Elszigetelődés

Az öreg kontinens nyugati felének politikai elitje végre ráébredt: ha Orbán Viktorról van szó, a türelem nem terem rózsát. Különösen az Európai Parlament néppárti frakciójában ülőket terheli a felelősség, amiért idáig fajulhatott a helyzet; míg a szélsőségesekkel szervezeti szinten is együttműködő varsói kabinet antidemokratikus intézkedéseit meglepően gyorsan szankcionálták, a formálisan kereszténydemokrata magyarországi végrehajtó hatalommal szemben hosszú évekig a megbékítés (appeasement) politikáját folytatták jóhiszeműen. Holott Orbán már az évtized elején nyilvánvalóvá tette nyugat-európai partnerei számára, hogy kompromisszumkészsége úgyszólván a nullával egyenlő, voluntarizmusa ellenben határtalan. „Meghajlunk az erő előtt, még ha az érvek súlya előtt nem is” – nyilatkozta akkoriban. Ezt az erőt most mindenekelőtt az EP azon jogalkotói képviselik, akik a Sargentini-jelentés elfogadását lehetővé tették a strasbourgi testületben, óriási presztízsveszteséget okozva az idehaza hosszú esztendők óta legyőzhetetlennek vélt magyar kormányfőnek. Konzekvenciáit tekintve a minapi döntés sokkal komolyabb az öt évvel ezelőtt szintén Strasbourgban elfogadott, inkább csak szimbolikus Tavares-jelentésnél, amelynek megállapításait, illetve ajánlásait a hazánk „gyámság alá helyezését” emlegető Orbán Viktor egyébként is következetesen figyelmen kívül hagyta. Az Orbán-kabinet első reakciója, a valóság tudomásul nem vétele nem lehet meglepő számunkra. A hamar beinduló kormánypárti propagandagépezet most ugyanazon módszerrel próbálja érvénytelennek beállítani a szóban forgó állásfoglalást, ahogyan két éve az általa elbukott kvótanépszavazást láttatta volna érvényesnek. Orbán Viktor szélsőjobboldali szövetségeseinek kétségbeesett igyekezete a strasbourgi döntés érvénytelenítésére pedig elárulja azt a pánikot, amely elfogta a magyar kormányfőt a néppárti frakció feltűnő megosztottságának láttán. A Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által jegyzett egykori jelentés elfogadói és ellenzői még többnyire (bár nem kizárólag) ideológiai törésvonalak mentén oszlottak meg; a mostani szavazás során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy immáron a néppártiak jó része sem hajlandó nevét adni a Fidesz által képviselt tekintélyelvű úzushoz. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: az Európai Tanácsban nem lesz meg a szükséges konszenzus Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez. A Sargentini-jelentés meglepő szavazati aránnyal történt elfogadása azonban előrevetíti Orbán Viktor további elszigetelődését az Európai Néppárton belül, esetleg pártja kizárását az EPP frakciójából. Az európai szélsőjobbal való informális szövetség hivatalossá tétele viszont csak a populisták látványos megerősödése esetén nyerhet értelmet Orbán számára. Ezt szolgálná többek között a migrációs krízis megoldásának konok akadályozása a magyar kormányfő részéről. A svédországi fejlemények azonban indikátorként jelzik: még a bevándorlás problémájának folyamatos napirenden tartása sem feltétlenül vezet a szélsőségesek áttöréséhez a közelgő EP-választásokon.  
Szerző
Beck Tamás
Frissítve: 2018.09.22. 09:06

Kofi Annan maga volt az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára, Kofi Annan halála okozta megrázkódtatás óta az a kérdés foglalkoztatott, hogy mi tette őt ennyire kivételessé. Véleményem szerint egyszerűen az, hogy Kofi Annan egyszerre volt páratlan és mégis közülünk való. Különleges globális vezető volt, akiben jóformán bárki megláthatta saját magát. A messzi szegénységben, válságok között és reménytelenségben élők szövetségesükre találtak benne, a kezdő ENSZ-kollégák nyomdokaiban járnak, úgy a fiatalok is, akiknek a végsőkig azt mondta, hogy „mindig emlékezzetek arra, hogy soha nem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy vezessetek, mi pedig soha nem leszünk túl idősek ahhoz, hogy tanuljunk”. Korunkban csak kevesek tudták úgy összehozni, megnyugtatni és egyesíteni az embereket egy közös cél iránt a közös emberiségünk érdekében, mint Kofi Annan tudta. Egy régi vicc szerint a diplomácia művészete az, hogy semmit nem mondunk, különösen úgy, hogy közben beszélünk. Kofi Annan mindent ki tudott fejezni néha még anélkül is, hogy akár egy szót is kiejtett volna. Ez a benne mélyről jövő méltóságból, erkölcsi meggyőződésből és emberiességből fakadt. Gyengéd, ütemes hangja mindenkit mosolyra csalt és zenének hallottuk. Szavai viszont erősek és bölcsek voltak. És minél súlyosabb volt egy helyzet, hangja annál halkabb lett. Mi pedig egyre jobban figyeltünk, ahogy a világ is. Cserébe mindannyian részesültünk bölcsességéből. Kofi Annan bátor volt és minden helyzetben felszólalt miközben intenzív önvizsgálatot tartott. Miként elődje Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár, úgy ő is szinte misztikusan hitt abban, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jó előmozdítója a csapásokkal teli világban. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy figyelemreméltó eredményeket érjen el. Kofi Annan számos ötletet és kezdeményezést indított el, ideértve a millenniumi fejlesztési célokat és a „Nagyobb szabadságban” című jelentésében foglalt korszakalkotó reformokat. Kinyitotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajtaját és közelebb hozta az emberekhez világszerte. Új partnereket vont be a környezetvédelembe, az emberi jogok védelmébe, valamint a HIV/AIDS és más gyilkos betegségek elleni harcba. Kofi Annan maga volt az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Nemzetek Szervezete maga volt Kofi Annan. Kofi jó barátom is volt. Életünknek számos pontján közösen haladtunk. Amikor Kelet-Timorban az emberek önrendelkezést akartak, akkor Kofi Annan az ENSZ részéről, én pedig Portugália miniszterelnökeként, közösen dolgoztunk azon, hogy támogassuk helyzetük békés megoldását. Amikor az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új vezetésre volt szüksége, akkor Kofi bízva bennem felkért arra, hogy én vezessem a főbiztosságot, majd rendületlenül támogatta a leginkább rászorultak védelmét és azt, hogy menedéket kapjanak. Most, hogy Kofi irodájában ülök, folyamatosan ösztönöz az ő tisztessége, dinamizmusa és elkötelezettsége. Számára a közöny volt a világ legerősebb mérge. Még főtitkári kinevezését követően is tovább dolgozott a diplomácia élvonalában. Segített a kenyai választásokat követő erőszak enyhítésében és mindent megtett, hogy politikai megoldást találjon a Szíriában zajló kegyetlen háborúra, valamint segített a mianmari rohingyákat megillető igazságszolgáltatás és jogok biztosításában. Kofi számos világot fogott össze, északot és délt, keletet és nyugatot. Mégis számára a legbiztosabb kapocs mindig afrikai gyökerei és identitása maradt. A nagy Nelson Mandelának, akit Madibának is hívtak, saját beceneve volt Kofi számára. Úgy hívta, hogy “vezetőm”. Ez nem tréfa. Kofi mindannyiunk vezetője volt. Mindig úgy fogok emlékezni rá, ahogy legutóbb az ENSZ-ben láttam. Nyugodt volt, mégis határozott, aki készen áll a nevetésre, de mindig érzi a súlyát annak a munkának, amit végzünk. Eltávozott közülünk és mérhetetlenül hiányozni fog nekünk. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ha nagyon figyelünk, akkor hallani fogjuk Kofi Annan szavait és bölcs tanácsait. Hallom, ahogy mondja, hogy „kérlek, folytassátok”. „Tudjátok, mit kell tennetek. Vigyázzatok egymásra. Vigyázzatok a bolygónkra. Vegyétek észre az embert mindenkiben. És támogassátok az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a helyet, ahol mindannyian összegyűlhetünk, hogy megoldjuk problémáinkat, és ahol egy jobb jövőt építhetünk mindannyiunk számára”. Gondosan figyeljünk a kegyelem és az ész hangjára, amely az erkölcs és a szolidaritás hangja. Erre a hangra világunknak nagyobb szüksége van, mint valaha. Amikor nyugtalan és zavaros időnkben ellenállásba ütközünk, akkor mindig Kofi Annan öröksége inspiráljon bennünket és vezessen az a tudat, hogy ő továbbra is beszél hozzánk és sürget, hogy elérjük azokat a célokat, amelyeknek az életét szentelte és valóban előremozdította világunkat.
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Beszédét a Kofi Annan életútjának szentelt megemlékezésen mondta el szeptember 21-én, az ENSZ Közgyűlésben.

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.