Az öreg kontinens nyugati felének politikai elitje végre ráébredt: ha Orbán Viktorról van szó, a türelem nem terem rózsát.
Különösen az Európai Parlament néppárti frakciójában ülőket terheli a felelősség, amiért idáig fajulhatott a helyzet; míg a szélsőségesekkel szervezeti szinten is együttműködő varsói kabinet antidemokratikus intézkedéseit meglepően gyorsan szankcionálták, a formálisan kereszténydemokrata magyarországi végrehajtó hatalommal szemben hosszú évekig a megbékítés (appeasement) politikáját folytatták jóhiszeműen. Holott Orbán már az évtized elején nyilvánvalóvá tette nyugat-európai partnerei számára, hogy kompromisszumkészsége úgyszólván a nullával egyenlő, voluntarizmusa ellenben határtalan. „Meghajlunk az erő előtt, még ha az érvek súlya előtt nem is” – nyilatkozta akkoriban. Ezt az erőt most mindenekelőtt az EP azon jogalkotói képviselik, akik a Sargentini-jelentés elfogadását lehetővé tették a strasbourgi testületben, óriási presztízsveszteséget okozva az idehaza hosszú esztendők óta legyőzhetetlennek vélt magyar kormányfőnek. Konzekvenciáit tekintve a minapi döntés sokkal komolyabb az öt évvel ezelőtt szintén Strasbourgban elfogadott, inkább csak szimbolikus Tavares-jelentésnél, amelynek megállapításait, illetve ajánlásait a hazánk „gyámság alá helyezését” emlegető Orbán Viktor egyébként is következetesen figyelmen kívül hagyta.
Az Orbán-kabinet első reakciója, a valóság tudomásul nem vétele nem lehet meglepő számunkra. A hamar beinduló kormánypárti propagandagépezet most ugyanazon módszerrel próbálja érvénytelennek beállítani a szóban forgó állásfoglalást, ahogyan két éve az általa elbukott kvótanépszavazást láttatta volna érvényesnek. Orbán Viktor szélsőjobboldali szövetségeseinek kétségbeesett igyekezete a strasbourgi döntés érvénytelenítésére pedig elárulja azt a pánikot, amely elfogta a magyar kormányfőt a néppárti frakció feltűnő megosztottságának láttán. A Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által jegyzett egykori jelentés elfogadói és ellenzői még többnyire (bár nem kizárólag) ideológiai törésvonalak mentén oszlottak meg; a mostani szavazás során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy immáron a néppártiak jó része sem hajlandó nevét adni a Fidesz által képviselt tekintélyelvű úzushoz.
Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: az Európai Tanácsban nem lesz meg a szükséges konszenzus Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez. A Sargentini-jelentés meglepő szavazati aránnyal történt elfogadása azonban előrevetíti Orbán Viktor további elszigetelődését az Európai Néppárton belül, esetleg pártja kizárását az EPP frakciójából. Az európai szélsőjobbal való informális szövetség hivatalossá tétele viszont csak a populisták látványos megerősödése esetén nyerhet értelmet Orbán számára. Ezt szolgálná többek között a migrációs krízis megoldásának konok akadályozása a magyar kormányfő részéről. A svédországi fejlemények azonban indikátorként jelzik: még a bevándorlás problémájának folyamatos napirenden tartása sem feltétlenül vezet a szélsőségesek áttöréséhez a közelgő EP-választásokon.