közvetlenül az amerikai speciális ügyész, Robert Mueller és csapata által összeállított 13 fős listán, nem kerülte el a Kreml-kapcsolatokat vizsgálók látókörét. Az ingatlanhitel-válság csúcspontján 2008-ban, a fizetésképtelenség határán lévő Donald Trump ugyanis mentőövet kapott tőle és az ügylet körülményei a jelek szerint ma sem érdektelenek. A Maison de L'Amitie (Barátság háza) néven ismert, 18 hálószobás Palm Beach-i rezidencia, márványoszlopostul, 24 karátos arannyal bevont csapokkal 2005-ben 41 millió dollárért lett Trump tulajdona, hogy azután négy évvel később, a legjobb pillanatban megvegye tőle 95 millióért a "gazdag orosz". Üzleti, minden politikai szándéktól mentes döntés volt, állítja a tranzakcióban érdekelt családi tröszt szóvivője. Azóta a 62 ezer négyzetlábnyi területen felhúzott épületet lebontották, a tengerparti telket három részre darabolták, kettőt összesen 71 millió dollárért tavaly értékesítettek, egy 42 millió dollárra taksált földdarab még eladásra vár. Bár állítólag Trump és Ribolovljev nem ismerték egymást, útjaik gyakran vezettek egy helyre. 2008-ban Trump ciprusi céget alapított, Ribolovljev pedig már korábban Ciprusra menekítette pénzét, s az egyik legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus 10 százalékos tulajdonosaként, ciprusi állampolgárként a szigetországban élt. Merő véletlen, hogy a Bank of Cyprus fő részvényese Wilbur Ross volt, aki később kereskedelmi miniszter lett Trump kormányában. Egyesek szerint Ribolovljev és Trump többször is találkoztak egy németországi klinikán, jachtjuk is kikötött egymás mellett. Az orosz kapcsolatokat vizsgáló amerikai bizottság gyanítja, hogy magángépeik is egymás mellett parkoltak egy észak-karolinai repülőtéren, 2016 novemberében, öt nappal a választások előtt. Bizonyított, hogy amikor Ribolovljev Airbus A319 jetje Las Vegas-ban, Burbankban és Miamiban járt, Trump pont akkor és ott kampányolt. Az már csak hab a tortán, hogy a horvát vizekre egyszerre támadt gusztusa Trump lányának, vejének és Ribolovljevnek is 2016 nyarán.

Mit visz a Káma folyó?

A Forbes 2018-as listája 6,8 milliárd dollárra taksálja az 52 esztendős Dmitrij Ribolovljev vagyonát, ami manapság csak a 242. helyre elegendő a világ gazdagjainak rangsorában. Pedig 2007-ben a világ egyik legnagyobb műtrágyagyára, az Uralkali tulajdonosaként bekerült a 100 leggazdagabb közé. Az Uralkalit kétes körülmények között szerezte meg Ribolovljev és családja. A legendák szerint politikai és bűnözői körökkel ápolt kapcsolatok is segítették a fiatal, tehetséges orvost és szakmabeli, csodaszép feleségét a 90-es évek elején. Mindketten Permben végezték az egyetemet, a helyi kórház kardiológiai osztályán kezdtek dolgozni és Dmitrij, szintén orvos apjának diagnosztikai vállalkozásában is segédkeztek. De az igazi üzletbe 1992-től kóstoltak bele, hogy azután néhány év alatt a világ 10. legnagyobb műtrágyagyára, az Uralkali irányítóivá váljanak.
Az Uralkali szárnyalt, és a cégnek üzleti szempontból még az sem ártott, hogy 2006-ban beomlott Bereznyikiben az egyik legfontosabb bányája. Ártalmas anyagokkal teli víz árasztotta el a környéket, 12 ezer embert kellett kiköltöztetni, megszűnt az áramszolgáltatás, 50 millió tonna kálium ment veszendőbe pusztán azért, mert az Uralkali spórolt, nem töltötték fel a kitermelés során keletkező tárnákat, amelyek végül is a bányaomlás kiváltó okai voltak. A bánya környékén hatalmas üregek keletkeztek és időről időre újabb tátongó gödrök azzal fenyegetik a várost, hogy véglegesen elnyeli a föld. A katasztrófát követően a világpiacon a káliumalapú műtrágya kínálata csökkent, az árak elszálltak, az Uralkali bevételei pedig az egekbe szöktek. 2007 őszén sikerrel bevezették a társaságot a londoni tőzsdére, Ribolovljev egymilliárd dollárt nyert az ügyleten. A kormány első jelentése kizárólag a természetet hibáztatta, Ribolovljev felelősségéről nem esett szó, igaz a vizsgálatot irányító bányászati miniszter Ribolovljev jó barátja volt. Moszkva újabb, már miniszterelnök-helyettes által irányított bizottsága később 2,6 milliárd dollárnyi kárt rótt fel neki, de 2010 nyarán Ribolovljev sietve úgy döntött, eladja többségi tulajdonát egy Kreml-közeli oligarchának. 6 és félmillárd dollárral a zsebében végleg elhagyta Oroszországot. Családja ekkor már évek óta Svájcban élt, ő maga pedig, feleségétől válófélben, Monacóba költözött. A Káma folyóban pedig sokszor a megengedett szennyezési szint 1850-szeresét mérik még napjainkban is.

Frissítve: 2018.09.23 12:30

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
Fotó: FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.